Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-6
44 Az országgyűlés képviselőházának 6, történhetik felhatalmazás alapján és rendeleti úton, hanem csakis a törvényhozás újabb intézkedése alapján. Éppen ezért fogadom el a törvényjavaslatot is abiban a formájában, amely előterjesztetett. Mert ha az az álláspont helyes, hogy a Felvidéken a választás limitált határidőn belül megtartassák, azt más alapon, mint az érvényes választójogi törvény alapján megtartani nem lehet. (Ügy van! tfgy van! a jobb- és a balodálon.) Ha pedig a törvényhozás bölcsessége át' akarja hidalni az esetleg fennálló különbségeket, ez ismét nem történhetik máskép, csakis törvényhozási úton, érvényes törvény becikkelyezésével. [Egy hang a szélsőbaloldalon: Új választójog!) T. Ház! Csak ezt a közjogi álláspontot akartam leszögezni, mert azt a legutóbb elhangzott indítványt, hogy a kormánynak felhatalmazást adjunk arra, hogy megfelelő módon, tehát változtatások lehetőségével alkal mázza a fennálló választójogi törvényt, a magam részéről el nem fogadhatnám. Azzal zárom be felszólalásomat, hogy én a Felvidékről bejövő t. képviselőtársaimat nem felvidéki képviselőknek, hanem magyar képviselőknek tekintem. (Élénk helyeslés.) Ennek irányadónak kell lenni az ő működésükben is, át kell érezniök, azt, hogy bár szükséghelyzet következtében az alkotmány rendes formáitól eltérő úton foglalják el helyüket a magyar törvényhozás házában, ezt a megbízást éppúgy, mint mi valamennyien, akik itt ülünk, nem egy kormánytól, nem egy párttól, nem a parlament többségétől, hanem az egész magyar nemzettől kapták, a magyar nemzet képviseletére hivatott törvényhozási szerveken keresztül. (Úgy van! Ügy van! — Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Szeder Ferenc! Elnök: Szeder Ferenc képviselő urat illeti a szó. Szeder Ferenc: T. Képviselőház! A magam részéről és pártom nevében is elfogadom a törvényjavaslatot, mint kényszermegoldást ebben a pillanatban. Magam is sokkal nagyobb örömmel fogadtam volna, ha Magyarország eme területének választott képviselői jelenhettek volna meg, azok, akiket nem a cseh, hanem a magyar törvények alapján választottak volna meg. Kényszerű megoldás az. amelyet a magyar törvényhozás ebben a pillanatban alkalmaz e terület képviseletének megoldásánál, de én is hangsúlyozom: szükségesnek, elengedhetetlen feltételnek tartom, hogy^ most már a kormány törvényhozási úton készítse elő fmnék a területnek is a valódi képviseletét. T. Kénviselőház! Végigjártam ezt a területet a felszabadulás, illetőleg a visszacsatolás után és az emberekkel való érintkezés is, meg a közjogi felfogásom is arról győzött meg, hogy sokkal egészségesebb lett volna, ha a törvényhozás a rendelkezésére álló idő alatt gondoskodott volna arról, hogy az országban lefolytatott képviselőválasztások alkalmával ott is megtörténjék a képviselőválasztás. A választásokkal kapcsolatban hangsúlyozni szeretném: igazságtalannak tartottam. hogy a magyar nép jelentékeny részét kirekesztették a választójogból. Nagvon fájdalmasan érintene bennünket, ha ott jogfosztás történnék. Más szempontok is arra intik a kormányt, hogy szociálpolitikai és egyéb vonatkozásban ne leépítésre törekedjék azon a területen, hanem a magyar viszonyokat alkalmazza hozzájuk. ülése 1939 június 21-én, szerdán. Nem szándékoztam ehhez a törvényjavaslathoz hozzászólni, mert hiszen lesz majd a képviselőházban elég mondanivalóm a tárgyalások folyamán, de mivel néhányan felszólaltak, úgy éreztük, kötelességünk nekünk is ezeket a szempontokat hangsúlyozni a törvényhozás házában ezzel a javaslattal kapcsolatban. Ismételten hangsúlyozom: nem tartanám szerencsésnek, ha a választások idejét ezen a területen későbbre tolnák, amint ezt a törvényjavaslat lehetővé teszi. Én is hangsúlyozom, amit Rassay t. képviselőtársam mondott, hogy minden fontos intézkedést, amely a választások tekintetében szükséges, nem a kormánynak kell megtennie felhatalmazás útján, hanem ezeket magának a törvényhozásnak kell elintéznie. Egyébként szer etettél üdvözlöm én is ennek a magyar területnek a visszacsatolását — mert én sem felvidéki, hanem magyar területnek tekintem — és remélem, hogy azok a képviselőtársaink, akik erről a területről el fogják foglalni méltó helyüket a törvényhozásban, addig is méltóképpen fogják képviselni azokat a súlyos szociálpolitikai viszonyokat, amelyek közé a munkásság ezen a területen jutott, amíg a Felvidék választói a magyar törvény szerint is meg nem nyilatkozhatnak. Elnök: Szólásra következik 1 ? Szeder János jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki a ja^ vaslathoz hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az igazsáerügyminiszter úr kíván szólni. Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) örömmel állapítom meg, hogy a javaslatot, amelyet a kormány a visszacsatolt felvidéki területekről behívandó képviselőkre vonatkozóan előterjesztett, valamennyi felszólaló egyhangúlag elfogadta. A felszólalók nem is igen fűztek beszédeikhez mást, mint ünnepi szavakat és nem juttattak egyebet kifejezésre, mint ünnepi érzéseket, amely ünnepi érzésekben magam is teljes mértékben osztozom. (Helyeslés.) Mégis felmerült néhány megjegyzés az itt kifejlődött vita során. Vágó Pál t. képviselőtársam azt a kérdést vetette fel, miért van a törvényjavaslatban az. hogy a magyar pártok megválasztott képviselői és pótképviselői közül fog a behívás történni. Azt hiszem, t. képviselőtársam megfeledkezett arról, hogy a viszszacsatolt úgynevezett felvidéki területek éppen etnikai alapon csatoltattak vissza, tehát a Felvidéknek éppen magyarlakta területei csatoltattak Vissza. (Ügy van! Ügy van!)_ Ennek folyománya az, hogy éhben a törvényjavaslatban éppúgy, mint az előző országgyűlés során hozott törvényben, a felvidéki magyar pártok ott megválasztott képviselői jelöltettek r meg olyan kategóriaként, akik közül a behívásnak történnie kell. A másik megjegyzés és kifogás, amely a vita során felmerült, az, hogy miért nem történt meg már is a képviselőválasztás a Felvidéken. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy azok a technikai előkészületek, amelyek egy választáshoz szükségesek, — a választói névjegyzékek összeállítása, a választásra vonatkozó jogszabályok megalkotása — még nem történtek meg, ezideig nem is történhettek meg; a másik ok pedig az, hogy nem is lett volna helyes a visszacsatolás után mindjárt azzal kezdeni, hogy választás rendeltessék el