Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-42

354 Az országgyűlés képviselőházának J$. ról van szó, hanem a földeknek és a javaknak igazságosabb megosztásáról. Itt, mint mondottam, sürgős, rendszeres és szerves intézkedésre van szükség. Ezt a kérdést nem lehet és nem szabad elodázni, inkább egy nyugodt légkörben mi magunk oldjuk meg a kérdést magyar elszántsággal, jószívvel fajtánk iránt, mintsem a körülmények esetleg arra kényszerítsenek bennünket, hogy Hübele Balázs módjára legyünk kénytelenek egy javaslatot idehozni, amely talán nem felel meg valamenynyiünk szándékainak. A megváltást szenvedő földbirtokosok személye tekintetében óriási eltérések vannak. Nem szabad és nem lehet általánosítani. A demagógia piszkos, általam mindig elítélt fegyveréhez nyúl az, aki általánosít ahelyett, hogy konkrétumokkal állana elő. Vannak, sajnos, sokan voltak, akik nem becsülték meg ezt az. Ősi földet, akik épp úgy, mint az az utolsó zsidó, csak a hasznáért szerették ezt a földet, csak a jövedelmét nézték, amelyet a főinspektorok és jószágkormányzók külföldre kiküldtek nekik s azt a lokálokban, vagy kártyázás közben elprédáltak, elpocsékoltak. Ezek megvetendő emberek, de amennyire megvetem eze"ket, annyira megbecsülöm azokat a birtokosokat, akik becsülettel művelték földjüket és féltő szerelemmel vigyáztak annak minden egyes rögére. Mélyen t. Képviselőház! Az idők folyamán a lecsúszott, dicstelenül kimúlt liberális korszak maradványai is lassan eltűntek. Ma már zsidó, idegen — ami egy — földet nem szerezhet. Ma már nem kell egy névsort felolvas* nom elrettentő például. Másrészt őszintén megmondom, bármennyire tisztelek e névsorból nagyon sok ősi nevet, nem a név mostani viselője miatt, hanem az ősök érdemei miatt, nem olvasom fel, mert most már nem kell elrettentő példával szolgálnom, hiszen a törvény intézkedik arról, hogy zsidó földet nem szerezhet. Nem olvasom fel tehát a birtokosok nevét, de megemlítek néhány díszpéldányt a földbérlők sorából, akik mágnásainktól és szomorú szívvel '. állapítom meg: katolikus főpapjainktól nem egy esetben hatalmas birtokokat kaptak bérletbe. Jól tudjuk, a mi fajtánk könnyelműségét kihasználva, a bérlőkből, az árendásokból az . idők folyamán birtokosok lettek. így a Bischitz Sándorok, a Vas Endrék, az Eckstein és Stern . testvérek, a Goldbergerek, a Glaserek, a Holzerek, a Honigok, a Landesmann Mórok és a Ledermann Pálok, azután a Leipziger Vilmos R. T.-tól, a Löwisohn Ernőktől, a Löwenstein , Emilektől, a Schlesinger Gyuláktól, a Weisz Hermannoktól kezdve így tovább, a Wolfiuger Alajosokig, csak azokat említve meg, akik 1500 holdnál több birtokot béreltek a mi főurainktól. Sokkal inkább a régi tradíciók, az ősi hagyományok és az ősök tiszteletének alapján .állok, mintsem azt akarnám, hogy ezen nevek mellé, e dicstelen nevek mellé dicső ősök szép nevét iktassam be ide ma a képviselőház naplójába. Eltekintek a nevek közzétételétől és „«&. naplóban való megörökítésétől, de csak azért, /mert nem elrettentő példát szolgáltatnék, leg., feljebb egy ^kis szenzációval kedveskednék az , éhes liberális sajtónaK, erre pedig mint ke,'.". resztény

; magyar úr, kapható nem vagyok. (HeI' lyeslés 'joBb felől.'— Vásváry Lajos: Okos be' szedi,) Az 1,853. évi október 2-iki császári nyílt paülése 1039 október 20-án

M pénteken. rancs megtiltotta a zsidóknak a földvásárlást. Nem telt el egészen hét év és ez az élelmes fajzat keresztül tudta vinni, hogy egy másik császári nyílt parancs, mar 186U tebruar 18-án visszavonta ezt a tiltó rendelkezést s megenengedte a zsidóknak a földvásárlást. Es hová jutottunk? Oda, hogy több mint 600.000 katasztrális hold került zsidó tulajdonba és az idők folyamán váltakozva, többszázezer ós százezer hold zsidó árendások kezébe. L>e nemcsak civil nagybirtokosainkról, a főúri osztály tagjairól keli beszélnem. Mindig kiemelem itt — nem azért, mert magam is ehhez az osztályhoz tartozom — azt a középbirtokos osztályt, azt a ma már sokszor anynyira lenézett gentryosztáiyt, amelynek lehettek bűnei, lehettek mulasztásai, de 0 maga itta meg ezeknek a bűnöknek és mulasztásóknak a levét, mert ez az osztály mindig magyar volt, mindig a magyar eszmét képviselte, mindig egyet tudott érteni a föld egyszerű gyermekével, egy volt a falujával és falujának nemcsak tanácsadója, hanem szerető atyja is volt. (Ugy van! a középen.) Mondom, nemcsak a főúri osztály tagjairól kell beszelnem, hanem másokról is és jtt talán megengedhetem magamnak azt a r fényűzést, hogy rámutassak arra, — hogy úgy fejezzem ki magam — köztudomású, hogy bátor, hit valló ós hitéletet élő katolikus keresztény ember vagyok, (ügy <oanl a balközépen.) nem lehet tehát félremagyaráznia senkinek, sem liberális, sem egyházi oldalon, ha szóvá teszem, hogy azok a szomorú esetek is bekövetkeztek, hogy zsidó szabadkőművesek 10.000 hold számra kaptak bérbe 25 évre káptalani birtokot. Amikor egy ilyen tárgyaláson szóvátettem, — ez a keserűség évtizedek óta bennem van, ezt ki kell mondanom — hogy Freund Miklós úr, a káptalani bérlő úr a Prometheus-páholy alapító tagja és vezetője, akkor a káptalani ügyész úr azt mondotta nekem: Csodálkozom, hogy ezen megbotránkozik. Bár laikus vagyok és hivatásomnál fogva nem kell annyira ismernem az írás szavait, mint egy jól dotált káptalani főügyésznek, erre azt válaszoltam neki: önnek, mint káptalani főügyésznek, az írást jobban kell ismernie és abban az írásban az foglaltatik, hogy: Jaj a megbotránkozónak, de százszorta inkább jaj a megbotránkoztatónak, — és az írás ezen a helyen holmi malomköveket is emleget. Ezt csak azért tettem szóvá, hogy valaki azt ne mondja, hogy nem vagyok tárgyilagos, hogy a gróf úrnál észreveszem a zsidó bérlőt és a káptalannál nem veszem észre. Tárgyilagos vagyok, egyformán török pálcát felettük. T. Képviselőház! A józan ész követeli, hogy ezzel a kérdéssel előbbre menjünk. Nem lehet ma megoldani száz százalékig, de komoly lépéseket, komolyabb cselekedeteket vártunk. Hunyady Ferenc gróf mélyen t. képviselőtársam, akinek keresztény és fajvédő gondolkodásához szó nem férhet — nem ma ismertem meg — kijelentette: bár vérző szívvel, de meg kell hoznunk az áldozatot. Ez őszinte beszéd volt, megértem, hogy vérző szívvel hozza t meg az áldozatot Hunyady Ferenc gróf, mert szereti a földet, de azok a grófok, akiket nem 9 említettem még névleg, úgy látszik, nem vérző szívvel gondoltak a magyar földre, mert ha vérző szívvel gondoltak volna, nem adták volna oda a zsidóknak. Megnyugtatóm valamiről, nem Hunyady grófot, akit éppen kiemeltem, hanem azokat a