Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-42
Áz országgyűlés képviselőházának / f 2. i mágnásainkat ég főurainkat, akik ma ellenségei egy egészséges íoiüosztásnak, akik nem latnak tovább az orruknál, (Úgy van! a szélsőbaiotüalon.) akik nem latjaK, hogy az idők mit követeinek. Mert nem mindig az öszhajú ember a csákJyás, t. fiatalság, én láttam már 2ó eves csáklyast is, (Tetszés és taps a joob- ós baloldalon.) es láttam — ámbár még nem tartok ott — 60 éves iiatalokat. (Ugy van! ligy van! — Derültstg.) Amikor azt íatom, hogy ellenszegülnek, nem aüarják az idők szavat megér Leni, szeretnem egyenkint kiszedni a vattát a fülükből es pápaszemet nyomni az orrukra, hogy lassanaK a saját erdeüukben, mert a íölureiormot, a földrendezést, a javak igazságosaub megosztását nem fogja elkerülni ebben az országban senki, (Ügy van! Ligy van! a szelsöbaloldalon.) ezzel tisztában kell lennünk. Es ha nagyon vérzik a szivük azoknak, — konkretizálok — akik a földmíves emberről csak mint »pahaszt«-ról emlékeztek meg, akik a magyar földdel csak a jószágkormányzók útján érintkeztek, ha egyszerre felfedezik a földet, jóllehet, évekig nem is látták a birtokukat, nekik nem tanácsot adok, — dehogy tanácsot, az már késő — én orvosságot hozok nekik, (l'aezoiay György: Az üldözött vadaknak!) Ha nagyon vérzik a szívük, vegyék elő szakszervezeti igazolványaikat az iyj.8/l9-es évekből, (Mozgás és derültség a bal- és szelsőbaloldaton.) vegyék elő, nézzék meg a számokat, a termelőbiztos urak, a szakszervezeti tag urak; ha ránéznek a kis könyvecskéjükre, akkor eszükbe juthat: Istenem, ha akkor csak ennyit kértek volna tőlem! Erre gondoljanak és melegebb szívvel viseltessenek a fajta iránt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondotta Hunyady Ferenc gróf úr, mélyen t. képviselőtársam — szándékosan használom mindig a nevek mellett a »gróí«-ot, mert nem vagyok a címek eltörlése meilett és feitüuő, ahogy a grói'uk kezdik elhagyni címeiket, amikor a lapokban írnak, vagy mint szerkesztők jegyzik a lapokat — amiüor a magyarok kivándorlásáról volt szó, hogy a kivándorló tudott iöldet venni. Sokan vándorol•tak ki, majdnem kétmillió magyar vándorolt ki Amerikába és hazajött egy-kettő mutatóba, aki földet vett. Erre hivatkozni nem lehet, mert tudunk az amerikás emberről, egy-kettőről, aki földet vett, de nem tudunk azokról a százezrekről, akik kint pusztultak Kanadában, Brazília erdejeiben és mocsaraiban és másutt mindenfelé a világon. Hányan jöttek vissza, hányan porladoznak idegen földben. Pedig úgy vágytak vissza, hiszen azért mentek ki, hogy visszajöhessenek. Nekem jó múltkor kezembe került egyik hatalmas államnak, a velünk legszorosabb barátságban élő és a világháborút vállvetve végig küzdött német birodalomnak egyik vezetője által összeállított kimutatás, amelyből kitűnt, hogy a német birodalom — pedig 80 milliós nagyságú nemzet — számontart minden egyes német külföldi állampolgárt. Könny szökött a szemembe, amikor olvastam a levelet, hogy: Önt, Parteigenosse, ide és ide, a debreceni Stützpunkthoz, a debreceni körzethez osztjuk be. Eszembe jutott az, hogy ha én ma bemegyek a külügyminisztériumba és azt kérem, mondják meg nekem, hozzávetőlegesen, csak tízezres számokig pontosan, tudják-e, hogy hány magyar van kint a külföldön és azt kérem, mondják meg névleg, hogy Kis János KecelrőL Tót Pista Nyírbátorról hol cse 193Ú október 20-án A pénteken, 335 van, nem tudnak választ adni, pedig mi számbelileg kis nemzet vagyunk; de nagy nemzet vagyunk azért, mert nagy a hivatásunk itt Európában. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Én kimutatást kérek, kimutatást követelek, mert minden magyarról tudni akarom, hogy hol van, mert haza akarom őket hozni. (Elénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) A 80 milliós német nemzet Litvániából szinte órák alatt hazaszállítja az ő németjeit, mennyire inkább kell nekünk magyaroknak a mi magyarjainkat külföldről hazaszállítanunk. Van itt hely, testvéreim: zsidó ki, magyar beí (Ügy van! Ügy van! Taps a jobb- és baloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Abból a célból, hogy necsak szavakkal éljünk, hanem erre vonatkozólag dönthessünk is, legyen szabat! a következő határozati javaslatot beterjesztenem (olvassa): »Utasítsa a t. Ház a kir. földmívelésügyi miniszter urat, hogy az évtizedek folyamán az országból kivándorolt földmívesek pontos kimutatását készíttesse el«. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) .' Legyen szabad ugyancsak erre a kérdésre vonatkozóan égy másik határozati javaslatot előterjesztenem (olvassa): »Utasítsa a t. Ház a földmívelésügyi miniszter urat, hogy az anyaországból kivándorolt magyar földniíveiők visszatelepítésének érdekében haladéktalanul tegye meg a kezdeményező intézkedéseket, hogy a lehető legrövidebb időn belül a megfelelő törvényjavaslatot a Háznak beterjeszthesse.* T. Képviselőház! Én nemcsak azoknak a nevében szólok, akik kivándoroltak, hanem szólok azok nevében is, akik ebben az országban meg sem születtek. Előttem szólott t. képviselőtársaim már elmondták, én éppen csak érintem, hogy nálunk 6 ezrelék a szaporodási arány, míg a környező, szomszéd államokban 14 ezrelék. Most tessék elképzelni, hogy ha bizonyos — szerintem nem helyes — »autohóm« vagy nem tudom micsoda földek lennének, hogy festene a magyarság ebben a keretben. (Paczolay György: Emigráció a halálba!) Mélyen t. Képviselőház! Pusztul a fajta, segíteni kell, tettek kellenek, mert beszéd volt már itt túl sok. Talán szerénytelen is vagyok, ha azt mondom, hogy ismertem a múltban politikusokat, akik mindig rettegtek, ha 10—20 éves régi naplókat láttak, mert mindig attól tartottak, hogy valamit felolvasnak azokból, amiről ők akkor máskép beszéltek, mint ma. (Derültség.) Én azonban saját igazolásomra a t. Ház engedelmével megengedhetem magamnak azt a fényűzést, hogy felolvassam, mit mondtam 1917-ben ebben a Házban, mint a függetlenségi Apponyi-párt tagja. A következőket mondtam akkor (olvassa): »S éppúgy feltételezem, sőt meg vagyok győződve arról is, hogy a kormány programmjába felvett nemzeti foldbirtokpolitika mielőbb — az óhajtott kedvező eredménnyel — a megvalósulás stádiumába jut. Értem azt a földbirtokpolitikát, amely ^ a földdel való üzérkedésnek gátat vet és a méltán komoly aggodalomba merült gazdatársadalmat megnyugtatja, a fronton küzuő magyarjainkat pedig biztató reménységgel tölti el«. »A mai helyzet egyáltalán nem biztató. A háborús pénz, ez a könnyen szerzett pénz, nem fér a bőrébe. Míg nemzetünk legjobbjai odakünn a harctéren küzdenek, addig idehaza 55* l^^u-á.^. , . .