Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-39
268 Az országgyűlés képviselőházának 39 lat iránt, azonban meg kell mondanom, nem hiszek abban, hogy ez a törvényjavaslat ebben a formájában olyan mértékben .segítene, ahogyan azt János Áron t. képviselőtársam gondolja. Megmondom miért. Szerény véleményem szerint a törvényjavaslat nem felél meg a nagy célnak. Először is azért, mert meglehetősen bátortalan kezdeményezés. Amikor ngyan nagy számokról van szó, sőt a százalékkulcs megállapításánál szinte egészen kedvező arány mutatkozik, akkor mégis meg kell mondanom, hogy nincsen olyan megoldás Magyarországon, különösen a birtokpolitikai kérdésben, amely ezt a bizonyos kecske és a kánoszta elméletet teljes mértékben fenntartja. (Zaj és mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Nagy Ferenc: Az egyik oldalon az emelkedés csak akkor következik be, ha a másik oldalon komoly és súlyos áldozatokat hoznak. Ha a történelmi nagybirtokososztály minden múltbeli érdemét tárgyilagosan és szeretettel el is ismerjük, még akkor is meg kell mondanunk, hogy az áldozatok meghozatalát nem lehet kizárólag a nagybirtokos osztályra bízni. Gróf Hunyady Ferenc t. képviselőtársam azt mondotta, hogy nem rendes és nem is jóravaló maeryar ember az. aki nem ragaszkodik a végsőkig földjéhez. Tökéletesen^ igaza van. De nem is rendes parasztember az és nem is lehet a jövendőt arra az emberre építeni, aki nem álmodja minden nap a maga talpa alá azt a kis darab földet, amely hiányzik neki. (Helyeslés.) Bár Hunyady Ferenc t. képvisel őtársam azt mondotta, hogy a mai nagybirtokostársadalom nem marad el multszázadbeli elődeinek áldözathozatala mögött, mégis azt kell látnunk, hogy amikor Hunyady Ferenc itt ezt mondotta, ugyanakkor elhangzott Purgly Emilnek és másnak a beszéde, amiből én azt látom, hogy a nagybirtokostársadalom részérő! az áldozathozatalra való hajlandóság: nem általános, nem egyenlő és érően e^ért az a felfogásom a törvényjavaslatról, bosrv keményebben és határozottabban keU hozzányúlni a nagybirtokhoz. Mert abban igaza lehet Vay igen t. képviselőtársamnak, hos-v öt hold földből is mee" lehet élni. Én is állítom, hogy meg lehet belőle élni, de állapodjunk meg aibban, hogy ötszázból vasrv ezerből is meg lehet élni. Ha pedig öt hoMból meg lehet élni paraszti színvonalon, akkor ezer holdból meg lehet élni grófi színvonalon, vagy hercegi színvonalon. (Ügy van! Ügy van! balfela'.) Sohasem felejtem el gróf Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság egyik vezérének (filénk éljenzés és taps.) azt a klasszikus megállapítását a társadalmi kiegyensúlyozottságról, amelyben ezt mondotta: »Nekem is volt többezer holdam, most csak néhány száz van, és épp úery éleik ebből a néhány száz holdból, mint azelőtt a többezerből, mert most dolgozom, igyekszem minél többet termelni és minél inkább hasznosítani magamat gazdaságomban.« Figyelmébe ajánlotta saját példáját a magyar nagybirtokos társadalomnak (Rajniss Ferenc: A másik Esterházynak!) és ezért az az érzésem- hogy az igen t. kormány nagyobb bátorsággal is íiekimelhetett volna, a nagybirtoknak e törvényjavaslat megalkotása során. De érzésem szerint nincs is megfelelően előkészítve a. nemzetnek minden rétege ennek a törvénvneik megszületésére. Készen van a föld átvitelére és megmunkálására a magyar paraszttársadalom, de már sóikkal kevésbbé áll ülése 1939 október 17-én, kedden. készen a földi átadására a nagybirtokostársadalom és még kevésbbé készült fel a nemzet, mondjuk a kormány, ennek a kérdésnek pénzügyi megalapozására. Mert ha e kérdés pénzügyi megalapozására is felkészült volna, akkor elő kellett volna venni a megoldás előtt a nagytőke másik oldalát is és abból kellett volna kiindulnia, hogy ha lehet kényszeríteni áldozathozatalra a keresztény magyar nagybirtokos osztályt, akkor lehet áldozathozatalra Kényszeríteni az ingótőkét is. Amikor gazdasági és szociális átalakulásra készülünk a nemzet életében, akkor az ingótőkéhez is hozzá kellett volna nyúlni, kemény és határozott kézzel. Az ingótőkének itt kellene állni e javaslat tárgyalása során és adni kellene mindazt a pénzt, amit csak adhat. Mert egy dologgal legyünk tisztában: a magyar állam sohasem tud elegendő pénzt előteremteni arra a célra, hogy a nagybirtokost megfelelően kártalanítsa. Az állam által előteremtett pénz ahhoz sem lenne elég, (hogy útravalóul odaadja a kisbirtokba beeresztett nincstelennek, törpebirtokosnak, hogy felszerelést szerezzen raita. épületet emeljen rajta: arra sem lenne elég. hogy valamilyen mértékben kártalanítani lehessen a nagybirtokost, akár csak olyan mértékben is. hoq-v megmaradó birtokát, azzal a pénzzel új gazdálkodást kezdhessen. Mondom, ezekre sem lenne elegendő az állam által előteremtett pénz: ezt a nagyvállalatoknak, az ingótőkének kellett volna, adniok. Nem vagyok járatos a részvénytársasági dolgokban, távolról sem ismerem a részvénytársaságok jövedelmezőségét, de statisztikusaink beszélnek arról, hoo-v a mag-var kartelek. a magyar gyárinar, mondink: a magyarországi fyárinar az elmnlt évtizedek alatt csak vámkedvezménvben közel egymilliárd neno-őt élvezett. Amikor tehát most húsz esztendő után ideáll a ner^pt ó« át ak"v alaknlni S^OPÍ^IÍIC +4i^n. o-azdasáeri téren, akkor a magyar ingótokénak itt kellene áHtria. adnia kell-e a nénzt és ha évre n p im haílandó önmaga +ól akkor a törvényjavaslatban kellene gondoskodni arról, hogy idekényszerítse és áldozathozatalra szorítsa Méltóztassanak megengedni ezenkívül, hogy megállapítsam: én nem hiszek abban, hogy ez a törvényjavaslat teljes mértékben megvalósítaná a szociális kiegyenlítődést Magyarországon. A szociális feszültség nemcsak a valóban fennálló egyenlőtlenségek, de a látszategyenlőtlenscgek meglátása folytán is meglehet. A szociális feszültség nem szűnik meg azzal, ha a nyomorban küzdő milliós tömeg azt látja, hogy valamilyen áldozatot hoztak azok, akiknek eddig jobb volt a dolguk, mert a feszültség megszűnéséhez el kell tüntetni a látszatokat és azt kell bebizonyítanunk, hogy ez a nemzet, amely itt történelmi féladatokat akar betölteni, amelynek még feladatai vannak mindaddig, míg régi határait vissza nem szerezte, amely belülről meg akar erősödni, úgy tekinti ezt az, időt, mint valami szent várakozás idejét és ezt al várakozási időt úgy kívánja eltölteni, hogy itt a ken vér és a teher, a i övedelem és a teher minél inkább egyformán oszoljék meg. Ennek a nemzetnek a maga történelmi feladatának teljesítése előtt úgy kell élnie, mint annak a családnak, ahol az utolsó darab kenyeret aszerint vágják fel,'hogy tudja mindenki, hogy nem lesz elég a kenyér, de könnyebben és szívesebben éhezik mindenki, ha azt látja, hogy mindenki egyformán éhezik.
