Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-17
Az országgyűlés képviselőházának 17. ülése 1939 augusztus 1-én, kedden. gyár állampolgársági jognak is, megvan a maga jogtörténeti fejlődése, amely fejlődés mindenkor a korszerű követelményekhez igazodott s tulajdonképpen az előttünk fekvő törvényjavaslat sem egyéb, mint egy láncszeme annak a jogfejlődésnek, amelyen ősi alkotmányunk fejlődésével párhuzamosan a magyar állampolgársági jog is keresztülment. Nem akarom a t. Ház türelmét ennek a jogfejlődésnek részletes történeti ismertetésével túlságos mértékben igénybe venni, azokban úgy érzem t. Ház, hogy éppen a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat időszerűségének ós szükségszerűségének megvilágítása szempontjából talán nem végzek hiábavaló munkát, ha ennek a jogfejlődésnek egyes kiemelkedő mozzanataira röviden rámutatok. Túlságosan elkalandoznám azonban a múltba, ha az állampolgárság kérdésének miként való alakulását ősi alkotmányunk történeti fejlődésének egész Vonalán végighaladva vizsgálnám; így tehát csak arra szorítkozom, hogy ezzel a kérdéssel közvetlenül az 1848 előtti időkig Visszatérve foglalkozzam. Az 1848. előtti időkben az ország lakossága két nagy csoportra tagozódott: a Denies honfiak és a nem nemes honfiak csoportjára. A nemes honfiak az állam szerves tagjai, akik közvetlen összeköttetésben vannak az állammal, így részesei az állam hatalmának. Talán az ő jogállásuk hason fíthato leginkább a mai állampolgár jogállásához. A nem nemes honfiak szintén az államhoz tartoztak ugyan, miként a nemes honfiak, de nem voltak szerves kapcsolatban az állammal, politikai jogokkal nem rendelkeztek és nz állam életében csak közvetve, a nemesek képviseletén keresztül vettek részt. Mindazonáltal élesen meg voltak különböztetve az idegenektől és több olyan előjog, volt biztosítva számukra, amelyek az idegeneket nem illették meg. Jött azután az 1848. évi alkotmányreform, amely már az ország nem nemes lakosságát is bevette az alkotmány sáncaiba, midőn a nemeseket és nem nemeseket a törvény előtt egyenlőeknek nyilvánította és a nem nemeseket is részeseivé tette a politikai jogoknak, így lettek a nemes és nem nemes, honfiak egyaránt magyar állampolgárokká. Az 1848-iki törvényhozás azonban az alkotmányreformnak megfelelő állampolgársági jogot nem tudta megalkotni, mert a szabadságharc, majd pedig az azt követő önkényuralom a törvényhozói munkát hosszú időre lehetetlenné tette. így történt azután, hogy egy hoszszú átmeneti időszak után, amelyben a tényleges hatalmat Magyarországon az önkényuralom szervei, az osztrák császári kormányhatóságok gyakorolták és így az állampolgári jogot is idegen hatóságok idegen jogszabályok alapján adományozták, az állampolgársági jog első rendszeres és az akkori jogéletnek megfelelő szabályozása csak az alkotmányosság helyreállítása után, az 1879. évben következett be. Ebben az esztendőben alkotta meg a magyar törvényhozás az 1879 :L. törvénycikket, amely már részletesen szabályozza a magyar állampolgárság megszerzésének és elvesztésének kérdését és amely törvény állampolgársági jogunknak ma is legjelentősebb forrása. Majd az 1879:L. te. megalkotása után ismét hosszú időszak, kereken 60 esztendő telik el anélkül, hogy jogalkotásunkban az állampolgári jog fejlődésének legcsekélyebb nyomait is megtalálhatnak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon,) habár az állampolgársági törvény átdolgozása állami és jogéletünknek állandóan megoldandó problémájaként jelentkezett. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Meg kell oldani!) Nagy érdeme tehát a m. kir. belügyminiszternek, hogy ezt a kérdést, amely már olyan régóta vár megoldásra, az előttünk fekvő törvényjavaslat benyújtásával a törvényhozás elé hozta. Amint ugyanis a törvényjavaslathoz fűzött indokolás is megállapítja, az 1879:L. te. megalkotása óta eltelt hat évtized, de különösen az elmúlt húsz esztendő tapasztalatai azt mutatják, hogy az említett törvény rendelkezései bizonyos vonatkozásokban nem biztosítják elég hatékonyan ,a beszédem elején általam is kifejtett annak az elvnek az érvényesülését, amely szerint az állampolgári kötelék nem tekinthető pusztán jogi kapcsolatnak, mert ennek a köteléknek vannak a jogviszonynál jóval mélyebben fekvő olyan momentumai is. amelyeknek révén a jogi kapcsolat nemesebb értelemben vett tartalmat nyer és amely momentumok az állampolgárt nemcsak a jogszabályokban előírt kötelességeknek az állammal szemben való teljesítésére, hanem a nemzet iránti hűségre, a nemzet iránt való áldozatos szolgálatra is kötelezik. Az 1879:L. tc.-t abban az időben alkotta meg a törvényhozás, amikor a XIX. század liberalizmusa hazánkban is fénykorát ' élte. Csakis így érthető meg, hogy az akkori tör vényhozás, annak ellenére, hogy ennek a törvényhozásnak a hazafiasságához kétség nem férhet, mert abban olyan, hazájukat valamfuynyien szerető és nemzetük jövőjéért minden áldozatra kész honfiak foglaltak helyet, akik ha^ zafiasságukról több mint egy . évtizedig tartó önkényuralom elnyomatásán és szenvedésein keresztül menve tettek tanúbizonyságot és akik előtt éppen olyan szent volt a salus rei publicae magasztos elve, amilyen szentnek tartjuk azt mi is, az 1879. évi törvényhozás még sem tudott szabadulni az állampolgársági törvény megalkotásakor az akkor uralkodó liberális korszellem hatása alól, amely korszellemnek egyik lényeges sajátossága volt, hogy az egyéni érdekek fölébe helyezte a közösség érdekeinek. (Egy hang a szélsőbáloldalon: Még most is kísért!) Elsősorban a korszellem hatásának tudható tehát be, hogy az 1879:L. t.-cben, amely az egyén és az állam egymásközti jogviszonyának szabályozásáról szól, valóban megtalálhatók mindazok a jogszabályok, amelyek az egyén jogainak biztosítására és körülbástyázására alkalmasak; hiányoznak azonban belőle nagyrészt azok a fontos kritériumok, amelyek viszont a közösségnek, az államnak az érdekeit volnának hivatva megvédeni és amelyek az egyént, ha meg akar maradni az állampolgári jog birtokában, az állammal szemben jogszabályokba nem foglalható maga sabb erkölcsi törvények betartására is kötelezik. Mert csakis ezeknek az erkölcsi törvényeknek szigorú betartásával képes minden állampolgár a közösség érdekeit valóban hűségesen szolgálni. Azért van tehát különös jelentősége az előttünk fekvő törvényjavaslatnak, mert eze" ket a nemzeti érdek szempontjából nagyfon tosságú követelményeket kívánja kielégíteni. Itt különösképpen azokra a rendelkezésekre kívánok rámutatni, amelyek — hogy csoportokba osztva említsem fel őket — először a külföldi állampolgárságnak honosítás útján való megszerzésével, jobban mondva az ebből i
