Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-42
364 Az országgyűlés képviselőházának A2. űzték gyermekeinket a nemzetfenntartó fajmagyarságnak gyermekeit. Ezek a sötétlelkű emberek azután elfoglalták az egyetem padso- I rait és onnan csak úgy ömlött a közéletbe az I intelligencia. (Rajni?s Ferenc: Teljesen igaza van! Az, hogy nem úgy mond ; a el, ahogy egy egyetemet végzett ember el tudná mondani, az nem baj. Igaza van! — Paczolay György: Szegyei je magát, aki ebből tréfát csinál!-) T. képviselőtársam, történt még valami az Í891— 1892-es években is. Hogy mennyire nem volt igaza és mennyire nem sikerült Deák elgondolása, az asszimiláció, az 1891-ben és 1892-ben dokumentálódott, amikor a keresztény magyar egyetemi ifjúság megindította a keresztmozgalmat, akkor a zsidógyer^kek másnap reggelre levették a kettő-keresztet a Szent Koronáról az egyet-m aulájában. Az a kis. fiatal orvos pedig, aki ennek a mozgalomnak élén állt._ aki már egyetemi hallgató korában asszisztense volt az esryik nagy professzornak, amikor kijött a közéletbe, amikor doktorált, akkor a szabadkőműves páholy szőrös keze elért utána és hiába nyitott rendelőt akár Budappsten, akár a vidéken, mindenütt lehetetlenné tették, ejrészen addisr- amíg ki nem tört a világháború, amikor alkalma volt bemutatni tudományát: akkor csodálkozva néztek rá a nasry S+absarzt-ok, a na<?y német generális főorvosok, elvitték Berlinbe és ott érvényesült, miután Magyarországon nem tudott érvényesülni. T. Ház! Mé<* akkor s*m oldották meg a ioMkérdést. amikor a világháború kitört, pedig ha megoldották volna, nem következett vo^a be 1**18. Feudálisaink, nagy földbVtr>ko». sai~k azonban hallani s°m akartak a földbirtokreformról, hanem strnocnolitikát foVtatva i ervszerűen bedugták feiük°t a homokba é« sem nem láttak. «em nem Hallották, bogy mi történik körülöttünk; az történt, hogy 1918bau ezt a pvönyörű or^zá^ot. ezt a masrya^ vérrel Öntözött és áztatott hazát idege-n bocsk^ok és bakancsok ta^os+ák le (vitéz Táncsey Már+n*v Azok te++^k tönkre azért, m°rt ^m csinálták mea: idejében a földreformot. (B"ér Ágoston; Ily^t ne mondion! Németországot is leigázták, nedig ott voH földreform! Nem lehet mi~d<mt erre tolni!) T Ház! A kommünben a mi nasry földbirtokosaink nagy feudálisaink futkostak a direktori n mi tawnkhoz. ezekhez a iel°ntéktelen en>hűekhez és k f >ny^rö fi, t°k nekik: ho^v p«nk armvit enf"í>di°tek me°*. hoo-y a sa-iát hir+okojrirtr, ipD-qlább i«nán lehessek. Nagyon szomorú dolní?. ho^v még mess* is amikor m«r a körnifinVrQ é^ett a f^l^k^rdés. csak rlven azt mondhatnám, morzsákon rágcsálód^uk, mor7 cjóirVpi foHall^ozta+T^k az ors/^cvűlést. a h°lvett, hogy egy g^keres reformot hoztak volna az országgyűlés elé. Amint a mostani táré-válások fólvamá-ri vópio-lionqrííttani a különböző felszólalásokat, n-ipffállanítot+om. hogy a iavaslat senkit nem elé^'t ki kellőképben. Nas-yon sajnálom, hop-y amikor ezt a javaslatot írásba lefektették, akkor nem volt a miniszter úrnak mee-felolő referense, aki a javaslat hiányosságait rögtön pótolta volna. A javaslat nagyon hézasros. nagyon sok kibúvó, sok »ha« van benne: ha így, ha űery. akkor mentesítik a földbirtokost a földigénylővel szemben; teszem azt, ha valakinek méntelepe van, méneket tart, akkor minden egyes mén után 10 hold mentesül. (Boér Ágoston: Ez a javaslat alaposságát biülése 1939 október 20-án, pénteken. zonyítja!) Ebből megállapítom azt, hogy egy ló eltartása 10 hold földbe kerül, kérdem azonban, hogy akkor mibe kerül egy család eltartása? Megállapítom ezzel szemben, hogy a mezőgazdasági özvegyekről szóló javaslatnál hoztak ide statisztikát és kimutatták, hogy még 18 gyermekes anyák is vannak Magyarországon (Egy hang a szélsőbaloldalon: Még 26 gyermekes is!) és még sincs itt ennek a 16—18 vagy 20 gyermekes magyar anyának kőbe faragott szobra a parlament közepén. (Csoór Laios: Főként nincs tíz hold földié!) Nincs neki egy talpalatnyi földje sem, sőt rászorul az általunk nyújtott 4t—5—6 pengős hadisegélyre. T. Ház! Ebben a törvényben nem látom a magyar fajtámnak felemelését. Ebben a törvényben nem látom azt, hogy tényleg rendeződnék a magyar ügy, nem látom pedig azéri, mert hol van ma az a szegény kis zsellérember, akinek — bár igaz, hogy három évig adómentessé tesszük neki azt a kis valamit, amit neki nyújtunk — van annyi pénze, hogy egy boronát vegyen, vagy csak egy fagerendelyű ekét tudion beleállítani abba a földbe, amelyet kapott. Tud-e nem is két, de csak egy igavonó jószágot is beleállítani? Ilyesmit ne kívánjunk tőle*, mert ez teljesen lehetetlen. Most néztem végig a falvakat és azt láttam, hogy a zselléremberek a sertésükkel vannak egy koszton. (Ellenmondások a jobboldalon és a középen.) Nincs húsz fillérjük petróleumra, a petróleumlámpát csak vasárnap gyújtják meg az ünnep tiszteletére. (Zaj a középen.) Hol vegyen ez most legalább egy igavonó jószágra való pénzt. (Egy hanq a középen: Hova akar ezzel kilyukadni?!) Igenis az államnak, a kormányzatnak kellett volna arról gondoskodnia a törvényben, paragrafusokba foglalva, hogy ezeket az embereket pedig amortizációs kölcsönnel segítse hozzá, hogy tényleg megindulhasson ennek a magyar rögnek a törése, megindulhasson a göröngyös úton, a magyar úton. Most egyszerűen csak kiadják a földet, — mondjunk egy számot — öt vagy tíz hold földet, de hogy mi lesz vele, arról nincs gondoskodás. (Egy hang a jobboldalon: Olvassa el a törvényjavaslatot!) Hiába olvasom ezt a törvénytervezetet, abban nem találom meg, hogy gondoskodás történik legalábbis^ arról, hogy rögtön, mindjárt dolgozni is tudjon, de akkor hogyan várjunk tőle intenzív gazdálkodást. Hogyan várjuk a susztertől, hogy készítsen egy pár cipőt, ha a kaptafát kiveszem a kezéből. Ügy látom, hogy ez a törvény halvaszületett dolog, ezzel nem tudunk egy lépést sem előremenni. Különösen most volna nagy szükség a földbirtokkérdés gyökeres megoldására, amikor azt látjuk, hogy mindenki kaján szemmel vigyorog a magyar Alföld felé, mert itt látja minden egyes körülöttünk lévő ország az éléskamrát, itt látja, hogy innen talán lehet élelmeznie hadseregét, teihát mindenki kacsingat felé. Bele kell gyökereztetni a földte ezeket a kis magyarokat mind. Nem mondom, — nekem semmi közöm a statisztikához ebből a szempontból — hogy mennyit adjunk, menynyit vegyünk el. (Zaj a középen.) Annyit kell elvenni, amennyi szükséges. (Egy hang a középen: Amennyi van!) El kell venni és annak, akinek tényleg adni akarunk, adjunk, hogy meg tudjon élni. Itt az a kérdés merül fel, mi lesz azokkal, akik most munkanélküliekké válnak, ha a nagybirtokból lehasítunk egy dara-