Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-31

92 Az országgyűlés hépviselohazának 31. ülése 1939 szeptember 27-en, szerdán. Kálmán: Mi nem vesszük észre!) Csekély te­hetségemmel azon leszek, hogy az utána ma­radt ürt betöltsem s hogy az ő nemes szándé­kait, az ő gyönyörű elgondolásait, amelyeket átvettem tőle, idehozzam. T. Ház! Sokféle felszólalás^ történt ennek a törvényjavaslatnak tárgyalása során; sta­tisztikai adatokkal jöttek képviselőtársaink mind a jobb-, mind a baloldalról és egybe­hangzóan mindenki azt állapította meg, hogy ez a törvényjavaslat így, ahogy van, a mező­gazdasági munkásokon és özvegyeiken nem segít lényegesen. Én is megállapítom, hogy az a csekélység, az a kis morzsa, amelyet ez a törvényjavaslat juttat, amely javaslat csak egy másik törvénynek, az 1938 :XII. törvény­cikknek a kiegészítő része, (Kóródy Tibor: És hibái egy részét pótolja!) nem elégíthet ki bennünket azért sem, mert lenézését jelenti annak a néprétegnek, amely mindnyájunk asz­talán biztosítja a kenyeret. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt mondhatnám és azt is állítom, hogy ez a törvénytervezet, úgy, amint össze van állítva, kivitelében, statisztikájában gyönyörűen van kidolgozva, azonban ennek a törvénytervezetnek a belső tartalma jóformán QS7 jottányit sem segít azokon a szerencsétlen asszonyokon, özvegyeken, akiken tulajdonkép­pen segíteni kellene. A 60. év után az az öreg matróna, aki magával tehetetlen, aki mások segítségére van már utalva, aki már nem tud magával sem törődni s akivel másoknak kell törődni, teher­tétel a családon. Sajnos, nagyon sok helyen megállapítottam, hogy nem örömmel fogadták ezeket az öreg anyókákat, a gyermek megda­gadta az édesanyát, mert tehertétel volt az eltartása. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ha végignézünk az ország különböző ré­szein, mit tapasztalunk? A mezőgazdasági munkásság a szó szoros értelmében le vau rongyolódva, a koldusok sorsán van. Gesztelyi Nagy László képviselőtársam azt állította és statisztikát is-mutatott elénk, hogy vannak mezőgazdasági munkások, akik napi 10 pengőt is keresnek. Ezt én tagadom, mert nem áll. Netm áll azért sem, mert a legjövedelme­zőbb mezőgazdasági munka idején, amikor az aratási idő van, akkor sem keres az a munkás félmázsa búzát egy nap alatt, már pedig a búzának clZ cLTcl cl kereskedelemben húsz pengő. De ez a munka is csaik rövid ideig tart. Med­dig tart nálunk Magyarországon az aratás? Az aratási idő nem több, mint három hét, mert ha három hétnél tovább tart, akkor már óriási veszteségek mutatkoznak a szempergés­ben, tehát sietnünk kell az aratással. A csép­lés? Neon több, mint négy hét és mit kereshet a munkás a cséplési idő alatt is, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy akkor vagy sze­les, vagy esős idők vannak? Nem állja meg tehát a helyét állítás, hogy a mezőgaz­dasági munkás 10 pengőt is keres egy nap alatt. Viszont tény az, hogy az évszak, azt mondhatnám, kétharmad részét tétlenségben tölti el azért, mert a rendszer nem gondosko­dik arról, hogy minden időben és mindenkor foglalkoztatva legyen. Olykor lemegyek vidékre és végignézem a zselléremiberek házait. Nagy különbség az, hogy kormánypárti képviselő-e az ember, vagy ellenzéki. Mert nekünk egy óriási munka ju­tott osztályrészül; nekünk kell felkutatnunk, felbúvárikodnunk a kétségbeesett magyarokat. a kétségbeejtő gazdasági helyzetben lévő mező­gazdasági munkásokat ós azok lakásait. Ilyen útjaimon azt állapítottam meg, hogy január­ban, februárban és márciusban ezek a szeren­csétlen zselléremberek, akik más talajáról sze­dik össze mindennapi kenyerüket, állatjaikkal voltak egy koszton, mert kukoricakása volt a reggelijük, ebédjük és vacsorájuk. Ez a törvényjavaslat, amely itt fekszik előttünk, jószándékú, mert azt szeretné, hogy valami úton-módon nyúljunk a hóna alá az elesett népnek és segítsünk rajta. De ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál is látok bizonyos mértékig pártszempontokat. Küszö­böljük itt ki a pártpolitikát; mindenki appel­láljon a maga lelkiismeretére és az ő magyar tiszta szívére, hogy ezen a néprétegen, a me­zőgazdasági munkásságon végre egyszer radi­kálisan és reálisan segítsünk. En, aki a falunak gyermeke vagyok és akit a vidéken választottak képviselővé Pálffy Fidél után, annak jajszavát hoztam ide és an­nak nagy felkiáltását, hogy ez a négy pengő, amelyet ez a törvényjavaslat juttatni akar, nem más, mint megszégyenítése annak a nép­rétegneik, amely 'biztosítja a kenyerünket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Addig nem akartam szólni a javaslathoz, amíg válasz­tóiimmal nem beszélek; miután ők, akiket vé­gigjártam, azzal az utasítással küldtek ide, hogy kifejtsem helyzetüket, most felszólalok. Ez a réteg nincs megelégedve ennek a segí­tésnek módjával. Elhiszem, hogy vannak, akik örülnek a négy pengőnek is, mert hiszen azt { seon tudják mit csináljanak szegények, hiszen koldulni járnak, aimikor elérik 60 éves korukat, amikor pedig már babérjaikon kellene pi­henniük. Ehelyett koldusbot jut nekik: Végig kell járniok a falukat, a tanyákat és így sze­dik össze^ mindennapi kenyerüket. Azoknak, akik a városban élnek és azoknak, akik ezt a képviselőházat évtizedeken keresztül megtöltöt­ték^ sohasem jutott eszükbe, hogy a mezőgaz­dasági munkásságnak érdekében csak egyszer is 'helyesen szót emeljenek. Azt mondta Szeder, t. képviselőtársam a mostani tárgyalás folyamán, hogy mennyit harcoltak, hányszor szóltak és hányszor kö­vetelték a mezőgazdasági munkásság élet­színvonalának emelését. Én is figyeltem min­den mozdulatot; ha nem is voltam henn a kép­viselőházban, azért a kezemet mindenkor rajta tartottam a politikának a pulzusán, és mint egy szeizmográf figyeltem, hogyan dolgozik az, a szociálpolitika, amelyet a munkásság ebbe 'a házba beküldött. Láttam, hogy voltak időpontok, így 1922-ben, amikor passzivitásba vonult az a szociálpolitika és nem vett részt a választásokon, hanem kívül maradt a tör­vényhozás házán,... (Antal István: Nem a szociálpolitika, hanem a szociáldemokrácia!) A szociáldemokrata párt 1926-ban Bethlen István gróf kormányával paktumot kötött olyan értelemben, hogy sem a mezőgazdasági munkássághoz nem fog hozzányúlni, sem pe­dig a közszolgálati alkalmazottakhoz. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Bravó!) Ezt meg kel­lett mondanom, mert nekem, mint munkásem­bernek a lelkiismeretemet bántja, hogy ilyen harmad- és huszadrangú polgárrá süllyesztette ezt a réteget még a szociáldemokratapárt is, amelynek szent kutyakötelessége lett volna ez­zel a munkásréteggel törődni. (Egy hang a jobboldalon: Szent kutyakötelesség? — Derült­ség a középen, — Egy hang a szélsőbaloldalion;

Next

/
Oldalképek
Tartalom