Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-41

Az országgyűlés képviselőházának 41* A javaslat tárgyalása alatt igen sokszor hallottuk odavetni, hogy ehhez a kérdéshez pénz kell és ha nincsen elég pénz, akkor a kormány adja át a helyét egy másik kormánynak. Valóban, ha a mai társadalmi és nemzeti feladatok között ez a kétségtelenül centrális feladat volna az ország átépítésének és szociális újrarendezésének egyetlen feladata, akkor fenntartás nélkül csatlakoznánk ezekhez a véleményekhez. (Ügy van! a középen.) Bármenynyire is belátjuk azonban ennek a kérdésnek sorsdöntő fontosságát, elsőbbségét, mint realitásokkal számolnunk kell olyan feladatokkal is, amelyek ugyancsak nemzeti érdekből, de más okból is most már nem szenvedhetnek halasztást. T. Ház! Fejtegetéseim első részét egy alapvető társadalompolitikai törvényre építettem fel, most egy másodikra fogok hivatkozni, amelyről külön fogok szólni és ez a társadalmi rétegek sorsának elválaszthatatlan összefüggése. Éppen a mi nemzedékünk volt az, amely a maga nyomorúságos sorsánál fogva kénytelen volt meglátni, hogy egy országban nem lehet kizárólagos feladatokról beszélni. Nincs külön parasztkérdés, nincs külön munkáskérdés, nincs külön ifjúsági kérdés, itt lényegében véve egy kérdés van: a becsületes magyar megélhetés és ezzel a tényleges magyar szellemi felsőbbség kielégítése. (Helyrslés, éljenzés és taps a középen és a jobboldalon.) Ennek az összefüggésnek a meglátása volt az, amely éppen a városokban élő intellektuális fiatalság figyelmét a falu és a munkáskérdés felé fordította akkor, amikor ez az ifiúság saiát exiszteuciájának jobbrafordulása felé törekedett. Fordított szempontból nézve ezt a kérdést a családvédelem kérdésétől, a Hamupipőke-sorsban el feleitett kisiparosság megsegítésétől, a munkásság ténylesr elfogadható követelésének teljesítésétől kezdve a szociális feladatoknak olyan garmadáját lehet felsorolni, — nem is szólva a honvédelmi és a szellemi honvédelmi dolsrok soronkívnli elintézéséről — amelyek mindes-vikéuél, ahhoz, hoe-v ezt a szentenpiát maradéktalanul megrvalósíthassuk. pénz kell; nincs tehát más lphetnség számunkra, mint vasry sorshúzással egyik kérdést kiválasztani, va!?y áttérni arra a reál is lehetősée-re, amely a feladatokat egymásmellé állítva bizonyos' párhuzamossággal átfogóan akaria átalakítani az esrész magyar életet. Volna e&y másik út is, egy téliesen űi pénzgazdálkodás bevezetésének az útja és itt gondolok különösen az olasz és a német rendszerre. Magam nem vagyok pénzűgví ember ezért lelkiismereti kérdésnek tartottam azt hogv^ ho7záértő szakemberekkel behatóan megtárgyal inm az ilyen pénzügyi lehetőségek kérdését. A legkomnetensebíb válasz idegen ajakról, e rendszerek eo-vik megteremtőjének és fenntartójának ajkáról hangzott elaki azt mondotta, hogy ezt a pénzgazdálkodást, amelyre olyan sokan sóvárogva néznek. — értem az olasz és német pénzgazdálkodást — 20 milüón aluli és nem békega7dálkodással foglalkozó nemzet el nem fogadhatja. A tö^bi pénzügyi mesroldások, amplvekről itt szó van, lén ve Erükben véve töbhé-kevésbbé a meglévő tőkének ide vagy oda való tologatásában állanak. Flismerem. ho^rv gondolatmenetemnek, amelvet folytatni kívánok, ez a pénzügyi rész a legmeetámadhatóbb, mondhatnám sarknontja, mivel azonban a vitában •pénzűgyi emberek nem tudnak dönteni, úgy képzelem, hogy számomra, mint társadalomlése 1939 október 19-én, csütörtökön. 335 politikusra nem marad! más választás, mint az előbb említett két nagy lehetőség közül a párhuzamos feladatok rendszerét elfogadni és ennek keretében általánosságban elfogadni ezt a javaslatot, amely most már így nézve, mennyiségiieg, azt mondhatom: a maradiak felé bátor, a túlkövetelőkkel szemben pedig óvatos. Az ennek a javaslatnak és a további szociális törvényeknek végrehajtása következtében anyagilag erősen megalapozott új és régi parasztexisztenciák, ha valóban megerősödött és életképes exiszteneiák lesznek, új hódítókként fognak jelentkezni a társadalomban. Ezek az exiszteneiák, — talán kevés bbé túlhajtott, de annál jobban megalapozott exiszteneiák — mint új hódítók, valóban alkalmasak lesznek arra, hogy azokat a földbirtokrészeket, amelyek a dolgok természetes következményeképpen még le fognak válni a nagybirtokról, immár sajátmaguk számára valóban meghódítsák. El kell azonban fogadnom ezt a javaslatot más társadalompolitikai szempontból is, amelyre már céloztam. A társadalom rétegeinek sorsa — ezt említettem — elválaszthatatlanul Összefügg egymással. Elég, lm az idő rövidsége miatt csak a jobbágyság felszabadításával kapcsolatosan halálos döfést kapott köznemesség pusztulását említem meg, mint történelmi példát, (Úgy van! Ügy van!), amelynek következményeit most érezzük. (Ügy van! a jobboldalon.) De a történelem számtalan más és igen drasztikus példát ad arra, hogy egyetlen népréteg mechanikus felemelése sem múlott el társadalmi visszahatások nélkül, akár politikai, akár gazdasági téren történt az az erélyes felemeltetés, ha a, felemeltetést végrehajtók nem gondoltak és nem számoltak a társadalom sajátságos struktúrájával. Nem egyoldalúan a nagybirtokosságnak, hanem minden más néprétegnek a sorsa, amely a nagybirtokosság intézményeivel összefügg, de különösen a mezőgazdasági cselédség és munkásság további megélhetése, sőt ugyancsak ebbe az életnívófelemelésben való részesítése volt az, amely a kormányt arra késztette, — és ezt megvalljuk mi fiatalok — hogy valóban elgondolkoztató módon, óvatosan nyúljon a nagybirtok állagához. Viszont ebben a lelkiismereti fontosságú kérdésben el kell ismerni, hogy ugyanakkor radikális intézkedésekkel nyújtotta az önálló fejlődés első lehetőségét, amikor házhelyhez és kerthez juttatja az eddigi falusi nincsteleneket, ezeket a rögön dolgozó és röghöz nem kötötteket, azokat is,, akik az Összes mezőgazdasági földek szétosztásával nem lennének önálló birtokhoz juttathatók és ezzel a társadalompolitikai fejlődés számára megnyitotta a kezdeti lehetőségeket a kisbirtokoson aluli néprétegek számára is. Ha a javaslatnak ezt a gesztusát elfogultság nélkül összekapcsolom a 3. § 7. pontiában kreált azzal a rendelkezéssel, hop-y a hoMankint 100— 120—140 pengő évi járandóságot fizető nagybirtok bi^onvos kedvezményekhez jut. akkor meg kell állsnít^nom. hogy a törvénvjavaslationjg tekin+ettel volt a társadalmi rétegek sorsának összefüggésére és tudott egy oko« és megalano70+t átmenetet biztosítani égy törésmentes fejlődés s-7ómára. Politikai szempontból — nem taraflíufe — lehet a törve"v-fqivaslatnak ezt a részét bírálni és úgy is beállítani, mint a nagybirtok védelmét, de állítom, hogy társadalompolitikai 25*