Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-11

258 Az országgyűlés képviselőházának 11. ülése 1939 június 28-án, szerdán. Javaslom tehát, hogy vigyék el a Néprajzi Múzeumot Kassára, ott van annyi üres épü­let, hogy szaladgálni lehet bennük. Tessék oda­vinni és ha oda elmennek a fővárosi emberek, legalább meg fogják látogatni. Állítom ugyanis, hogy az igen t. képviselő urak közül igen keve­sen látták a Néprajzi Múzeumot, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) de ha el, fognak menni Kas­sára, mivel más Programm nincs, bemennek majd a Néprajzi Múzeumba egy kissé tanul­mányozni. (Derültség a szélsőbaloldalon) Ha azonban esetleg nem tetszik a kul­tuszkormánynak az, hogy odavigye, — pedíig miért csak a fővárosról lehet szó - akkor maradjunk a fővárosban, helyezzük el a Nép­rajzi Múzeumot más épületben, a Vámház épületében, vagy pedig azon a pénzen, ame­lyet a fővárosnak fizet az állani és fizet a Villám-utcai háztulajdonosnak is, tessék ki­bérelni más épületet és ezzel méltóztassék helyet adni a Néprajzi Múzeumnak is és biz­tosítani a Széchenyi-gimnáziumnak és az El­nök-utcai polgári fiúiskolának a munkáját. Kérdezem tehát a miniszter urat, akit én, mint tudóst, nagyrabeesülök, hiszen az ő tör­ténelmi munkája alapján magam is kiadtam egy munkát, hajlandó-e ugyanolyan alapos­sággal, amilyen alapossággal feltárta a hon­foglalás előtti magyar történelmet, ezt a kér­dést is megoldani és megadni a lehetőséget, hogy az a bizonyos gyermek, aki felveszi azt a letett ruhát, méltó tagja legyen a magyar társadalomnak ott, ahol őt a helye megilleti. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úr kíván szólani. Hoinan Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! A nélkül, hogy részlete­sebben kitérnék a t. képviselő úr elhangzott beszédére, az alaposság tekintetében annyit kívánóik megjegyezni, hogy 15 év óta igen ala­posan foglalkozom ezzel a kérdéssel. Én vet­tem el a Széchényi gimnáziumot, mint mú­zeumigazgató a néprajzi múzeum részére 15 éve, mert arról volt szó, hogy a magyar nem­zet egyik legbecsesebb gyűjteménye pusztul­jon-e el, vagy a gimnáziumi tanulók járja­nak-e ideiglenesen a régi gimnáziumi épü­letbe, amely most polgári iskolai épület. Erről volt szó. Ellenben közbejött egy nagy gazdasági, pénzügyi válság, aminek következ­tében az új épületet felépíteni nem lehetett. Ezért van még ma is ott a Néprajzi Múzeum a Széchényi-gimnázium épületében. Hajlandó volnék a Néprajzi Múzeumot másutt elhelyezni és hajlandó volnék az isko­lát azonnal visszatelepíteni az iskola epüle­tébe. Ez a válaszom. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Hogy azonban a néprajzi múzeumot el­helyezhessem, szükséges a Magyar Nemzeti Múzeum többi gyűjteményei részére a mai­birtokunkban levő telkeken az új építkezése­ket foganatosítani. Legalábbis 6—8 millió költ­séget jelent ez, ezt ma a magyar államház­tartás nem bírja, előbb a helyettes és az óraadó tanárok szociális problémáit kell meg­oldani. Az az iskola egy-két esztendeig meg meg­lehet a mai elhelyezésben, akkor majd gon­I doskodni kell az épület kérdésének megoldá­sáról. Addig azok a fiatal diákok, akik oda­járnak, még járhatnak oda, de nem is any­nyira az ő kényelmükről, mint inkább a ta­nárok kényelméről van szó az ide-oda járás­ban. Magamról tudom, aki két épületbe jár­tam a gimnáziumban, mert zsúfolt az iskola, hogy igen szerettünk egyik épületből a tmá­sikba átjárni és ez nem esett tudásunknak és ismereteinknek rovására. Szóval, a szándékom megvan, a lehetősé­get azonban nem adhatom meg, mert azt a pénzügyi helyzethez képest a pénzügyminisz­ter úrnak kell megadnia. Mihelyt ezt nneg fo­gom kapni, a kérdést a legnagyobb örömmel és a legnagyobb szeretettel fogom megoldani­Kérem a válasz tudomásulvételét. (Elénk he­lyeslés jobbfelől. — Zaj a ssélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a viszonválasz joga. Palló Imre: Igen t. Ház! Sajnálattal kell bejelentenem, hogy a választ nem vehetem tudomásul, mert annakidején a miniszter úr azt ígérte, hogy csak három évre veszik igénybe. (Hóman Bálint vallás- és közokta­tásügyi miniszter: En nem ígértem!) Klebels­berg miniszter úr ígérte. (Hóman Bálint val­lás és közoktatásügyi miniszter: A város kö­tötte ki a három évet. Én nem Ígértem!) Az­óta már 15 esztendő múlott el és bizony meg mindig nem^ történt semmi. Ma is arról van szó, hogy még egy-két év, de ha ezt a kérdést nem hozzuk állandóan szőnyegre, megint el­múlik 15 év, mint ahogy ezt már megszok­tuk az ilyen végrehajtási kérdésekben. A másik kérdés, amelyről szólanom kell, a következő. Ma. amikor a pedagógia módsze­rében forradalmi újítások történtek, ma, ami­• kor rátértünk a munkaiskolának vágányára, amikor már más a tanári testűiéit, mint akkor, amikor a miniszter úr középiskolai tanár volt, mi bizony nagyon ragaszkodunk minden perchez, a 45 perces órához, amikor agyon kell szemléltetnünk a tananyagot, mert ha nem szemléltetjük, akkor az egyik, a má­sik és a harmadik szakfelügyelő agyon minő­sít bennünket azzal a négy osztályzattal. (Ügy van! — Taps 1 a szélsőbaloldalon.) Ilyen kö­rülmények között mi nem tudunk örülni és a Széchenyi gimnázium nagynevű tanári testü­lete sem tud örülni annak, hogy neki sé+álnia kell egyik helyről a másikra. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: En sem örülök!) Ez a szempont is figyelemhe veendő. Végül itt van az a bizonyos jószándék. Örü­lök, hogy megvan a miniszter úrban a jószán­dék, hiszen pedagógus azért nem tagadhatja meg mafí-át. Minden pedagógusban megvan a jószándék, ez a jószándék azonban nem elég ah­hoz, amit én kértem. (Taps a bal- és a szélső­baloldalon.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Házat: méltóztatnak-e az interpellá­cióra adott miniszteri választ tudomásul venni, igen, vagy nemi (Igen! Nem!) A Ház a vá­laszt tudomásul veszi. Következik Kerekes Béla képviselő úr in­terpellációja a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz, a magyar rádiónak politikai célokra való felhasználása tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az in­terpelláció szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Interpel­la cip a ni. kir. kereskedelemügyi miniszter úr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom