Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-35
Az országgyűlés képviselőházának B5. jelentett he vezérszónokot, aa Egyesült Keresztény Párt Thassy Kristóf képviselő urat, a Szociáldemokrata Párt Szeder Eerenc képviselő urat, végül a Polgári Szabadságpárt gróf Apponyi György képviselő urat. A [házszabályok rendelkezésének megfelelően az, előadó úr felszólalása után az. egyes pártok nagyságának megfelelő (sorrendben váltakozva fogják a jegyző uraik az előbb (bejelentett vezérszónokokat szólásra felhívni. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Máriássy Mihály előadó urat illeti a szó. Máriássy Mihály előadó: T. Kép viselőiház! Ösfzintén megvallom, hogy egy 'bizonyos elfogódottsággal szólok a t. Házihoz, íhogy a most tárgyalás alá ikerülő javaslat lényegét ismertessem. Ennek az elfogódottságnak oka az, hogy úgy érzem, s azt (hiszem, mi mindnyájan úgy érezzük, ihogy a magyar életnek a haza íöldjéheiz kötött rögös útján, fordulóponthoz, válaszúthoz érkeztünk, amikor nem tétovázva, gondolkozva, hanem gyorsan meg kell választanunk egy olyan irányt a jövőre nézve, amelyen haladva, ennek a magyar nemzetnelk jobb jövője, boldogabb új korszaka következzék el. Kérem ia Mindenható Isten áldását, hogy jó és eredményes munkát végezzünk. (Éljenzés jobbfelől.) T. Kép viselőiház! Amikor ezelőtt íhárom esztendővel a telepítési törvényt, az 1936. évi XXVII. tc-^t megalkotta a Ház, akkor ennek megalkotásánál a t. Házat az a felismerés vezette, nogy — amólnt & törvényjavaslat indokolása mondotta akkor, —• (olvassa) »egy olyan országot, amelynek területén az öt katasztrális, holdon aluli üzemek ós az ezer 1 holdon felüli üzemek együttesen lato összes mezőgazdasági terület 40%-át teszik ki, birtokpolitikái szempontból egyensúlyban lévőnek nem lehet tekinteni és a magyar birtokpolitikának vissza kell térnie arra az útra, amelyet a múlt század vége óta a közvéleményben is egyre erősbödő eszmeáramlat jelölt ki számára, és ea az út nem más, mint iái törekvés az önálló, életképes kisbirtokok számának szaporításáxa.« •.. • Az azóta eltelt három esztendő objektív szemlélete minden felelősi emberben azt a meggyőződést kell, hogy érlelje meg, hogy ez a szempont, amely az 1936: XXVII. te. megalkotására vezetett, ma már nem egyedüli, sőt nem is aa első szempont, hanem itt sokkal magiasabib érdekek forognak kockán akkor, amikori a földibirtokpolitikai javaslatokkal idejövünk a Ház elé. Magunk is mondjuk, — dó hangoztatják mindenfelé — hogy új eszméké új jelszavak, új eszmeáramlatok vannak, amelyek az egész világra, az egész emberiségre döntő befolyást gyakorolnak és különösen bennünket is Dobban érdekelve, a magyar nép sorsának alaj kulására is igen nagy fontosságúak. Ezek köze tartozik a nemzetvédelemnek, a, fajvédelemnek a kérdése. Ezek nálunk nem új fogalmak. A vérszerződéstől, a honfoglalástól és attól az időtől kezdve, amikor a maroknyi magyarság itt a Kárpátok övezte Duna-medenoében helyet foglalt, ennek a nemzetnek minden intézményében, minden elhatározásában megnyilatkozott ez a sorsközösség és ennek a sorsközösségnek a tudatalatti megérzéséből fakadtak mindazok az intézmények, amelyek a múltban létrejöttek ebben az országban. Ez a tudatalatti megérzése a sorsközösségnek és a testvériségnek adott erőt akkor, amikor elesettek voltunk, ezért tudtunk itt egy ezredülése 19Ű9 október lOjén, kedden. 159 éven át fennmaradni (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és ezért fogunk tudni fennmaradni további ezer éveken át. (Maróthy Károly: Ezzel a javaslattal nem!) Mi érezzük ezt a sorsközösseget és érezzük mindnyájan azt is, hogy mivel tartozunk nemzetünknek és magyar testvéreinknek. (Maróthy Károly: Ötveneves rozoga eszmék vannak benne!) Igen t. képviselő úr, én a múltba nézek vissza most egy pillanatra. Nálunk sohasem ivóit olyan feudalizmus, sohasem volt olyan nyugati értelemben vett hűbériség, mint a nyugati, országokban. (Maróthy Károly: Még most is van!) Ha a birtokos és jobbágy közötti viszony és egyáltalában a tehetősebb és a kevésbbé tehetős osztályok közötti viszony, amely a múltban volt, a mai szemmel nézve talán kegyetlennek látszik is, ha Összehasonlítjuk az ebben a korban másutt levő állapotokkal, akkor megállapíthatjuk azt, hogy az nálunk mindig enyhébb, nálunk mindig emberségesebb, humánusabb volt, mert mindig éreztük, hogy mi itt Európa közepén egy magárahagyatott nemzet vagyunk, amelynek minden egyes tagja egyenlően testvér. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Maróthy Károly: És mégis tovább tart! — Malasits Géza: Werbőczy!) Ma sem tudunk ezeknek az érzéseknek hatása alól szabadulni, ma is minden intézkedésünket annak a sorsközösségnek gondolatában kell megvalósítanunk, amely sorsközösség igenis él mindnyájunkban, még akkor is, ha a látszat néha ellene szól, (Maróthy Károly: Ez á javaslat ellene mond!) mert hiszem és vallom, hogy még azoknál iSj, akik ezt a sorsközösséget nem hirdetik, megvan ez az érzés és csak a látszat az, hogy nem, hirdetik. (Maróthy Károly: Ez ügyes dolog! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hirdetni hirdetik!) Elnök: Maróthy képviselő urat kérem, ne méltóztassék a szónokot zavarni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Máriássy Mihály előadó: Minden egyes embernek megvannak a maga egyéni érdekei, ez természetes és ezeknek a kielégítésére törekszik, öncél azonban csak a nemzet., A nemzet úgyis, mint együtt, a haza s úgyis, mint az embereknek összesége, egyetemes, öntudatos összesége. És annál erőse bb a nemzet, annál maradandóbb az élete, azzal áll vagy bukik, minél inkább tudja aa egyén a maga érdekeit a közösség, az összeség érdekeinek a nemzet ereje szempontjából alárendelni. (Ügy van! fógy van! a jobboldalon. — Alföldy Béla: Ez az! — Maróthy Károly: Ügy van! Ez az, amit nem látunk!) Ez áldozatkészséget jelent s ez az áldozatkészség megvan ebben a nemzetben, megvan ennek a nemzetnek minden egyes tagjában, de ezt az áldozatkészséget néha irányítani kell s ha esetleg ennek az áldozatkészségnek gyakorlása nem elég intenzív, akkor az államhatalomnak igenis bele kell nyúlnia abba és ennek az áldozatkészségnek gyakorlására az egyes embert fel kell hívnia. T. Képviselőház! Ezek azok a gondolatok, amelyeket e javaslatban nekünk is érvényesítenünk kell. A falun élő nép, a falusi lakosság körében állandóan megvan a vágy a föld után, vagy a több föld után. Ez természetes. Ezt a vágyat, ezt a föld utáni vágyakozást azonban nem tudja mindenki a saját erejéből kielégíteni, mert vannak olyan korlátai, akár a földterület szempontjából, akár a vágyakozó egyén elesettségéből kifolyólag, amely korlátokat az illető nem tudja áttörni, pedig 27*
