Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.
Ülésnapok - 1939-11
Az országgyűlés képviselőházának 11. retet nem tehet, mégis szerettem volna a teljes megnyugvás okából tőle ezt hallani. Ami a dolog lényegét illeti, tisztában vagyok azzal, hogy annakidején az állástalan tanárok helyzetét igyekeztek ilyen szükségintézkedésekkel megoldani. Ez azonban mégsem magyarázza meg azt, hogy akkor mégis, miért fogy állandóan a rendes tanárok száma. Mert ha az a szándék, hogy ennek az ideiglenes tanári karnak a létszámát bizonyos mértéken túl nőni engedjük, érthetetlennek tartom, hogy a rendes tanárok száma ezzel szemben állandóan fogyóban van. Kezemben van egy statisztika, amely szerint 1933-ban volt 1018 rendes középiskolai tanár. 1935-ben már csak 979, 1937-ben pedig csak 951. Állandóan fogyott a rendes tanárok létszáma, tehát azoknak pótlásáról sem gondoskodtak. Ilyenformán a helyettes tanárok kétségtelenül úgy láthatták, hogy ők maradnak helyettes óraadói mivoltukban, a rendes tanári kinevezések pedig nem következnek el. Ez okozta azt az elkeseredést, amelyet ezek a memorandumok valóban kifejezésre juttattak. Mégegyszer köszönettel veszem tudomásul a miniszter úr válaszát (Egy hang jobbfelől: Ez a lényeg!) és bízva a kérdés rendezésében, sőt végleges rendezésében, annak a reményemnek adok kifejezést, hogy igazán méltó munkát fogunk végezni. (Helyeslés.) Elnök: Következik Palló Imre képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző (olvassa): »Tudja-e a miniszter úr, hogy a Széchenyi-gimnázium épületét több mint 10 évvel ezelőtt elvették a Néprajzi Múzeum számára? Tudja-e, hogy akkor azt ígérték, hogy három év múlva az iskola visszakapja épületét? Hajlandó-e a miniszter úr a hivatását azon a helyen nem teljesítő Néprajzi Múzeumot megfelelő más épületbe áttelepíteni s az iskolát visszatelepíteni otthonába, hogy a tanítás minden zavaró körülmény nélkül folyhassak«. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Taps a szélsöbalodalon.) Palló Imre: Igen t. Ház! Nyirő József azt mondja, hogy a halál letett ruha, melyet a gyermek felvesz. De hiába veszi fel a gyermek azt a letett ruhát, amikor nem tud esetleg alkalmas és hasznos tagja lenni a társadalomnak. Szükség van arra, hogy á családi, majd az iskolai, végül a katonai nevelésen át a magyar hagyományokon keresztül érces, gerinces oszlopa legyen a történelmi magyar nagyvonalúságnak. Nem kívánok sem a családi, sem a katonai nevelés kérdésével foglalkozni, ellenben rá akarok mutatni arra, hogy az iskolai nevelés csak akkor tudja a maga feladatát igazán méltóan teljesíteni, ha megadják neki a megfelelő lehetőséget. Az iskolai nevelésnél pedig igen fontos körülmény elsősorban maga az épület, meg kell adni tehát az otthont, az alma matert, aztán megadni a megfelelő tanári testületet és megadni a megfelelő felszerelést. Igen t. Ház! Rendelkezett is mindezzel a Széchenyi-gimnázium, sőt kint a Népliget környékén gvönyörű épületet emelt neki a magyar géniusz és mi történt 1 ? Az történt, hogy a gyönyörű épületet egy szép napon elvették az iskolától, megállították a munkamenetét és odatelepítették a Néprajzi Múzeumot. Ezzel hármas hibát követtek el, mint ahogy megülése 1939 júfiius 28-án, szerdán. 257 szoktuk már, hogy sok hibát szoktak elkövetni: egyrészt elvették az épületet az iskolától, amely nem tudta a maga munkáját nyugodtan folytatni, másrészt el kellett helyezni az osztályokat, tehát elhelyezték a főváros egyik polgári iskolájának az épületébe, megállítván ezzel annak az iskolának is a komoly munkásságát, és összeszorították majdnem úgy, mint ahogy a kislakásépítő akció kívánja összeszorítani a magyar munkásságot. Harmadszor pedig — és ez megint nagy baj — mindez súlyos anyagi helyzetbe hozta az államháztartást is, tudniillik még épületeket kellett neki szerezni. A helyzet azután most az, hogy ott van az iskola egyik osztálya és^ több terme a Széchenyi-gimnázium régi épületében, azután az Elnök-utcai polgári iskola épületében van egy csomó osztálya és a Villám-utca 19. számú házban van a szertár és a könyvtár. (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) A szegény tanár úr reggel 8 órakor ^ bejön holtfáradtan, tele anyagi gondokkal és egyebekkel, bemegy a tanári szobáiba az Elnök-utcai polgári iskolába. Azután, amikor az órára becsengetnek, a latyakos, havas időben átmegy a gimnázium épületébe, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Pendlizik!) — pendlizik valóban — de közben 9 órakor szüksége van neki a szertári eszközökre s akkor átmegy a Villám-utca 19. alatti házba, a földszintes villába, amelyért 3400 pengőt fizet az igen t. kultuszkormány, ott a könyvtárból kiveszi a könyvet, azután visszamegy az iskolába, ott tart egy- órát, de ha megint kell neki valami, akkor tközben megint el kell mennie érte és ez így megy egész délelőtt. A diákság ugyanezt csinálja. Elküldik az atyafit oda a megfelelő szertári tárgya„ kért, mondjuk a rajzszerekért, vagy egy könyvért és akkor ellógja az óra felét, közben talán rágyújt egy cigarettára és még nem tudom, mit csinál abban a házban, vagy elmegy valami más helyre, tehát megrontja az iskola fegyelmét. Kérdezem: érdeke-e az a magyar iskolapolitikának, hogy amikor rendelkezésre áll olyan^ nagyszerű épület, mint a Széchenyi gimnáziumé, akkor ilyen menetben folyjék a munka? Nem lehet érdeke, de az sem érdeke. hogy odategyék a Néprajzi Múzeumot. Miért? Odatették, ahol a madár sem jár, olyan ritkán szokott oda valaki betévedni, eltekintve az iskoláktól. Én nagyon sokszor vezettem a diákjaimat oda a Néürajzi Múzeumba azért, mert közel volt hozzánk, a gyáliúti polgári iskolához, de kérdezem, hogy a kórházutcai polgári iskolához milyen messzire vant Egyáltalán, ha az iskolák nem látogatnák, megpenészesednék és bepókhálósodnék ott minden. A Néprajzi Múzeumnak nem érdeke, hogy ott legyen elhelyezve. A tennivaló sürgős, vissza kell tehát adni ^z iskolának a maga helyiségét azért, hogy becsületesen, a Széchenyi-gimnázium tanári testületének méltó szellemében és fegyelmében folyjék a muníka. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Vissza kell adni azért, (Matolcsy Tamás: A múzeumot vigyék amoda!) hogy azt a bizonyos túlzott anyagi kiadást, amelyet az állam magára vállalt, kiküszöböljék. A fővárosnak is kell fizetni összegeket, s a villamutr<ai villáért i« fizetni kell. Az elnökutcai polgári iskolának is meg kell adni a lehetőséget, hogy ne szorongjon, harmadsorban pedig a Néprajzi Múzeumot is oda kell vinni, ahol végre látogatják is.
