Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-42
Az országgyűlés képviselőházának 1*2. kol tornáca is jószándékkal van kikövezve, azzal én nem törődöm. Ez a javaslat nem jó, ez a javaslat nem azt a célt szolgálja, hogy minél sürgősebben segítsünk ' azokon, akik alig várják, hogy segítsünk rajtuk. Ezért a javaslatot nem fogadom el. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván, jegyző: Pápai István! Elnök: Pápai István képviselő urat illeti a szó. Pápai István: T. Képviselőház! Amikor a most összeült képviselőházzal kapcsolatos választási eljárás folyamatban volt, pártunk és a kormányzat felhatalmazása folytán azt hirdettük a választópolgárság előtt, hogy a föld- és házhely kérdést rövidesen idehozzuk. Elismeréssel és köszönettel állapítom meg, hogy a kormányzat ennek a vállalt és általunk is hirdetett kötelezettségének eleget tett, eleget tett pedig olyan időben, amikor Európának egyik része háborúban áll, másik része pedig lábhoz tett puskával várja, mit rejt magában a jövő, mert sohasem tudni, hogy akaratán kívül mikor sodródhatik be a világégés szörnyű borzalmába. Nem tagadom, hogy én, aki új tagja vagyok a képviselőháznak és legelső beszédemet mondom, ez alkalommal nem minden megilletődés nélkül vagyok, nem vagyok pedig megilletődés nélkül azért, mert mint földműves családból származó, ismerem fajomnak, népemnek minden nyomorúságát és minden megoldásra váró súlyos problémáját. Be nem vagyok megilletődés nélkül azért sem, mert ez a javaslat, amely itt most szőnyegen van, annak a népnek legsúlyosabb problémája, amelyet én 38 esztendős közéleti multammal a köznek szolgájaként, mint Kisújszállás városnak 25 évig tisztviselője, később főjegyzője, becsületes jóindulattal szolgáltam. Hogy az én szolgálatom a szó megbecsülést érdemlő mivoltában történt, azt igazolni látszik az is, hogy 38 éves közéleti szolgálatom után nem dobott el az én népem, hanem ideküldött. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Én tehát ennek az országgyűlésnek egyedüli jegyzőtagja vagyok, annyiban is egyedüli, mert közérdekű pályafutásomat községben kezdtem és városban folytattam s úgy látszik, itt az Országházában végzem. Nincs szebb szó a világon, t. Ház, mint a közszolgálat. Nincs nemesebb hivatás, el sem lehet képzelni magasztosabb dolgot a világon, mint a közt szolgálni, mint a nyomorultat felkarolni, az elesettet felemelni, az árvát istápolni. És mégis olyan sok kritikát vált ki a jegyzőnek közéleti munkája, pedig annál szebb, annál nemesebb nincs a világon. Ha mégegyszer születnék, újra jegyzőnek mennék. A betű magábanvéve hideg, ellenben lelket Önt bele a köztisztviselő szívének melegsége. Ha abba az aktába, arra az ügyiratra, amelyet intéz vagy átvesz, a közszolgálati alkalmazott csak egy csöppet nem önt szíve melegéből a hideg betűk közé, akta bürokratizmussá válik, ellenben, ha egy csepp szívet ejt a tinik tába, meglehet, hogy önmaga megöli az egészségét, de — munkájából áldás fakad a nép ja* vára. Kifogásolom tehát azt a hangot, amely itt az ország házában, különösen az utóbbi időben, szinte úrrá- lett s amellyel azt a kart, amelynek én egyedüli tagja vagyok itt, sokése 1989 október 20-án, pénteken. 359' szór olyan elbánásban részesítették, hogy az ellen fel kell lázadnom és az ellen tiltakoznom kell. (Meskó Zoltán: A fősz olgabí rák utasítják a jegyzőket, hogy politizáljanak!) Én nem azt mondom, hogy általában, de Meskó Zoltán t. képviselőtársam tudja azt, hogy miért beszélek én. hiszen Meskó Zoltán képviselőtársam nekem riválisom volt és megértettük egymást. (Meskó Zoltán: Ügy van! De maga is ismeri a főszolgabírákat! Ha^ Breznayak nem lennének, itt nem lenne baj. Sok a Breznay! — Mozgás és derültség a jobboldalon.) Arra kérem a túloldalon ülő képviselő urakat, sohase nyúljanak a mások lelkiismeretéhez, mért annak is van lelkiismerete, aki nem hangoztatja. A lelkiismeret olyan matéria, amely fáj, amely érzékeny, tartsák meg maguknak az ellentéteket; és adják meg az elismerést a mi lelkiismere-tünknek. Méltóztassanak megengedni, t. Ház, hogy a táreyhoz szólván, a beszédek eddigi hangjától eltérjek és hogy úgy mondjam, közigazgatási beszédet mondjak, ámbár gyakorlati gazda is vagyok, tehát más formát is választhatnék. Miután a statisztikát itt már olyan nagyszerűen kimerítették az előttem felszólalók, hogy ahhoz már hozzáfűzni igazán nincs mit; és olyan megvilágításba helyezték, komoly, tárgyilagos, magas szárnyalású beszédekben ezt az anyagot, úgy pro. mint kontra, hoa-y nagyon nehéz hozzá úiat fűzni, én mint közigazgatási ember, más r oldalról, más végéről fotrom meg ezt a kérdést. Méltóztassék megengedni, hogy mint kétlovas ember, egyszerű ekével és farámás boronával álljak neki a kérdésnek. Azt is mondhatnám, hogy ez egy váltó, amely váltón adós a nemzet, a hitelezők pedig a kis pa? rasztembereknek ezrei és ezrei. Szerintem ez a törvényi avaslat segíteni akar, félemelni akar, javítani a helyzeten, a nép széles rétegeinek helyzetén. Azokon akar segíteni, f akik bizony idáig meglehetős gyámoltalanságban magukra hagyottak voltak. A föld a magyar parasztember éltető eleme s amint azt már sokan mondták előttem, t. képviselőtársaim, itt születik, ött bukdosik, ott izzad és verejtékezik a parasztember; amikor pedig meghal, az a föld fogadba magrába. Csoda-e hát, ha úgy összeforr vele? Aki a nép között él, az tudja, ismeri, hogy micsoda nemes. . meleg érzés árasztja el a parasztember lelkét, amikor megszántja az első barázdát. Szinte felüdül, átmelegszik annak a szeerény embernek egész lelkülete, szinte kibékül a sorsával, amikor saiát kis göröngyét, rögét kerülgeti és munkálja. Méltán el lehet mondani,• hogy a nagy természet az Úristen remek műhelye, a nagy természet az Úristen gyönvörű temploma és ennek a műhelynek szorgalmas robptosa. ennek a templomnak hűséges templomosa az egyszerű munkás, a földmíves ember. Méltó tehát, hop^v az a földmíves ember hozzájusson verejtéke hullásának színteréhez. Minden munka nemesít, minden munka méltó a munka értékének, közszempontból vett értékének honoráriumára^ méltó tehát erre a parasztember fáradtságos munkája is, annyival is inkább, mert annak a parasztembernek munkáját a vilás- egyik legnehezebb munkájának tartom. Egy ennél a^ nehezebb, a bányász munkája, az is csak azért nehezebb, mert munka közben nem süt rá a mindenható Isten áldást osztó napsugara. Ezeken a — mondjuk — érzelmi szálakon ****^-~. tt^.^^/. .., .
