Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-23
528 Az országgyűlés képviselőházának 23. ezek a házszabályok sem egyenlő értékűek, mert vannak, amelyek állandó értékűek és hatályosak mindaddig, amíg ellenkező határozatok vagy törvényi határozatok azokat hatályon kívül nem helyezik, vannak olyan értékű jogszabályok, amelyek csak egy szesszió ülésére érvényesek és végül olyanok, amelyek csak ad hoc érvényűek és csak egy konkrét esetre szorítkoznak. Érdemes kitérni arra is, hogy az angol házszabályalkotási autonómia, hatáskör szerint maga a Ház, de maga a gyakorlat is kialakíthat egy olyan rendszert, hozhat olyan szabályokat, amelyek a törvénnyel magával is ellenkeznek. Ez a kontinensen, Angliát kivéve, sehol sincs. A másik rendszer az úgynevezett svéd rendszer, amely a Ház ügyrendjét, tárgyalási és tanácskozási rendjét törvényben állapítja meg. Itt egy nagyon értékes és figyelemreméltó magyar jogtörténeti esetre is kívánok kitérni, nevezetesen arra, hogy Esterházy Miklós nádor 1637-ben kidolgozta az alsó táblának ügyrendjét, mondhatnám házszabályait és ezt törvényerőre akarta emeltetni. Itt teljes mértékben azt az elgondolást, azt a közjogi álláspontot juttatta kifejezésre, amely a svéd rendszerben alakult ki, vagyis a Ház belső ügyrendjének mikénti megállapítását nem tekintette a Ház autonóm jogkörének, hanem szintén törvényes hatáskörbe kívánta utalni". A kontinens parlamentjeinek legnagyobb részében és így a magyarban is a franciabelga, úgynevezett felhatalmazási rendszer lett árrá. Ez abban áll, hogy kifejezetten törvény hatalmazza fel a. törvényhozást, illetve annak házait az ügyrendek autonóm keretben , va }° rendezésére. Amikor a rendi országgyűlésről áttértünk a népképviseleti rendszerre, az 1848 : IV. te. ezt a francia-belga rendszert, vagyis a felhatalmazási rendszert fogadta el, amikor világosan kimondotta, hogy a két Házat külön-külön szervezi meg és hatalmazza fel, hogy saját ügyrendje tekintetében autonóm jogkörben alkothasson szabályokat. Ilyen előzmények után megállapíthatjuk még azt is, hogy a régi magyar országgyűlésnek nem volt kifejezetten sem írott jogszabálya, sem házszabálya, azonban, ami ennél több, amire minden házszabály kifejezetten törekszik, volt igen magas parlamenti etikája. Erre vonatkozólag rendi országgyűlésünknek csak két régi, igen eklatáns esetére bátorkodom kitérni. Az egyik eset az volt, amikor az a rendi országgyűlés, amelynek nem volt írott jogszabálya, de — mint mondottam — volt igen magas parlamenti etikája, Thágen János, a nagyváradi káptalannak egyik követét közönséges közkereset alá vonta csupán azért, mert egyik követtársának az országgyűlésen mondott tényállításait kereken tagadta. A másik pedig felsőbüki Nagy Pál esete, aki az egyik sessióban indítványt tett egy bizonyos bizottság kiküldésére és amikor elnöki indítványra megválasztották a bizottságot, az elnöki indítványból, illetőleg a bizottságból kimaradt maga az indítványozó, felsőbüki Nagy Pál. A sessio, a kerületi ülés egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elnök indítványával szemben felsőbüki Nagy Pál, az indítványozó benn legyen a bizottságban. Akkor azonban az elnök tekintélyének megvédése érdekében felsőbüki Nagy Pál az elnök álláspontjára helyezkedett, mert felfogása szerint az elnöki tekintélyen esnék csorba ilyen határozat által. Ezt a két példát csupán abból a szempontból hoztam fel, hogy megvilágítsam régi rendi or "ilése 1939 augusztus 11-én, pénteken. szággyűlésünk magas ( parlamenti etikáját. Ezek előrebocsátása után kívánok rátérni a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottság működésére és az általa tervezett és indítványozott módosításokra. A házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottság mind általánosságban, mind részleteiben vizsgálat tárgyává tette a házszabályok minden részét úgy anyagjogi, mint alakjogi szempontból és ennek az átvizsgálásnak a során arra az úgyszólván egyhangú megállapításra jutott, hogy mind a szakszerűség, mind a mai rohanó idők követelte gyorsaság, mind pedig a tanácskozás technikája szempontjából a régi, most érvényben lévő házszabályok igenis reformokra, módosításokra szorulnak. Megállapította továbbá ez a bizottság azt is, hogy a most érvényben lévő házszabály, amennyiben kiegészítésekre és új rendszerek bevezetésére szorul, ezeket a módosításokat és átalakításokat úgy kell megalkotni és foganatosítani, hogy sem a szólásszabadság, sem a nyilvánosság, sem pedig a parlamenti ellenőrzési jog tekintetében az interpellates jog csorbát ne szenvedjen és a parlamentarizmus eszméjének nagy, alapvető gondolatai ne rendeltessenek alá technikai és pusztán a házszabályokban lefektetett ügyrendi mechanizmusnak. Ezek előrebocsátása után a módosítások érdemét kívánom tömören és pusztán a rendszer tekintetében ismertetni. A javaslat által módosítani kívánt részek négy id kérdéskomiexus körül csoportosulnak. A törvényjavaslatok, a költségvetés, továbbá az indemnitás és az appropriáció tárgyalása tekintetében kíván a javaslat új rendszert be vezetni, majd pedig az interpeliációs jog gyakorlása tekintetében kíván alapvető módosításokat keresztülvezetni. Az új elgondolás, az új rendszer szerint ezentúl a törvényjavaslatok tárgyalása plenáris üléssel kezdődik, ami után a bizottsági részletes vita, majd ismét a plénumban a szakaszonkénti, de vita nélkül való elvetés vagy elfogadás, vagyis megszavazás következik. Ezzel az intézkedéssel egy az alkotmányos és parlamentáris feltételeknek mindenben megfelelő régi kívánalmat óhajt inaugurálni a javaslat, nevezetesen azt, hogy a javaslatok részletes vitája tolódjék át a szakszerű tárgyalásra sokkal alkalmasabb bizottságokba. Minden tekintetben megfelel ez a felfogás a parlamentarizmus általános szellemének is, megfelel pedig azért, mert a bizottság a részleteket már olyan törvényjavaslatnál tárgyalja, amelyet egyrészt a plénum általánosságban elfogadott, másrészt pedig a bizottság által részleteiben letárgyalt és elfogadott törvényjavaslat részletei felett a szakaszonkénti, de vitanélküli elfogadás vagy elvetés tekintetében ismét a plénum dönt. Itt kívánja behozni a javaslat azt a Házban már úgyis megvalósított gyakorlatot, az úgynevezett vezérszónoki intézményt, amely szerint az előadó után közvetlenül a pártok vezérszónokai következnek és pedig akként, hogy minden olyan párt, amelynek a parlamentben négy képviselőtagja van, egy vezérszónokot állít és pedig 50-ig egyet, azután minden megkezdett 50 után egy vezérszónokot. Nem kell külön kiemelnem, hogy ez az intéz kedés a kispártok helyzetét a parlamentben számarányuk fölé emeli, mert amikor az országgyűlési képviselőválasztásról hozott törvény olyan pártot, amelynek négy parlamenti képviselője van, országos párttá emel, ezzel a
