Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-14

Az országgyűlés képviselőházának 14 hat el, ha a vevő legalább két vételár-részlet megfizetésével marad hátralékban. Ugyanez a joga megvan a 2. §-ban is arravonatkozólag, hogy akkor lejártnak tekintheti az összes részletfizetéseket, tehát, ha a vevő két részletfize test elmulasztott, akkor az eladó el is állhat az üzlettől és lejártnak tekintheti az összes fizetéseket, tehát érvényesítheti egész követelését és az elállásból származó, a 7. és 8. §-ban foglalt jogait érvényesítheti. Ez antiszociális és a joggyakorlat nem is efelé hajlik, hanem oda, hogy ha a megvett árunak a fele ki van fizetve, akkor az ingóságot abban az esetben sem veheti vissza az eladó, ha az a tulajdonjog fenntartásával volt eladva és nem állhat el az ügylettől. A 7. és 8. § nagyon szép, de az életben nem fog beválni, nem fog pedig beválni azért, mert a perek káoszát, — a költséges perek káoszát — fogja maga után involválni, nevezetesen szükség van szakértői megállapításokra, hogy mennyire használták el az árut, mennyi volt & használati díj, mennyi volt az értékcsökkenés. Ez annyira megdrágítja ezeket a pereket* hogy amit adunk a réven, elvesszük százszoro san a vámon. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A tulajdonjog fenntartásának hatályáról szól a 9. §, amely szerint az eladó a tulajdonjog fenntartásával eladott árura végrehajtást nem vezethet. Ez túlhaladott dolog. Igen szép lett volna 15, vagy 20 évvel ezelőtt, ámde a mostani joggyakorlat az, hogy a becsérték kétharmadánál olcsóbban az árut nem lehel eladni. A mostani joggyakorlat kimondja azt is, hogy ha a becsértékkel mint végrehajtást szenvedő nem vagyok megelégedve, kérhetem annak felbecslését szakértő által. Szociálisabbnak tartanám tehát ebben a vonatkozásban, ha köteleznénk azt az eladót, hogy elsősorban az eladott áruból elégítse ki magát és addig én nem is válhatok személyi adósává, amíg elsősorban abból az áruból, amit nekem eladott, amit rámsózott, magát ki nem elégíti és csak, ha nem tudná magát abból kielégíteni, abban az esetben válhatnék személyi adósává. A 10. § nem jogászi, nem magyaros és érthetetlen, -amellett negatívumokkal dolgozik, Azt mondja (felolvassa): »A jelen törvény hatálya alá eső részletügyletből eredő vitás ügyre vonatkozó választottbírósági szerződés semmis, ha a vételár ezer pengőt meg nem halad s nem kötötték ki, hogy a tárgyalást a vevő lakóhelyén vagy a vevő lakóhelye s„ze

J rint illetékes királyi járásbíróság székhelyén kell tartani.« Ez magyarul és jogászi nyelven így hangzik (felolvassa): »A jelen törvény hatálya alá eső részletügyletből eredő vitás ügyre vonatkozó választottbírósági szerződés csak abban az esetben érvényes«, — nem pedig semmis — »ha a vételár ezer pengőt meghalad és kiköttetik, hogy a tárgyalást...« stb., stb. , Már most a 11. §-szal kapcsolatban nagyon szép, hogy 500 pengőre fel lesz emelve az értékhatár, azonban itt az a hiány van, hogy ennek a törvénynek csak 3-ik és 4-ik szakasza terjed ki ezekre az árukra, vagyis ezekre csupán a visszalépési jog és a váltóadási kötelezettség terjed ki, de nem terjed ki a törvény azon in^ tézkedése, hogy kötbért nem köthetnek ki, hogy a lejárt részleteket nem Veszíti el az eladó, ha fizetési kötelezettségeinek nem tesa pontosan eleget. De ha már meghagyjuk ezt a 11. §-t, akkor legalább azt mondanánk ki, hogy ezer pengőre emeljük fel az értékhatárt. Itt I .ülése 1939 július 28-án, pénteken. 313 érvényesülne a családvédelem, a kisiparosok védelme, a kisembereknek védelme. Hiszen másutt a fiatal háziasoknak, hogy megnősülhessenek, még pénzt is adnak, nálunk megakadályozzuk, hogy a bútoráruüzlet ennek a törvénynek hatálya alá esisék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Es ha ezer pengőre f elemei j ük, terjesszük ki ennek a törvénynek egész hatályát ezekre <az ezer pengőig terjedhető adásvételi részletügyletekre. A 12. §, a büntető rész kiterjesztendő volna az áruuzsorára. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Ház! Ha valaki fondorlattal valakit tévedésbe ejt és ezáltal megkárosítja, ha két pengővel is, csalást követ el és ezt szigorúan megbünteti a törvény. Viszont, ha a kereskedőhöz bemegyek és az egy 30 pengős kabátot 50 pengőért elad nekem és amikor elmegyek, megdörzsöli a kezét s azt mondja: »Jó üzletet csináltam«, a törvény ezt a kereskedői ügyletet, Dar a kereskedő becsapott engem 20 pengővel, nem minősíti csalásnak, hanem jó üzletnek. A törvényhozásnak ezt igenis vétségnek vagy bűncselekménynek kell minősítenie és a 12. §-hoz hozzá kell fűznie. A 13. §-ra mint fölöslegesre vonatkozólag már nyilatkoztam. Kétségtelen ezekből, mélyen t. Ház, hogy ez a munka antiszociális, nem jogászi munka, nem is pénzügyi munka; ez a törvényjavaslat olyan, mintha azok a kereskedők csinálták volna meg, akik'" az. árurészletügylettel foglalkoznak. (Úgy van! ügy van! Élénk taps a szélsőbaloldalon.) Ezt a törvényt úgy, ahogyan van, nevezhetnénk részlettörvénynek az árurészletügyletről. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen törvényt a magyar magánjog nem isimer és nem válik díszére a mélyen t- Háznak, ha segítségére lesz annak, hogy ez a törvény jogerőre is emelkedjék, illetve életbe léphessen. Mélyen t. Ház! Tisztelettel javaslom, hogy ezt^ az egész 'törvényjavaslatot utaljuk visiszia, jöjjön a kormány új törvényjavaslattal és azt a bizottság újból tárgyalja le. Így sem általánosságban, sem részleteiben nem fogadom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Mosonyi Kálmán! (Taps a szélsőbaloldalon.) Mosonyi Kálmán: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat indokolása megemlíti, hogy a részletügyletek szabályozása 50 évre tekint vissza. Az elmúlt 50 év, sőt ha nem is 50 évet veszek, az elmúlt 20 év azonban önkéntelenül gondolkodásra késztet, hogv miért jött a kormány most olyan törvényjavaslattal, amely csupán három árut, három gépet ragad ki az áruk tömegéből és errenézve hoz szabályozást, viszont a többi árut, amely talán sokkal fontosabb volna ezeknél, szabályozáson kívül hagyja. A törvényjavaslat lényegében a mezőgazdasági gépet, a varrógépet és a kerékpárt, másszóval a földbirtokost, a varrónőt és a kifutófiút védi, nem védi azonban a vásárlóknak azt a hatalmas tömegét, amelynek részére talán sokkal fontosabb, hogy valamely árut részletfizetésre vásároljon, mert az esetleg létfenntartásához szükséges. A mezőgazdasági gépekre vonatkozólag van még 1901-ből egy miniszterelnöki rendelet, amely kimondja, hogy a nagyobb mezőgazdasági gépeknek kisbirtokos részéről való vásárlása esetén az ügylet csak akkor érvényes, ha a községi jegyző azt láttamozza. A rendeletnek