Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés képviselőházának %0. termelésnek előnyére lesz!) Az, hogy ők előre fizetnek, csak javukra szolgálhat azoknak, akik a vételárat később vagy esetleg nehezebben tudják megfizetni. A földön, a felszerelésen és a hozzávaló hitelen kívül a negyedik, amivel el kell látni ezeket a kisembereket, az oktatás. Tudom, hogy ez tulajdonképpen nem tartozik szorosan ide, mégis szóbahozom, hogy ezt elő lehetne segíteni azzal, hogy a törvény a mezőgazdaságilag tanult, mezőgazdaságilag iskolázott gazdáknak 30—40 holdas kísérleti gazdaságokat adjon. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt nem arra gondolok, hogy egyes érdemeket jutalmazzunk, hanem arra, hogy a tanult embernek adjuk meg a tanítás lehetőségét. A törvényjavaslatnál előre gondolnunk kell a végrehajtásra is. Ezzel kapcsolatban már most megkérem a földmívelésügyi miniszter urat, hogy járjon közbe az igazságügyi és az iparügyi miniszter úrnál, az általam ismert eréllyel, teremtsenek rendet a mérnöki és az ügyvédi költségek terén is. Mindenki kapja meg munkájának méltányos bérét, de a földreform nem lehet senkinek vagyonszerzési lehetőség. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Ne számítson senki arra, hogy a nagybirtok védelmében ajkisemberek bőrére vagyont szerezhet. (Helyeslés. — Szöllősi Jenő: Igaza van!) T. Képviselőház! Ezekre a dolgokra nem azért mutattam rá, hogy gáncsoskodjam, hanem hogy ehhez az építéshez pár téglával hozzájáruljak. (Helyeslés a jobboldalon.) Tudom, hogy az ellenzéket ez a javaslat nem elégíti ki százszázalékig, de valljuk meg őszintén, hogy csak az adó meg a nyavalya az, amelyből mindig elég, (Derültség.) ami a javunkra szolgál, az sohasem elég\ A magyar paraszt hajója harcok idején vérben, béke idején verejtékben úszik. Ettől a törvényjavaslattól sem várunk mi ingyen élést, ingyen juttatást. Aki ilyet hirdet, az rontást követ el a nemzet ellen. (Ügy van! a jobboldalon.) Bízom abban, hogy ez a törvény sok százezer kisembernek juttat házat, földet, munkát. Bizom abban, hogy ez a törvény a nemzet érdekeit szolgálja, mert igazságos. Ha attól veszi el a földet, akinek kezébe nem való, akkor csak méltányosan cselekszik, ha pedig attól veszi el a földet, aki azt idáig szerette, ezeknek csak azt mondhatom, hogy mi ezt a földet megőrizzük, mint ahogyan megőrizték Őseink töröktől, tatártól, Kun Bélától és más ellenségtől. (Taps.) Volt idő, amikor a magyar földmunkást, a magyar parasztot ez a föld csak eltakarta, de el kell jönnie annak az időnek, amikor ez a föld őt nemcsak eltakarja, de ápolja ós fenntartja is. Bizalommal a kormány iránt és az igen t. földmívelésügyi miniszter úr iránt, a javaslatot elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon, a középen és a baloldalon. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Szöllősi Jenő! Szöllősi Jenő: T. Ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam abból indult ki beszédében, hogy ő a nagy kisgazdát, Nagyatádi Szabó Istvánt tekinti mintaképének és eszményképének, beszéde folyamán azonban — sajnálom — nem látta meg a Nagyatádi Szabó István életében rejlő tragikumot, amely éppen földrefomgavaslatának, az ő eredeti elgondolásának csódbejutásával volt egyértelmű. Éppen ezért, bár a képviselő úr egész beszédében igazán talpraütése 1989 október 18-án, szerdán. 293 esetten foglalkozott a kérdéssel, mégis megállapítom, hogy egészen más világszemléletből nézte ezt a kérdést, mint én. Engedtessék meg ezek után, hogy tulajdonképpeni felszólalásomat Justh Gyulának, választókerületemben nagynevű elődömnek, az ízig-vérig magyar ellenzéki politikusnak régen elhangzott szavaival kezdhessem. »Az alföldi munkás földet akar«, — mondta Justh 1894-ben az akkori telepítési törvényjavaslat tárgyalásánál — »de sietni kell a dologgal, mert a kérdés égető, a veszedelem nyakunkon van.« Évtizedekkel ezelőtt hangzottak el ezek a szavak, de sajnálattal kell megállapítanom, hogy ma is éppen olyan aktuálisak, mint akkor, mintha bizony a magyar törvényhozás azóta nem foglalkozott volna a földkérdéssel a törvényalkotások egész sorozatával. Ezeknek a szavaknak mai időszerűségénél semmi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire csak a felületén érintette meg a magyar törvényhozás az eddigi jogalkotásokban a magyar ' földreform sorsdöntő kérdését. Mert ami akkor fájt a jó hazafiaknak, az ma is fáj és ami akkor Veszedelmes volt, az ma is veszedelmes és megoldatlan. Megállapítom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr maga is ugyanezt az elvet vallja és ugyanezt állapítja meg, amikor a javaslat indokolásában az 1920-as, az 1924-es és az 1936-os fföldreformalkotásokkal kapcsolatban szórólszóra a következőket mondja (olvassa): »A törvényhozás birtokpolitikái helyzetünk megjavítására törekedett.« Óvatos fogalmazás, mert nem azt mondja a földmívelésügyi miniszter úr, hbgy a törvényhozás megjavította a helyzetet, hanem csak azt emeli ki, hogy erre törekedett. Ezért én jogosnak érzem annak a kérdésnek a felvetését, hogy meddig fogjuk tehát folytatni ezt az eddigi, a földreform lényegét mindig elkenő gyakorlatot? Érinteni akarjuk-e továbbra is ezt a sorskérdést, mint a fecske a víz tükrét, avagy egyszer már gyökeresen meg akarjuk oldani? Vájjon hozzá akarunk-e fogni, meg akarjuk-e ragadni a magyar történelem ekeszarvát és bele akarjuk-e m már egyszer fogni a magyar történelem ekéjébe a magyar élniakarásnak mind a hat ökrét, hogy egyszieotr már induljon meg a mélyszántás? A szántásnak ugyanis meg kell indulnia harsogva, hiogy az egyik barázdát fordítsa a másik mellé és mélyre kell vágni^ az ekevasat, hogy meg ne akadhasson a felszín kemény rögeiben, hívják bár ezeket a rögöket történelmi előjogoknak, a nagybirtok többtermelési kérdésének, fedezethiánynak, vagy más egyébnek. Tudom, t. Képviselőház, nincsen sem az ezen az oldalon, sem a túlsó oldalon ülő képviselők között egyetlenegy sem, aki a földreformot ne tartaná szükségesnek és időszerűnek. De akkor miért nem csináljuk meg egyszer az igazi földreformot, miért nem fejezzük be sürgősen 1848-nak a törvényalkotását, hiszen habozásra nincs idő. Ne hajtogassuk örökké azt, hogy agitációval, demagógiával és hordóról beszéléssel tárgyalják és érintik sokan ezt a nagy kérdést, miként ezt itt például éppen a többségi pártnak vezérszónoka, de Apponyi György gróf is említették. Nem kell itt agitálni, hiszen agitálnak itt maguk a tények, a fölbirtokeloszlásunknak véres igazságtalanságai. Csak egy pár adatot mondok. A mi vidékünkön, Makón ma egy katasztrális hold földnek az ára 3000 pengő (KoziHorváth József: Sopron megyében szinten!) es 46*