Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-39

266 Az országgyűlés képviselőházának 3, gyeimébe szeretném ajánlani azt, hogy ne kössük ki a lefizetésnél a felét. Tapasztalatból, gyakorlatból tudom, hogy ha a miniszter úr a törvény szerint erősen kézben tartja a dolgokat, — mint ahogy hiszem, hogy erősen kézben tartja — és lehetetlen szerződéseket nem enged kötni, akkor az a magyar paraszt nem felét, haem egyharmadát tudja készpénzben lefizetni és akkor i« sokkal könnyebben és sokkal pontosabban megfizeti a részleteit és adóit, mint azok az emberek, így azok a nagybirtokosok, akik évsprozatszámra nem fizetnek adót. Én nem nehezíteném meg a vagyonszerzés lehetőségét ezeknek az embereknek, beérném legalább egyharmadával, vagy rosszabb esetben egynegyed részével, de ne kössük ki a felét, mert hiszen ez túlságos nagy követelmény, ami nagyon megnehezíti a vagyonszerzést. Vannak többen, akik ezt a javaslatot keveslik, nem tartják elég gyorsnak a végrehajtási lehetőséget ós ezért nem fogadják el azt. Én elfogadom, mert magam is meg vagyok győződve arról, hogy nem ez lesz az utolsó törvényjavaslat a íoidbirtokreformrói, jönnek még később mások is. (Bodor Márton: JNagyon közel van a másik!) Éu azonban mégis elfogadóin, mégpedig örömmel fogadom ezt el, mert tudom, hogy új honfoglalást jelent, különösen akkor, ha a mindenható Isten a miniszter újnak és az ő munkatársainak megengedi, hogy végre is hajthassák legalább azt, ami ebben a javaslatban le vau fektetve, pontosan és jól, a magyar nemzet érdekeinek megfelelően hajtsák végre. A törvényjavaslatot tehát. örömmel el fogadom. (Éljenzés és taps jobb/elöl. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Nagy Ferenc! Elnök: Nagy Ferenc képviselő urat illeti a szó. Nagy Ferenc: Igen t. Képviselőház! Nemcsak parlamenti illembői, és nemcsak idősebb képviselőtársamnak kijáró tiszteletből foglalkozom Csizmadia András képviselőtársam beszédével, hanem azért is, mert beszédének egynémely részével egyetértek és Örömmel állapítom meg, hogy ebben a vitában az első parasztszónok, Csizmadia képviselőtársam megállapításaiban egészen közel jutott ahhoz a felfogáshoz, amelyet én is, mint parasztember, ebben a kérdésben vallok. Azt mondja Csizmadia Andlrás képviselőtársam beszédében, hogy nemzeti szempontból is rendkívül fontos az, hogy a földnek minél nagyobb része legyen a kisemberek kezén, mert amikor nemzeti szerencsétlenségek és veszedelmek idején más társadalmi rétegek a kényszerű helyzetet leginkább kihasználják és ott tudják hagyni azt a területet, amelyen éltek, a parasztember akkor sem tudja otthagyni azt a területet, a földet, a maga földjét, amikor erre kényszerítik. Tökéletesen igaza van ebiben a képviselő úrnak és nagyon jól hivatkozott a lengyel példára is, amit én azzal toldanék meg, hogy nemcsak azok menekültek most el Lengyelországból, akik nem földmívesek, hanem más foglalkozásúak voltak, hanem a földmívestársadalomnak is a része, amely évekkel ezelőtt hiába kérte a földet. Mégis ne vegye rossznéven tőlem Csizmadia képviselőtársam, ha azt mondom, hogy ha akkor, amikor az első földbirtokpolitikai törvény készült Magyarországon a háború után, 1920-ban, ugyanezekkel az elgondolásokkal, ugyanezekkel a belső érzésekkel, de határozottabb állásfoglalással tudott volna az a parlament kiállani a földbirtokig ülése 1939 október 17-én, kedden. kérdésben, mint ahogyan kiállott, akkor ma nem kellene újra földbirtokpolitikai törvónyJ javaslattal foglalkoznunk, mert hiszen ebben ! a kérdésben nemcsak az a baj, hogy, nincsen | megoldva a birtokpolitikai kérdés Magyarországon, hanem az is baj, hogy három-négy évenkint újra még újra vissza kell térnünk hozzá, mert kénytelenek vagyunk belátni, hogy a korábban hozott törvények nem feleltek meg a céljuknak. Mi ennek a törvényjavaslatnak a célja, t. Ház? Azt hiszem, ezt akkor tárom fel a legvilágosabban, ha az 1936-os törvény indokolásából az előadó úr által felolvasott néhány mondatot magam is felolvasom. Ez az indokolás azt mondja, hogy (olvassa): »egy olyan országot, amelynek területén az öt katasztrális holdon aluli üzemek és az ezer holdon felüli üzemek együttesen az összes mezőgazdasági terület 40 százalékát teszik ki, birtokpolitikai szempontból egyensúlyban lévőnek nem lehet tekinteni és a magyar birtokpolitikának vissza kell térnie arra az útra, amelyet a múlt század vége óta a közvéleményben is egyre erősbödő eszmeáramlat jelölt ki számára és ez az út nem más, mint a törekvés az önálló, életképes kisbirtokok számának szaporítására.« Azt hiszem, a magyar kormány is ezzel az eszmeáramlattal találta magát szemben, amikor idehozta ezt a törvényjavaslatot, vagy amikor elhatározta magát ennek a törvényjavaslatnak a megkonstruálására és amikor ennek a törvényjavaslatnak indokolásában a következőket írta (olvassa): »Földbirtokmegoszlási viszonyaink tartós, egészséges rendezését tovább halasztani nem lehet. Minden további elodázás csak nehezebbé és kockázatosabbá . tenné a régen vajúdó kérdés kikerülhetetlen megoldását. (Egy hang a középen: Ez igaz!) Föld kell a gazdasági terjeszkedésében akadályozott, a joggal megkövetelhető termelési szempontoknak is megfelelő mezőgazdasági népességnek, munkaalkalom kell a mezőgazdasági bérmunkavállalóknak és nyugalom a mezőgazdasági termelésnek. Széles keretek között és rövid határidőn belül kell tehát földhözjuttatuuuk az arra alkalmas és érdemes mezőgazdasági néprétegeket, amelyek kielégítetlen földigónye és kellőleg ki nem használt munkaereje szociális biztonságunknak csakúgy tehertétele, mint mezőgazdasági termelésünknek.^ Valóban nem lehetne szabatosabban meghatáx-ozni a törvényjavaslatnak, mint birtokpolitikái elgondolásnak a célját. T. Ház! Visszatérek arra a mondatra, amelyet az előadó úr az 1936-os telepítési törvény indokolásából olvasott fel. Egy eszmeáramlat jelölte ki az utat, egy eszmeáramlat adta meg valószínűleg az indítékokat és a lelkiismereti parancsot is a magyar kormánynak arra, hogy ezt a törvényjavaslatot idehozza. Egy eszmeáramlat, amely azonban nem magától született meg, egy eszmeáramlat, amelyért már sok szó, sok írás, sok betű hangzott el és íródott le az országban mindenfelé, egy eszmeáramlat, amelyet elő kellett készíteni és én nagyon szeretném, ha ennek a törvényjavaslatnak, amelyből törvény lesz, az első eredménye az lenne, hogy igazolja azokat, akik ezt az eszmeáramlatot előkészítették. T. Ház! Ha az eszmeáramlat kényszerítő parancsa és ez eszmeáramlat igazságának belátása ebből a törvényjavaslatból törvényt fog alkotni, akkor ez azt jelenti, hogy ami nem volt szabad a múltban ennek a kérdésnek a forszirozásánál, ami nem volt szabad a múlt-