Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-32

138 Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1939 szeptember 28-án, csütörtökön^ T. Ház! Felszólalt képviselőtársaim a fedezetről is beszéltek, hallottam a miniszter úr kijelentését is, hogy nem tud fedezetet találni. Bátor vagyok felhívni a miniszter úr figyelmét olyan forrásokra, amelyekből nagyon könnyen, egy tollvonással lehetne alapot biztosítani egy ilyen szociális törvényhez. Tavasszal azt olvastam egy gazdasági folyóiratban, hogy a magyarországi cukorkartel közel 16 millió pengőt osztott szét a cukorgyárak tulajdonosai között, amelyet a cukorgyárak a rendes reális hasznon felül, mint nyereséget szereztek. Jó volna, ha a miniszter úr ezeket a reális hasznon felüli összegeket lefoglalná a magyar földmunkásság biztosítására. (Helyeslés a szélsőbaloldálon.) Más forrás is van, igen t. Képviselőház! Ott van a lillafüredi Palotaszálló, amelyet a földmívelésügyi tárca terhére építettek s amelj^be nehéz milliókat ölt a földmívelésügyi kormányzat. Jó volna, ha a földmívelésügyi kormány a Palotaszállót, amely nem hoz semmi hasznot ennek az. országnak, eladná és ezt az összeget is ennek a biztosítási alapnak növelésére fordítaná. Vannak még források, amelyekhez hozzá lehetne nyúlni, de akarat kellene hozzá és több szeretet az iránt a társadalmi réteg iránt, amely úgy tekint bennünket, mint akik gondoskodni vagyunk hivatottak sorsukról. A gondoskodásért a felelősség mindannyiunkon nyugszik és ha elmulasztjuk a segítésre ezt a pillanatot, amely úgyis késői, mert hiszen évtizedekkel előbb meg kellett volna oldani a kérdést, akkor a felelősség elől nem fogunk tudni kitérni és abban osztozniok kell majd azoknak is, akik a magyar földmunkás-milliók szociális kérdését szívvel és lélekkel meg akarják oldani. (Rapcsányi László: Majd áthárítják a felelősséget!) Vannak más források is, amelyeket szintén igénybe lehetne venni. Vannak magas állású férfiak, akik több helyről húznak nyugdíjat az államtól, vannak olyanok, akik nyugdíjbamenetelük után elhelyezkednek ipari vállalatoknál újabb 80—100.000 pengős évi tiszteletdíjakért. (Rapcsányi László: Felfelé buknak!) Ezeket az összegeket mind fel lehetne használni ennek az alapnak a javára, arra, hogy a földmunkásságot jobb és boldogabb élethez juttassuk, hogy kedve legyen az élethez és ne gondolja az országgyűlésről azt, hogy nem tesz az érdekében semmit, mert a képviselők csak kimennek hozzá programmbeszédeket tartani, de amikor visszatérnek a parlamentbe, akkor megfeledkeznek róla és minden marad a régibenNagyon szomorú, hogy a jövedelem igazságos megosztásának kérdésében csak maguk fele hajlanak egyes képviselőtársaim, de nem hajlanak a szegény szenvedő magyar nép felé, amely joggal több megbecsülést és több szeretet vár az országgyűléstől. Várja ezt azért, mert sohasem volt ez a társadalmi réteg olyan, amely megtagadta volna önmagát, megtagadta volna azt. a földet, amelyhez kötve van, s amelyhez szeretettel ragaszkodik. Láttam azt is, hogy a tárgyalások folyamán bizonyos elfogultságok, lekicsinylések voltak, pedig méltóztassék elhinni, nem lekicsinyelni való dolog ez, bármilyen kicsinynek is látszik, hanem nagy horderejű kérdésről van most szó, amely az államszerkezet gépezetében hibás váltóállítással könnyen bajt idézhet elő. Ennek a társadalmi néprétegnek az őszinteségét csak akkor tudjuk jutalmazni, s csak akkor varhatunk tőle elismerést és támogatást, ha mi is kellő szociális gondoskodással, kellő keresztényi hittel és szeretettel gondoskodunk azokról az emberekről és családjaikról, akik egész életüket a nemzetfenntartó munkának szentelték. Nincs megállapítva, hogy hány órát dolgozzanak, mert amikor munkaidő van, akkor ez a földmunkásréteg napfelkeltétől napnyugtáig, tehát látástól vakulásig, dolgozik, izzad véres verejtékkel azért, hogy az ország minden lakosának biztosítva legyen az úgynevezett mindennapi kenyere. Ezt nekik köszönhetjük, az ő megfertőzhetetlen leiküknek, ami mindnyájunk lelkében csak elismerést és megbecsülést kelt irántuk. Ennek a társadalmi rétegnek boldogulását törvényekben kell biztosítani. Biztosítani kell azt is, hogy ne férkőzhessenek újból hozzájuk olyanok, akik nemzeti szempontból károsak, ne férkőzhessenek hozzájuk azok az agitátorok, akik a lelkűkből a hitet akarják kiirtani és így őket saját hazájuk és szülőföldjük ellenségeivó tenni. De ezt a nyomort nem lehet törvénybe iktatni, mert a jó ízlés is, a keresztényi szeretet és hit is tiltakozik az ellen, hogy annak a földmunkásnak, aki egész életét a munkának szentelte és a mindennapi kenyerét is csak alig tudta megszerezni, Öreg napjaira ne tudjunk biztosítani olyan életet, amilyet ebben az országban mindenki megérdemel, aki tisztességes munkával keresi kenyerét. Ebben a törvényjavaslatban azt is látom, hogy itt a nyomort, a szegénységet akarják törvénybe iktatni. Ne ezt csináljuk, hanem igenis, emeljük fel a magyar földmunkást arra a piedesztálra, amelyet mint ember megérdemel és amelyet munkássága után is megérdemel a törvényhozástól. Emelkedjünk fel arra a magaslatra, hogy ezt a munkásréteget több szeretettel és több megbecsüléssel vegyük körül, tartsuk meg őket a nemzeti társadalomnak, tartsuk meg a magyar jövendőnek és tartsuk meg annak a hadseregnek számára, amelynek legnagyobb százaléka ebből a társadalmi rétegből rekrutálódik. (Úgy van! a szélsőbaloldálon.) A történelem bizonyítja, hogy ez a magyar nép soha nem tagadta meg önmagát. Amikor 1848-ban a jobbágyságot felszabadították, akkor azt hitte a magyar dolgozó nép, ennek a földmunkás tábornak nagy része, hogy boldogabb élete, boldogabb jövendője fog bekövetkezni és törvényhozásilag gondoskodnak róla, hogy nyugodt megélhetése biztosítva legyen. A fejlődés folyamán láttuk, hogy a liberális rendszer, amely akkor kezdett itt lábrakapni, válaszfalakat emelt az egyes társadalmi rétegek közé, hogy egymással szembeállítsa a magyart a magyarral. De a magyar nép ezt a liberális szellem által emelt gátat le fogja dönteni, hogy a magyar nép minden tagja lélekben és szívben találkozhassak, hogy több áldozatot tudjon hozni hazaszeretetével ennek az országnak és így több megbecsülést szerezzen nemzetének. Nehéz idők járnak felettünk, de különösen nehezek ezek az idők annak a rétegnek, amelynek nincs vagyona, de van munkaszerető szíve és van józan esze, amelyből kivetkőzni nem tud és amelyből nem- is tudja kivetkőztetni senki, mert ez a népréteg a legértékesebb része ennek az országnak azért, mert szenvedése mellett is ki tud tartani meggyőződése, hite, hazaszeretete mellett. Tehát ne adjunk módot és alkalmat árra, hogy ennek a széles néprétegnek lelkéhez hozzá tud-