Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-33

Az országgyűlés képviselőházának SS. ülése 1939 szeptember 29-én, pénteken. 149 nyérkérdés megoldásán kíván segíteni. Ismétlem, mint magyar ember örömmel fogadom el, mert ez olyan lépés, amivel a magyar parlament hitet tett a szociális érzés mellett, annál is inkább, mert soron fogja követni a többi javaslat, amely a Ház elé kerül bizonyságául annak, hogy igenis gondoskodni kíván a kormányzat s a többségi párt ennek az elnyomott néprétegnek életlehetőségeiről (Egy hang a szélsőbaloldalon: Szép, hogy beismeri, hogy elnyomott réteg! — Keck Antal: Szóval, mégis el van nyomva!) és arról, hogy olyan élete legyen, mint másnak. A javaslatot örömmel elfogadom. (Zajos éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik. — Keck Antal; Elnyomott néprétegről beszélt! Beszéljen tovább róla még egy kicsit!) Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Jandl Lajos! JandI Lajos: T. Ház! Az országok helyes vagy helytelen szociális és gazdiasági berendezkedésének egyik mértékéül a mai időkben kétségkívül elfogadhatjuk azt a mértékeit, amelyet annak megállapítása nyújt, hogy annak az országnak lakossága, az országnak megélhetést kereső tömegei mennyiben vannak rászorulva a mesterséges, a felülről jövő szociális gondoskodásra. Kétségtelen, hogy az az ideális állapot, amikor szociális gondoskodásra nincsen szükség. Ezt az ideális állapotot, sajnos, Európában, de a tengerentúli államokban is alig találjuk meg. A szociális gondoskodás fejlődése mindig a szociális viszonyok rosszabbodásával, lezüllésével tartott lépést. Olyan országokban, ahol a szociális viszonyok rosszak, a szociális gondos kodast emelni kell. Éppen ezért állíthatom, hogy az ideális állapot az, amikor szociális gondoskodásra nincsen szükség. Sajnos, nálunk nem lehet erről az állapotról beszélni és meg csak reményben sem gondolhatunk arra. hogy előáll ez az állapot, amikor munkájával, munkáiának helyes értékelése útján, a mindennapi életben végzett munkálkodása útján mindenki olyan lehetőségekre tesz szert, hogy nemcsak a munkavégzés idején, amikor képessegének teljében van. hanem azután is, amikor va^mi defektus áll be az ő munkaképességében, akkor is el tudja tartani magát saját munkájának félretett gyümölcséből, meg tudja szerezni a mindennapi kenyeret és az összes szükségleteket. Sajnos, ettől nagyon távol áldunk. Hogy milyen távol állunk, mutatja az, hogy a földmívelésügyi miniszter úr beterjesztette ezt a javaslatot, amely javaslatra, az öszszes hozzászólok véleménye szerint, a legnagyobb szükség volt immár ebben az országban. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy milyen szükség volt erre a javaslatra, az nemcsak abból tűnik ki, hogy a miniszter úr ezt a javaslatot beterjesztette, hanem kitűnik abból is, hogy az előttem szólott igen t. Simon képviselőtársam maga is megállapította azt, hogy ez szükséges; egyszersmind megállapította azt is, hogy ő egy falat kenyérben, egy nyújtott falat kenyérben, látja a szociális intézkedéseket beteljesedni. Nem tudom, hogy igén t. képviselőtársam választói mit szólnak ehhez a megállapításhoz, (vitéz Lipcsey Márton: Bízza rá!) Egészen biztos, hogy nem fogják ezt akceptálni, (Felkiáltások jobbfelől és a középen: Ne aggódjon!) hiszen nem adományozásról van szó, a törvény nem adományozást rendel el, ez szociális biztosítás, és ha a biztosítási keretek kétoldalú voltát tartjuk szemelőtt, akkor nem f engedhetjük meg azt, hogy valaki arra az álláspontra \ helyezkedjék, hogy egy darab kenyér keretében nyújtsuk azt az ellenszolgáltatást, aminek ellenértékét az a munkás 10—15 éven keresztül befizeti. Mert ha a biztosítást jelenleg igénybevevő, vagy legközelebbi időben igénybevevők nem is fizették be ezeket a terheket, a törvény folytonos valami, a törvény nemcsak a ma számára készül, hanem az idők folytonosságában, éveken és évtizedeken keresztül van hivatva megoldani a szociális probléma kat és éppen ezért nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy ha a semminél valamivel többet adunk, ha valamit látszatból teszünk, akkor már ezt a kérdést el is intéztük. Nem akarok erről bővebben beszélni, hiszen annyian szóltak hozzá ehhez a javaslathoz, hogy ez teljesen nyilvánvalóvá vált. Ügy a kormánypárti képviselők felszólalásai, mint az ellenzéki részről és nemzeti szocialista részről elhangzott felszólalások eléggé megvilágították azt, hogy 14 fillér nem számít szociális gondoskodásnak, mert az csak alamizsnasegély, ebben a törvényben pedig nem alamizsnáról és segélyről van szó. Ennélfogva megállapítom azt, hogy bimon igen t. képviselőtársam felszólalásában nem azokat az érdekeket tartotta szem előtt, amely érdekeket éppen neki,, mint a falu gyermekének — mint ahogy ő mondta — száz százalékig szem előtt kellett volna tartania. (Nagy zaj és mozgás a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Jandl Lajos: Azt, hogy ő igenis, érzésben mindig és mindenkor a fajtájához ragaszkodó, hogy ő tényleg a falu gyermeke, bebizonyította azzal, hogy a tudat alatt szunnyadó, benne dúló indulatok a végén arra a kirobbanásra késztették beszédében, hogy ő az elnyomott rétegek érdekében kíván szóhoz jutni. Ebben igaza volt (Úgy van! Ügy van! — Taps a szélsőlaloldalon.) és leszögezem, hogy ezzel a kifejezésével teljes mértékben elnyerte a mi elismerésünket. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj és mozgás a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A javaslat tárgyalása alatt elhangzott nívós felszólalások bebizonyították azt, hogy a t. Ház mindkét oldalán megvan az érzék a szociális kérdések rendezéséhez. (Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon. — E nök csenffet.) Az igen t. túloldalon, a kormánypárt részéről felszólalt szónokoknál több rutin yolt, az itteni felszólalókban több szív és lélek. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Ezt a javaslatot sokkal nagyobb összhangban, sokkal nagyobb megértéssel lehetett volna letárgyalni, ha egy-két szerepelni kívánó közbeszóló nem mérgesítette volna el a helyzetet(Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Ellenmondások a, jobboldalon.) Ha kesztyűt dobnak valaki felé, köteles felvenni a kesztyűt akkor, amikor egy programm, egy párt képviseletében került ide, amikor a nép bizalma tüntette ki azzal, hogy képviselővé választották és amikor ezt a bizalmat Simon igein t. képviselő úr azzal kívánta volna megvonni tőlünk vagy indokolatlanná minősíteni, — amikor pedig mi ezt a bizalmat igenis, kötelességszerűen azzal háláljuk meg, hogy a falu érdekében emelünk szót — hogy mi nem származunk faluról, nem onnan eredt a mi gyökerünk. De vájjon ki tudija?! Hi—^'— ^atf-^.-^