Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-39

Az országgyűlés képviselőházának 39. ban ennek a kérdésnek hangoztatásánál, az szabad lesz a jövendőben. De szeretném azt hinni, hogy ugyanakkor, amikor ez az eszmeáramlat, amely most már törvényt fog szülni itt a magyar törvényhozásban, igazolást nyer a magyar közéletben, ha ennek az útja a jövőre nézve szabaddá válik, akkor viszont az a másik irányzat, amely most az eszmeáramlattal szembehelyezkedve igyekszik visszafelé forgatni a nemzet életének kerekeit, az az akadékoskodás, és mondjuk talán így, a népellenes demagógia, a jövőbén arra a sorsra kerül, amely nehéz sorsra eddig igen gyakran azok jutottak, akik ezt az eszmeáramlatot megteremtették Magyarországon, T. Ház! Bizonyosan tudja mindenki, hogy mi a tartalma ennek a kezemben levő sárga könyvnek, mert azt hiszem, eljutott ez a képviselő urak mindegyikéhez, mégpedig valószínűleg ingyen, mint ahogy nekem is ingyen küldték. Ebben a könyvben nyüzsögnek az arravonatkozó megállapítások, hogy a magyar parasztember nem való arra, hogy birtokába lépjen a nagybirtokból leszakított földnek. Ebbeli a könyvben egymást érik azok a megállapítások, hogy a nagybirtok jobban és eredményesebben szolgálja nemcsak a nemzetgazdálkodást, de a nemzetszaporodást is, mint a kisbirtok. Meghamisítja a kisbirtok eredményeit, mert azt írja az egyik mondatában, hogy a nagybirtok a homokból is aranyat sajtol ki, (Egy hang a jobboldalon; Épp az ellenkezője igaz!) amikor pedig gazdaságtörténeti igazság, hogy a homokból éppen a magyar paraszt teremtette meg azt a csodálatosan szép mezőgazdasági kultúrát, amely eredményesebb gazdálkodást ért el a homokon, mint a búzatermő földeken a nagybirtok. De továbbmegy ez a könyv és meghamisítja a magyar földmíves társadalomnak a nemzeti érzésben elfoglalt álláspontját is, amikor lényegében azt mondja: Mindenki tisztában lehet most már azzal, hogy a határokat most már nem úgy; védik, hogy a kisbirtokos kiáll a háza kapujába és ott kaszával és kapával párbajt vív a betörő ellenséggel. (Zaj. — Rajniss Ferenc: Micsoda ész! — Elnök csenget.) hanem 'felvonulnak az ágyúk, a géppuskák és ezeket inkább a városi mérnökök, a szerelők, a lakatosok, szóval a műszaki emberek vezetik és kezelik, nem pedig azok a parasztlegények, akik a gyalogságnak képezik egy részét. (Rainiss Ferenc: A jószágkormányzók

V. El kell kobozni az! ilyet! — Zaj.) Tovább megyek, t. Ház, mert azt hiszem, kötelességem a közvélemény elé hozni ezt a könyvet és felolvasnom a további megállapításait is. Azt mondja a szerző: Amikor a széhely hadosztályban néztem, hogy kik harcoltak ott, (Horváth Géza: Ott én is ott voltam!) azt állapítottam meg, hogy nem az alföldi kisbirtokosok, nem a parasztok voltak ott (Horváth Géza: Ez nem igaz!), hanem a városi menekültek, mert a paraszt nem akarta otthagyni a földjét és a megélhetését azért, hogy harcolni menjen. (Horváth Géza: Nem igaz! — Rajniss Ferenc: Ez nem osztály ellenes izgatás, csak az, ha a zsidók ellen beszélnek?) T. Ház! Amikor ez a törvényjavaslat — mint az előbb mondottam — első eredményeképpen rehabilitációt is jelent azok számára, akik néha talán felelőtlenebb szavakkal és kijelentésekkel, néha élesebb, néha tompítottahb ülése 1939 október 17-én, kedden. 267 formában megteremtették ezt az eszmeáramlatot, akkor, igen t. Ház, én azt szeretném látni, hogy a jövőben pedig az olyanok helyére, akik ezt az eszmeáramlatot megteremfceftték, a Kovách Imrék, a Féja Gézák és a többiek helyére a Scherer Péter Pálok fognak kerülni. Igen t. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ez után a kis kitérés után egy birtokpolitikai szempontból is nagyon fontos kicsiny kis epizódot hbzzak ide a magam életéből, a gyermekkoromból. (Halljuk!) 1919«-től 1921 augusztusáig Baranya vármegye megszállt terület volt, a szerbek szállták meg ezt a vármegyét. Amikor itt Magyarországon már megbukott a kommunizmus, amikor itt már a nemzeti Mai gyarország boldog érzése hatotta át azok lelkét, akik itt élhettek, akkor odamenekültek a bolsevisták, a vörösök, Baranyába, hogy tolt a sserb szuronyok védelme alatt tovább folytassák a maguk aknamunkáját a magyar nemzeti gondolat ellen. Reám, egészen egyszerű, 16—17 esztendős parasztgyerekre, — úgy éreztem akkor — egy feladat várt, az, hogy a magam falujában is mindinkább elhatalmasodó bolsevizmust, vörös irányzatot legalább az én fiatal legénytársaim között lokalizáljam, amennyire tőlem télik s bár sohasem vettem komolyan, mindennap kijelölgették nekem az akácfát vagy az eperlfát, ahJb'vá majd fel fognak húzni. Nekem gyermekkoromból ez a legszörnyűbb benyomásom ezekről az időkről. Szemben Scherer Péter Pál megállapításaival, én és sofcezer és soktízezer kisgazdatársam ezt a munkát végeztük ott a megszállt területen, miközben a drávamenti, a határmenti gróf Draskovich Iván deputációt vezetett Párizsba, amelynek az volt a célja, hogy a szerb megszállást meg kell hosszabbítani Baranyában. (Csoór Lajos: Ügy volt! — Egy hang a középen: Nem lehet általánosítani!) Tisztelettel kérdezem, hogy az én kisgazdatársaim munkája volt-e értékesebb azon a területen, vagy a drávamenti Draskovich Iváné! Igen t. Ház! Méltóztassanak megengedni, üogy ezekután közelebb térjek a törvényjavaslathoz és feltegyem azt a három kérdést, melynek szempontjából ezt a törvényjavaslatot bírálni kívánom: először, hogy alkalmas-e annak a birtokpolitikai egyensúlynak megteremtéséire, amelyről az előadó úr emlékezett meg, másodszor, hogy megfelel-e úf kisbirtokok létesítésének, harmadszor pedig: megfelel-e a szociális nyugalom biztosításának'? Kijelentem, t. Ház, hogy ha ellene is iratkoztam fel ennek a törvényjavaslatnak, az nem jelenti azt, mintha én nem segíteni akarnék ezzel a felszólalásommal és kijelentem, hogy bár ellene foglalok állást, minden szavaimmal őszintén és becsületesen segíteni szeretnék ebben a vitában. Sőt azt is kijelentem, hogy olyan lelkiismeretvizsgálatot tartottam, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozni kezdtem, mintha az Ürasztala elé járulnék. Amikor beszédemet mondom, nem vezet sem népszerűséghajlhászás, sem más érzési, sőt még fajtámnak a szeretetéről is lemondok ebben a pillanatban a tárgyilagosság kedvéért, amelynek el kell töltenie. Tisztán abból a szempontból nézem ezt a javaslatot, hogy a magyar nép felemelése nagy céljának miképpen felel meg. Tisztelettel adózom János Áron t. képviselőtársamnak. (Éljenzés és taps jobbfelol.) Meghat engem az a hit, amely az ő beszédéből kicsendült ez iránt a törvényjavas-