Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-11
Az országgyűlés képviselőházának 11. hoz a magyar rádiónak politikai célokra való felhasználása tárgyában. 1. Van-e tudomása a m. kir. miniszter úrnak arról, hogy a rádió a választások előtt, alatt és az első választási napon egyoldalúan, politikai célzattal informálta és befolyásolta a közvéleményt? 2. Hajlandó-e a m. kir. miniszter úr eljárást indítani azok ellen, akiket ezért felelősség terhel? 3. Ha pedig a rádiót továbbra is politikai célzattal egy pártpolitika részére kívánják felhasználni, hajlandó-e a m. kir. miniszter úr lehetőséget adni arra, hogy más párt is igénybe vehesse saját pártpolitikája érdekében ezt a fontos technikai eszközt, illetve felhasználhasson ugyanilyen eszközöket?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kerekes Béla: T. Képviselőház! Nagyon szerettem volna, ha ma interpellációmnál több szerencsével járok, és legalább az a szakminiszter úr lenne itt, akihez azt intéztem. (Zaj balfelöl.) Mindamellett olyan fontosnak tartom interpellációmat, hogy azt a rendelkezésemre álló idő alatt úgy fogom kifejteni, hogy az egész közvélemény meg legyen nyugtatva, hogy a jövőre nézve a rádió, amely jogi személyként van beiktatva, de amely mégis államilag támogatott intézet, nem fog felhasználtatni egyetlen politikai párt céljainak elősegítésére. Ide kell hozni ezt a kérdést, hogy egyrészt tudjanak róla a képviselő urak, tudjanak róla a miniszter urak, de másrészt tudjon róla a közvélemény is. Meg vagyok róla győződve, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr erről nem tudott, mert ha tudott, akkor befolyásolt egy olyan intézményt, amelynek politikamentesen kell teljesítenie hírszolgáltató, és szórakoztató hivatását. (Egy hang a jobboldalon: Mit mondott a lovasberényi választáson'? — Zaj.) Kritikánkat négy csoportra osztjuk. Kritikánknak első csoportja erkölcsi alapon áll, második csoportja társadalmi kérdésként kezeli ezt a kérdést, a harmadik csoport üzleti kérdésként, a negyedik pedig büntetőjogi kérdésként. Erkölcsi kérdés ez, mert a rádióban hatalmas nevelőhatás van. A rádión keresztül ismertető előadások, felvilágosítások, hírszolgáltatások hallhatók az országnak majdnem minden részében, száz és százezren lesik a rádió minden egyes szavát, hogy onnan információt, ismereteket szerezzenek, hogy onnan világos képet alkossanak a nemzet életében előforduló eseményekről. Ezzel szemben mi történik? Az elmúlt választásokat megelőző időkben, a választások alatt a rádión keresztül mást sem hallott az, akit a politikum nem érdekel, vagy akit nem olyan politikai irány érdekel, mint amilyen irány érdekében a rádió be volt állítva, mint hogy a kormánypárt jelöltjei ilyen gyönyörűen futnak, ilyen nagy lelkesedéssel fogadják őket, ilyen nagy ünneplésben van részük... (Borbély György: Ügy is Volt!) Tessék csak várni, majd kitérek erre. A választások első napján mást sem lehetett hallani, mint azt, hogy ezt és ezt a kormánypártit választották meg és a szélsőjobboldali megbukott, és nem lehetett hallani, hogy fordítva is előfordult és több esetben is fordult elő megfordítva, Valahogy úgy vagyunk ilése 1939 június 28-án, szerdán. 259 ezzel, hogy a rádiótól, mint olyan technükai eszköztől, amelynek hivatása az, hogy az igazságot terjessze, elsősorban megkívánjuk azt, hogy az igazság mesgyéjén maradjon. Ezzel szemben le kell szögeznünk azt, hogy eltért az igazságtól és odaszegődött egyetlen párt mellé. (Ügy van! a szélsőbaloldalon) Kérdezem, azonban: (milyen jogon tette ezt a rádió, mint önálló jogi személy? A rádió fenntartására egyrészt a rádiódíjak szolgálnak, amelyeket véres verejtékkel izzadnak ki azok, akik igenis igényt tartanak erre a hírszolgáltató és szórakoztató eszközre; másrészt hatalmas állami támogatások vannak a rádió mellett, ezek a támogatások azonban az adózók zsebéből mennek a pénzügyi bürokrácián keresztül (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Kiké a jövedelem?) és éppen ezért meg lehet követelni a rádiótól . azt, hogy az igazságot és csakis az igazságot terjessze és mondja el. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások jobbfelöl: Igazságot mondott!) Az nem igazság, amikor a rádió csak azt mondja be, ami az egyik oldalnak felel meg, viszont elhallgatja azt, ami egy másik oldal felfogásának felelne meg. (Horváth Géza: Nem ért hozzá! — Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Magától fogunk tanulni! — Elnök csenget.) De nemcsak ez történik a rádiónál, hanem a választások után sokkal, de sokkal kritizálhatóbb dolog is történt. Politikai párbeszédek félóráját vezették be a rádió műsorába, ahol az egyik párbeszélő a félhivatalos egyén volt, ő beszélgetett egy r nyilas fiatalenberrel és a beszélgetés eredménye az volt, hogy a nyilas fiatalember revideálta álláspontját. Már pedig, bocsánatot kérek, százezren vannaki, akik nem revideálják ezen az oldalon álláspontjukat. Ott azonban már nagyon sokan revideálták. (Taps és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Fogják még revideálni!) De nem is erről van szó, hanem arról, hogy a rádió ezeken a politikai párbeszédéken keresztül megint csak rá akarja kényszeríteni a politikai felfogás uniformisát az eerész magyar közvéleményre. (Rupert Rezső: Uniformisból nem kérünk!) De mi sem a szellemi uniformisból! No, most azután a rádió, ha végeredményben jogi személy is. állami támogatással rendelkezik és monooóliumos helyzetben van. Akkor, amikor valaki igénybe akar venni hírszolgáltatási eszközt, mondjuk, az újságot, akikor — ha a sajtószabadságot helyesen viszik keresztül és nem úgy. ahogy itt alkalmazzák — kiválaszthatja mindenki azt az újságot, amely a politikai elgondolásának megfelel. Ezt azonban a rádiónál nem tehetem meg, senki sem teheti me*r és így méginkább helyteleníteni kell a rádió map?atártá«át; Œay hang a szélsőbaloldalon: Erkölcstelenség! ) Most végeredményben nagyon rövidre fogva — mert meddősége miatt a meghosszabbítást úgysem kérem — kitérek f az utolsó pontra: a kérdés büntetőjogi részére. A büntetőjog a sajtótörvénynek normáin keresztül védelmezi a sajtó igazmondását, vagy legalább is védelmeznie kellene. Ez vonatkoztatható a rádióra is, mert a rádiónak szintén nem más a célja, mint a, hírszolgáltatás és szórakoztatási. (Bencs Zoltán: Es a nemzetnevelés!) De nemcsak ezt akarom mondani, hanem azt is, boffv a választási törvény 173. $-ának 1. pontja határozottan tütia és büntetteti azt, ha erőszakkal befolyásolják a szavazóknak véleményét és akaratát- Már pedig akkor, amikor 8