Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-41

348 Az országgyűlés képviselőházának hl. \ Somogyi Ferenc: T. Ház! A tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot az eddigiek során szinte már szoszaiporításnak látszó bírálatok tömege érte. (Mozgás a baloldalon.) Ezek a bírálatok azt mutatják, mintha még kormánypárti képviselőtársaim részéről is bizonyos lekicsinyléssel kezelnék ezt a beterjesztett törvényjavaslatot. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy a magam részéről is — talán új szempontból — néhány észrevételt tegyek erre a törvényjavaslatra, de annak hangsúlyozásával, hogy ezt a fontos és mindnyájunk által egységesen elismert, nagyjelentőségű földbirtokpolitikai törvényjavaslatot elszigetelten bírálat tárgyává tenni nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. Sokat emlegetett igazság, régi magyar közmondás is, hogy akié a föld, azé az ország. Ez a közmondás egy alapvető igazságot fejez ki és amikor földbirtokreformról tárgyalunk, akkor csak ennek az alapvető igazságnak a szempontjából tehetjük a javaslatot bírálat tárgyává. Ez az alapvető' igazság teszi érthetővé előttünk azt, hogy a történelem hosszú évszázadai folyamán a földbirtokososztály mindig szinte görcsösen ragaszkodott a 'birtokában lévő ingatlan tulajdonához, viszont vel& szemben a földnélküli osztály, a nincstelenek tömege állandóan meg-megújuló harcot vívott éppen ezért a földért, a földbirtok megszerzéséért. Az én szerény meggyőződésem szerint ez így is van helyesen, mert ha nem így lenne, akkor a nemzet fiai — ha földbirtokosok, ha nincstelenek — tulajdonképpen nem állnának emberi mivoltuk magaslatán. A földbirtokpolitikai kérdéskomplexumnak ez az emberi sajátosságból folyó nagy jelentősége adja meg a magyarázatát annak a további jelenségnek, hogy a földkérdés minden idők problémái közt talán a legeslegfontosabb. Jelentősége a sorsfordulást hozó korszakokban természetesen csak fokozódik. így jutottunk el a magyar földkérdés ezeréves múltján és hí; korszakán keresztül a jelenlegi földbirtokreformtörvényjavaslat tárgyalásához. Mielőtt azonban a törvényjavaslat érdemi részéhez hozzászólnék, szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy a magyar föld kilencszáz esztendőn keresztül egyedül az államfenntartó magyar nemzet, vagy ha úgy tetszik, magyar fajta kizárólagos tulajdona volt, amelyet még birtokul is csak vérrel, harcok árán, vagy vérségi kapcsolatok útján, törvényes örökséggel lehetett megszerezni. A magyar föld sorsát tehát a hon- és fajvédelem követelményei szabták meg. Változásait az egyes korszakokban ezenkívül világnézeti, társadalomszerkezeti ós gazdasági szempontok alakították ki. A világ nézeti, társadalomszerkezeti és gazdasági szempontok változása idézte elő az első föld birtokreformot Szent István korában, amikor a magyarság a pogány világnézetet felcserélte a keresztény világnézettel, amikor a nomád halász-vadász foglalkozásról áttért a földmíve lésre és amikor az itt talált idegen nemzetisegűeket lassan kezdte befogadni a maga nemzetségeibe. , ' A következő lépés — nem mutatok ra az egyes világnézeti, társadalomszerkezeti és gazdasági szempontok kifejlődésére és kialaku lására — 1222-ben történt meg, a harmadik a hűbériség nagy európai eszmeáramlata következtében az 1351-ben meghozott ősiségi törvénnyel zárul, míg az 1514-ben bekövetkezett ilése 19$9 október 19-én, csütörtökön. parasztlázadás — nagyon helyesen állapította meg János Áron igen t. képviselőtársam igen értékes felszólalásában — valóban azért következett be, mert az időközben beállott társadalomszerkezeti változás következtében a nemzet sorsának alakításában magának részt követelő jobbágytömegeknek nem tudta megtalálni azt a helyes utat, amely bevezetett volna a nemzetfenntartó és akkor államalkotó nemességnek a körébe. Talán éppen ezért következett be 1526-ban az a szomorú sorstragédia, amely nemcsak nemzetünk színét-virágát pusztította el, hanem nemzeti önállóságunka* is többé-kevésbbé elvette tőlünk. Azt hiszem, teljesen felesleges itt a következő századok birtokpolitikájáról beszélnem Egy idegen érdekek szolgálatában álló háta lom fejtette ki itt azt a birtokpolitikát, amely mindenkinek kedvezett ezen az ősi, magyar vérrel szerzett földön, csak egyedül és kizárólag a magyarnak nem. (Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ennek a 300 esztendős, idegen érdekek szolgálatában álló földbirtokpolitikának a lefolytatása után természetszerűen váltódott ki a nemzet lelkéből a földbirtokreform gondolata, amelynek megvalósítását az 1800-a» évek elején kezdték apáink sürgetni. Az én szerény meggyőződésem szerint azonban, akármennyire különösen hangzik is, nemzeti tragé diánk az volt, hogy ezt a fontos kérdést száz esztendővel ezelőtt nem sajátosan magyar nemzeti szempontból, hanem megint egy Európából hozzánk eljutott nagy világnézeti eszmeáramlat, a liberalizmus szempontjából igyekeztek megoldani és oldották meg. (Ügy van! jobbfelől.) Így is hosszú harcot folytattak ezért és talán méltóztatnak megengedni, hogy rámutassunk arra, — hiszen nagyon sokat szeretünk hivatkozni a száz évvel ezelőtti földbirtokreformra — hogy éppen nyolc alkalommal tárgyalta a magyar törvényhozás a jobbágyság felszabadításának és a földbirtok helyesebb megoszlásának kérdését. Az 1836. évi V. te, után az 1844: IV. te, az 1848: IX., X. és XV. tcikkek tárgyalják ezt a kérdést és a tévesen forradalminak jelölt és nevezett 1848. évi XV. te. is csak odáig jut el, hogy az ősiség eltörlése elvileg kimondatik. Újabb tragikus fordulat állott be történelmünkben az abszolutizmus bekövetkeztével. 1852 október 29-én egy császári nyiltparancs, az ősiségi nyiltparancs kénytelen megoldani a magyar földkérdést, amelynek alapjait a magyar országgyűlés az előbb idézett törvénycikkekben lefektette. Mondanom is felesleges, megint helytelen irányban fejlődött a dolog, úgyhogy az 1861-ben összeült országbírói értekezlet, sőt az azután összeült országgyűlés is az 1868 : XXIX. és XXXIII. tcikkekben már csak azokat a tényeket tudta figyelembe venni, amelyek időközben előállottak, nem volt módjában megváltoztatni, egészséges irányba lendíteni az idegen hatalom birtokosának érdekeit szolgáló földbirtokpolitika irányát. Ezzel tehát akarva, nem akarva letértünk az igazi értelemben vett ősi magyar alkotmány útjáról. Amint Szekfü Gyula — ha jól emlékszem — írja valamelyik munkájában, az eredmény * az lett, hogy a magyar nemes felszabadította ugyan a jobbágyságot, de ugyanezzel a nemes m úri gesztusával el is taszította magától. így jutott azután a magyar nemzet abba a helyzetbe, hogy a liberális-kapitalista világszemlélet hordozói üzleti alapnak tekintették a föl-