Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

Az országgyűlés képviselőházának 37. ülése 1939 október 12-én. csütörtökön. 231 Visszatérek arra, hogy ez a javaslat az adott körülmények között vájjon nem mehetne-e tovább. Szerintem igen, tudniillik terjedelmében mehetne tovább, s erre a javaslat maga is lehetőséget nyújt. Szeretném, ha az igen t. kormány, a föl dm ívelésügyi miniszter úr majd a vita lezárta után erre vonatkozólag felvilágosítást adna. Ugyanis sem magában a törvényjavaslatból, sem a törvényjavaslat indokolásából nem olvassuk ki pontosan, hogy melyik az a legtávolabbi határ, ameddig el tud menni. Szólanom kell még a tulajdonba juttatott földek megváltása kérdéséről is. A javaslat azt mondja, hogy a vételár felét készpénzben megkapja a megváltást szenvedő, a másik felére pedig 3.5%-os kamatozással 25 évi törlesztésnek van helye. Ez ellen elvileg nem lehet semmit sem mondani, mert szem előtt tartja egyrészt a magántulajdon elvét, másrészt — ellentétben a telepítési törvénnyel, amely azonnali százszázalékos készpénzkártalanítást mond ki — könnyítést jelent az államra nézve annyiban, hogy 25 éves törlesztésnek van heIve. Bármennyire bízzunk abban, hogy a pengő szilárd marad, bármennyire bízzunk abban, hogy valóban érték lesz 25 év múlva is, mégis esak biztosabbnak és helyesebbnek tartanám, ha lehetősége adatnék annak, hogy a megváltást szenvedő kívánságára búzában állaníttas sék meg ez a vételár. A kishaszonbérleteknél már azt tartanám helyesnek, hogv ott kötelezően mondassék ki, hogy terményben kell megállapítani a haszon bérösszeget, mindké* fél védelme érdekében. Tudjuk nagyon jól, hogy a pénzhaszonbérek milyen súlyos terhet jelentettek a bérlőkre nézve, amikor a búza ára 7 oengő volt és tudjuk azt is, hogy viszont ami kor a búzának magasabb az ára. akkor méltánytalanság, hogy a bérbeadók bizonyos arányban ne részesüljenek a haszonból, úgyhogy a bérösszeg terményben való megállapí tása mindenképpen igazságos. Sokat hangoztatták a vita során az áldozatkészséget, amelyet megkövetel a nemzet és az elérendő cél azoktól, akik ennek a javaslatnak szenvedő alanyai. Ez az áldozatkészség megvan és meg is volt mindig ebben a nemzetben és ennek a törvényjavaslatnak elfogadásával azok, akik mint érdekelt felek elfogadják, szintén tanújelét adják az áldozatkészségnek. Én azonban nem szeretem az áldozatkészségre és hasonló nemes érzelmekre alapított törvényalkotásokat, azt szeretem, hogy a törvény maga, akár megvan az illetőben az áldozatkészség, akár nincs, célját hatályosan elérje és rászorítsa az illetőket arra, hogy f az áldozatkészséget gyakorolják. Az áldozatkészség követelésénél azonban legyünk tisztában azzal, hogy nemcsak azoktól követelünk áldozatokat, akik megváltást fognak szenvedni, vagy akiktől haszonbérbeadást követelünk. Áldozatot kell itt hoznia az államnak is, tehát közvetve minden adófizető polgárnak. Ezért nem közömbös az ország egyéb adófizető polgárai előtt sem az, hogy milyen módon, milyen terjedelemben és gazdaságilag helyesen vagy helytelenül oldjuk meg ezt a kérdést. (Ügy van! balfelől.) Mert ahogyan annakidején 1848-ban a jobbágyság örökváltságánál — amire szintén sokat hivatkoztak — kimondották, hogy ez a nemzeti becsület kérdése, ennek az egész javaslatnak és a később esetleg meghozandó földbirtokpolitikai törvényeknek helyes keresztülvitele szintén a nemzeti becsület kérdése, de megfordítva, a kormány becsületének kérdése is az egész nemzettel szemben, mert minden földbirtokpolitikai előrehaladás átmenetileg áldozatokat követel az államtól, — ezt senki sem tagadhatja — tehát közvetve az adófizetőktől. Áldozatot köve telni az adófizető polgárságtól olyan intézkedések meghozatalánál, amelyek a gyakorlatban azután használhatatlanoknak, avagy egyenesen károsoknak bizonyulnak, esetleg a célt nem szolgálják, s amelyek végrehajtási módja nem megfelelő — ilyent kívánni a nem közvetlenül érdekeltektől igazán nem lehet. Én tehát ennél a törvényjavaslatnál azt hirdetem: a végrehajtás módjától függ, hogy áldásos vagy rossz eredményeket fog-e produkálni ez a javaslat, ha törvényerőre emelkea^k. Mindenesetre nagyon szeretném, ha ennek n törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése az anyagi, a gazdasági eredményeken kívül — nem élek abban az illúzióban, hogy örök időkre megszüntethetné a földbirtokpolitikai problémát Magyarországon — olyan nyugodt mederbe terelné ezeknek a kérdéseknek vizsgálatát, amelyben nyugodt légkörben kellőleg átgondolt és kellő idő alatt elkészített alkotásokkal lehet a törvényhozás elé jönni. Nem szóltam azonban még, igen t. Ház. ennek az egész javaslatnak törvényerőre emelkedése esetén fölvetődő legeslegsúlyosabb problémáról és pedig a javaslat törvényerőre emelkedése után, az abban tervezett intézkedések végrehajtása során munkanélkülivé és kenyérnélkülivé váló tömegek kérdéséről. Ha ezek érdekében nem történik semmi, ha ezekről egyszerűen megfeledkezünk, ha ezeket egyszerűen nemlétezőknek tekintjük, akkor másfélmillió hold földnek kisbérletekre és egyéb módon való felosztása folytán a legszerényebb számítás szerint is minimum 100.000 család, tehát 4—500.000, esetleg még több százezer ember válik kenyérnélkülivé. Ez tény, ezt a pár százezer embert nem lehet semmiféle félrebeszél *ssel és félremagyarázással eltüntetni, róluk az országnak igenis gondoskodnia kell. (Tóth János: Nagyobbrészt földhöz juttatják őket! A kisgazdák is tartanak cselédet! Tessék Ceglédet megnézni! — Zaj.) Igen t. képviselőtársam, Cegléd dicséretes kivétel. Cegléd és a Duna-Tisza köze, ahol intenzíven folyik a gyümölcstermelés, valóban Magyarországnak az a része, ahol a gazdasági viszonyok megközelítően ideálisak. (Tóth János: Meg kell csinálni!) Ezt a célt akarjuk szolgálni, képviselő úr. (Pándi Antal: A kisemberek megmutatták, mit tudnak! — Tóth János: Csinálja meg a geróf úr! — Zaj./ Ugyan ne geróf ózzon. Most már nem tudnak zsidózni, most már gerófoznak. (Pándi Antal: Két óráig védte a zsidókat a zsidótörvényjavaslat vitájában! — Zaj.) Ez a szám igen szerényen kiszámított szám és úgy jön ki, hogy leszámítjuk azokat, akiket földhöz fognak juttatni, tehát a foldhözjuttatottak leszámításával marad meg ez a tömeg. Ezeknek azután esetleg megint földet adni és megint földet adni. de ez a föld is elfogy egyszer, ós utóvégre Magyarországon ma a nagybirtokot ós a középbirtokot teljesen felszámolni nem lehet, ezt mindenki tudja. (Szőllősi Jenő: A nagybirtokot lehet!) Nem lehet, ezt képviselőtársam éppen olyan jól tudja, mint én. Mindenesetre, ha minden földet elosztanánk, akkor is több ember marad, mint amennyi föld van. (Tóth János: A tisztviselőknek nem kell föld, az iparosságnak sem kell föld! — Zaj.)