Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-17

Az országgyűlés képviselŐházÓMuk 17. folyó jogkövetkezmények törvenybeiktatásával, másodszor a visszahonosítás új szabályozásával, végül harmadszor, az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségének intézményesítésével kívánják az 1879:L. t.-c.-nek különösen a nemzetvédelem szempontjából érezhető hiányosságait pótolni. A törvényjavaslat 1. §-ában kiegészíti az 1879 :L. te. 20. §-át azzal, hogy megszünteti annak a magyar állampolgárságát, aki honosítás útján külföldi állampolgárságot szerzett. Az 1879:L. to. 20. §-a szerint ugyanis a magyar állampolgárság elbocsátás, hatósági határozat, távollét, tör vény esi tés és házasság által szűnik meg. feltétlenül szükséges volt tehát, hogy megszüntethető legyen annak az egyénnek magyar állampolgársága is, aki saját akaratelhatározásából honosítás útján külföldi állampolgárságot szerzett, mert ha valamivel, akkor ezzel a ténnyel kétségtelen bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy benne a nemzet iránt való hűségének, a, nemzethez való tartozásnak az érzése megszűnt vagy legalábbis meglazult. Az 1. §-ban foglalt rendelkezéssel egyébként szinte automatikusan megszűnik a. kettős állampolgárság lehetősége is, ami az 1879:L. te. 36. §-ában benne foglaltatik, mégpedig valóban helyesen és indokoltan, mert a niemzeti érzés lényegével ellenkezik az, hogy egy személy ugyanabban az időben több államnak lehessen hűséges, odaadó és szolgálatkész polgára. A. 2. § hatályon kívül helyezi az 1879 : L. te. 31. és 32. §-ait és két lényeges változtatássál újból szabályozza az állampolgárságnak távoliét következtében való elvesztését. Az egyik változtatás az, hogy míg az 1879 : L, te. 31. §-ának 2. bekezdése a tízévi távoliét kezdőpontjául azt a napot veszi, amelyen a távollévő útlevele lejárt, addig a törvényjavaslat ezt az időpontot abban a napban határozza meg, amelyen az eltávozott az ország területét elhagyta. Ennek a változtatásnak gyakorlati szempontból való helyességét bővebben indokolni felesleges, mert egészen természetes, hogy a távollét a valóságban az országból való kiutazás napjával veszi kezdetét. A másik irányú változtatás a távollét megszakításának kérdésével van összefüggésben. Az 1879. évi L. te. 31. §-a értelmében a távollét folytonossága megszakíttatik azáltal, ha az eltávozott magyar állampolgárságának fenntartását a törvényhatóság első tisztviselőjénél bejelenti vagy újabb útlevelet szerez, vagy valamely osztrák-magyar konzuli hivataltól tartózkodási jegyet nyer vagy valamely osztrák-magyar konzuli hatóság anyakönyvébe beíratik. Kétségtelen, hogy ennek a jogállapotnak fenntartása nem lehetséges. Nem lehetséges azért, mert ebben az esetben továbbra is mód nyújtatnék arra, hogy a nemzettől érzelmileg régóta elszakadt egyének egy aránylag könnyen teljesíthető feltétel révén továbbra is megtarthassák magyar állampolgárságukat, amelyre való érdemetlenségüknek éppen azáltal adták vitathatatlanul tanújelét, hogy régi hazájukba még csak rövid tartózkodás céljából sem_ térnek vissza. Ezt a visszás helyzetet kívánja megszüntetni a törvényjavaslat a 2. § 2. bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, hogy nem lehet a tízévi távollét megszakításának tekinteni a Magyarország területére visszatérést, ha ez esetenként a háromhónapos időtartamot nem haladja meg. A. 2. § 4. bekezdése arra az esetre rendelése 1939 augusztus 1-én, kedden. 345 kezik, ha a külföldön tartózkodó magyar állampolgár hazatéréssel nem szakítja ineg távollétét és ennek ellenére fenn akarja tartani a magyar állampolgárságát. Ilyen esetben be kell jelentenie a belügyminiszternél vagy a lakóhelye szerint illetékes magyar külképviseleti hatóságnál a magyar állampolgárság fenntartására irányuló szándékot. Az ilyen bejelentésnek azonban csak az adja meg az elérni kívánt jogi hatályt, ha az állampolgárság fenntartásához a belügyminiszter kifejezetten, vagy pedig a törvényben meghatározott határidőn túl hallgatólag hozzájárul. A belügyminiszter ezt a diszkrecionális jogot az érdemességnek vagy érdemetlenségnek megfelelően gyakorolja. A törvényjavaslat 3. §-a hatályon kívül helyezi az 1879.-L. te. 38—43. §-ait, amelyek a visszahonosításról rendelkeznek és helyükbe iktatja a 4—7. §-okban foglalt rendelkezéseket. A régi törvény rendelkezésein való változtatás itt is két irányban mutatkozik. Egyik az, hogy míg az 1879:L. te. 40., 41. és 42. §-ai az ott meghatározott feltételek fennforgása esetében im- * peratíve elrendelik a visszahonosítási, addig a javaslat a kötelező visszahonosítás elvét elveti és a 4. § alapján az ott meghatározott kellékek fennforgása esetében, az 5. és 6. %-ok alapján pedig a 4. §-ban említett kellékek hiányában is, azonban mindkét esetben a belügyminiszter jogkörébe utalja a visszahonosítás kérdésében való döntést. A belügyminiszter a diszkrecionális jogot éppen úgy, miként a 2. §-ban foglalt rendelkezésekkel kapcsolatban, ezekben az esetekben is az érdemességnek vagy érdemtelenségnek megfelelően gyakorolja. A másik változtatás a régi törvény rendelkezésein az, hogy a jelen törvényjavaslat a visszahonosítás előfeltételéül nem kívánja meg a községi kötelékbe való felvétel kilátásba helyezésének igazolását, mert a községi illetőséghez fűződő az a jogkövetkezmény*, hogy az illetőségi községre hárul a szegényellátás kötelezettsége, a 6000/1931. M. E. számú rendelettel megszűnt. Ez a rendelet ugyanis a szegényellátással kapcsolatos terhek viselését — a községi illetőségre való • tekintet nélkül — a lakóhelyül szolgáló községre hárította át. Ezek után foglalkozni kívánok a törvényjavaslat 8. §-ában foglalt, nemzeti és államvédelmi szempontból talán a legfontosabbnak mondható rendelkezésekkel. A törvényjavaslat — miként azt már előbb is említettem — intézményesíti az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségét. Azért használom ezt a kifejezést, hogy intézményesíti, mert az állampolgársági joggal kapcsolatosan ilyen jogfosztó rendelkezéssel csakis egyetlen esetben találkozunk jogrendszerünkben. Nevezetesen az 1879 :L. te. 30. §-a adja meg a lehetőséget arra, hogy a belügyminiszter kimondhassa az állampolgárság elvesztését arra nézve, aki engedély nélkül más állam szolgálatába állt és felszólításra ebből a szolgálatból nem lép ki, A javaslat 8. §-a viszont számos olyan, az állami és a társadalmi rendbe ütköző és általában az állam biztonságát veszélyeztető cselekményt sorol fel, amelyeknek mindegyikéről megállapítható kétségtelenül, hogy elkövetésük semmiesetre sem egyeztethető össze az állampolgári kötelék magasabb er; kölcsi követelményeivel és nem egyeztethető össze azzal a dekorummal, amelyet a, nemzethez való tartozás az állampolgár számára jelent, így bármennyire alapvető jog is az ál54*