Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

362 Az orsZ&ffgyűlés képviselőházának U2, vaslat 29. § 3. pontjában foglalt azt a rendelkezést is, amely a földmívelésügyi miniszter úrnak diszkrecionárius jogává teszi a kishaszonbérleteknek szövetkezetekbe tömörítését. Nagyon jól tudom, hogy ez nem a parasztember elgondolása s hogy ettől a parasztember fázik, mert a közösben való kezelés nem elve, nem természete, attól irtózik. Azt is tudom, hogy ott, ahol ez megfelel, igenis megfelel. Nekünk erre van esetünk. Kisújszálláson 1200 kisparaszt, kisbirtokos egy szövetkezetbe tömörült. Én vagyok az elnöke. 1813. óta gazdálkodunk így az apáinktól örökölt földbirtokon. Közös a gőzekénk, közös a traktorunk, közös mindenünk és gyönyörűen prosperálunk. Aki nem hiszi, legyen szerencsém, győződjön meg róla. (Éljenzés.) Ez a kisgazda-társaság, ez a kis közbirtokosság 1200 kisemberből áll, mégpedig olyanokból, akiknek 66%-a 10 magyar holdon aluli birtokos, 32%-uk 100 magyar holdon aluli birtokos, azonfelül pedig van egy pár, akinek 300 magyar hold birtoka van. A részesedési arány a "földhöz igazodik, a szerint vesz részt mindenki a közös vásárlásban. A törvényjavaslat 9. §-a a házhelykérdést rendezi. Előszeretettel és különös nyomtékkal hangsúlyozom ennek a törvényjavaslatnak nemes céljait. Ez az intézkedés a legkisebb embereknek, az eddig hajlék nélkül lévő embereknek ad házhelyszerzési lehetőséget. Különösen jól esik azt látnom, hogy ezt nem köti foglalkozáshoz, nem köti feltótlenül a földmíves foglalkozáshoz, hanem lehetővé teszi az iparos embernek is, hogy hajlékot szerezzen. A törvényjavaslat mindkét intézkedésénél az a'fő szempont, hogy mit kívánunk az' igénylőtől, akár a házhelyek árában, akár haszonbérben, akár felesmívelésben. Ha úgy szabjuk meg annak a gyengébb kisembernek a tartozását, hogy nem bír vele, hogy a felesből, az árendából nem marad neki jövedelme, akktor nem fog tőkét gyűjteni, !ha ellenben úgy szabjuk meg, hogy marad jutalom a munkáságásra, a szorgalmára, a törekvésére, akkor bizonyos, hogy a szorgalmas ember élére veri a garast és meg tudja szerezni azt a földet, amelyet egyelőre csak részesmívelésre, vagy talán kishaszonbérletbe kap. (Ügy van! jobbfelől.) Az a kérdés tehát, hogy mikóp állapítják meg vele szemben a teljesítés kötelezettségét. : Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Pápai István: Tisztelettel kérek egy negyedóra meghosszabbítást. , Elnök: Méltóztatnak a meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárult. Pápai István: A házhelykérdés idehozatalát a magam részéről őszinte örömmel üdvözlöm. Legyen szabad rámutatnom egy sajnálatos jelenségre, amely különösen nálunk az Alföldön kezd elterjedni, és ez a falusi munkásnépnek a városba való tömörülése. Az az egyszerű föTdmíveq ember, aki odakinn bérért, ha, sovány kenyérért is. de becsületes kenyérért, m°lesr házban marasztalási lehetőségekkel, apróléktartási lelWő=iép'gel dolgozik, mindig m^g tudja állni helyét a maga őrszolgálatán. Azt a parasztembert ellenben, aki bemegy a városba a munkanélküli proletárok számát szaporítani és az alacsony munkabérek és amunkanélkülis^g két őrlő malomköve közt hánytoroc mindig a birodalommal nézem, fűgy rrrn! a jnh^ndnlon.) Isten őrizzen me<? még a látszatától is, hogy én, mint gyakorlati közigazgaülése 1939 október 20-án, pénteken. tási ember, óvást emelnék a házhely juttatás ellen. Erre feltétlenül szükség van, mert hiszen ezer lehetőség, ezer alkalom és adottság van, amely eltér a normálistól; a nagy család és esetleg más okok kényszerítik azt a szegény embert, hogy városba menjen munkára, holott mindig szívesebben ülne a meleg kemence mellett, minthogy a városba bejöjjön. T. Ház! Azt mondják, hogy a falusi ember konzervatív, nehezen tanul, nehezen művelődik. Én pedig azt mondom erre, hogy hála Isten, hogy konzervatív, mert ha konzervatív nem volna, már meg sem volna. Legyen is konzervatív a szó igaz, nemes értelmében, ne maradi legyen, hanem mérsékelten felvilágosodott. Az az ember, aki négy krajcár bevétel mellett hármat költ el, mindig boldogul, aki ellenben négy krajcárból ötöt költ el, mindig tönkremegy. A vagyon nemcsak életörömöket, nemcsak jogokat biztosít, a vagyon kötelezettségeket is szab. A birtokososztály ezzel a törvényjavaslattal, amely most itt fekszik előttünk, ennek a törvényjavaslatnak kereszttüzében a nemzet ítélőszéke előtt áll. Én hiszem, hogy a birtokososztály megérti kötelességét és nem is tér ki annak teljesítése elől. Méltóztassék megengedni, hogy az előttem elhangzott beszédek közül kettőre reflektáljak. Az egyik Hunyady Ferenc gróf t. képviselőtársamnak a történelem lapjaira kívánkozó gyönyörű beszéde. Őhozzá nincs sok szavam, csak annyi: áldja meg az Isten családjával együtt! (Éljenzés jobbfelől.) A másik felszólaló, akinek beszédére reflektálnom kell, Közi-Horváth József, aki tegnap szólalt fel itt a Házban. Nem titkolom el, hogy ha ez a beszéd másként hangzott volna el, nagy megnyugvást keltett volna bennem és megmentett volna ee-y kellemetlen feladattól, amelyet most teljesítenem kell; teljesítenem kell elsősorban azért, mert ő jónak látta az Országházban olyan hangot mep-ütni a jeervzői karról, amelvet ha szó nélkül hagvnék. vétkeznék jegyzőtársaim rovására, mulasztást követnék el. ha azt itt szóvá nem tenném. (Helyeslés jobbfelől.) Tudom nagyon jól, hogy amit mondott, nem rosszindulatból mondotta, de nekünk vigyáznunk kell arra, amit itt elmondunk, mert annak az országban visszhangja támad (Ügy van! Űay van! jobbfelől.) és az emberek mindig hajlamosabbak belőle rosszat magyarázni, mint jót. Azt mondotta Közi-Horváth kénviselőtársam, hoe-y a jegyzők agyonverik majd otthon ezt a törvényjavaslatot. (Felkiáltások jobbfelől: Dehogy verik!) Mindenkinek megvan velünk szemben a kritika joga. Sajnos, mi jee-yzők küszöb vagyunk, amelyre mindenkinek jólesik rátaposni, akár megérdemeljük, akár nem, de hogy ilyeneket kénviselők mondjanak nekünk, azt igazán nem érdemeljük meg. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Szólott a képviselőtársam a zsidókézen levő birtokokról is. Sajnálom, hogy a képviselő úr nincs itt. Nem tudom, olvasta-e Dénes Istvánnak a »Mentsük meg a Dunántúlt« című munkáját. Ebből világos bizonyítékot és tudomást szerezhetne magának arról, melyek azok a birtokok, amelyek legnagyobb részt zsidókézen vannak. Én nem akarom megmondani, hogy melyek ezek a birtokok, de Meskó képviselőtársam már reflektált erre. Ezenkívül bocsásson meg nekem, ha azt mondom, nem esik jól nekem, hogy a mi nagy