Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-374
58 Az országgyűlés, képviselőházának 37 U. üU S e 1939 március l-én, szerdán. sen akkor, amikor képviselőházi tudósításról van szó. (Farkas István: Ne hazudjon akkor!) Ezek után legyen szabad rátérnem magára a törvényjavaslatra és megemlítenem, hogy annak benyújtása meglepetés volt az egész magyar gazdasági és politikai életnek. (Fábián Béla: Rajtaütés!) Hiszen 1938 május elején tárgyalta a magyar képviselőház az úgynevezett első számú zsidótörvény javaslatot, (Zaj a szélsőbaloldalon.) ez a zsidótörvény az eltelt idő folyamán még végre sem volt hajtható és a magyar kormány karácsony estéjén, amikor a békesség és szeretet ünnepét ünnepli a magyar katolicizmus, karácsonyi ajándékul benyújtott egy olyan törvényjavaslatot, amely ellentétben van minden katolikus felfogással, ellentétben van a szeretettel, az emberszeretettel és csak arra alkalmas, hogy ellentétet, gyűlölködést váltson ki az emberiségből. (Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Képviselőiház! Maga a benyújtás (napjának ilyen kiválasztása sem volt méltó a magyar nemzethez. (Úgy van! a szélsőbaloldalon,) De legkevésbbé alkalmas ez a törvényjavaslat annak a kérdésnek az elintézésére, amelyet el kíván intézni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Amint említettem, az első törvény még ki sincs próbálva. Alig pár hónapot élt ez a törvény a valóságban. Nem igaz az, hogy ennek a törvénynek a rendelkezéseit nein hajtották végre. Ennek az ellenkezője igaz, hiszen nagyon sok cég csupa túlbuzgóságból már az első etappnál 20%-otn alul csökkentette zsidó tisztviselőinek a számát, sőt vannak cégek, úgy Budapesten, mint a vidéken, amelynek majdnem nulla lékig vitték le ezt a csökkentést. ((Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon'.) Ez a helyzet. Hogy ennek nyomán egy csomó feljelentés tétetett a hatóság részéről, ez nem annak tudható be, hogy ezzel a törvénnyel vissza akartak élni, hanem a törvénynek nemismeretébŐl keletkezett, midőn nem szellemi munkára alkalmiazott, de iskolai képzettséggel bíró egyénekre is kiterjesztették ennek a törvénynek a rendelkezéseit. Ennek következtében büntettek meg egy egész csomó embert, akik jóhiszeműleg, abban a tudatban, hogy az illetők nem szellemi foglalkozású egyének, hanem csak iskolai képzettségük van, őket mint ipari munkásokat, vagy nem szellemi munkát végző egyéneket alkalmazták. (Fábián Béla: A megbüntetteknek túlnyomórésze keresztény! — Györki Imre: De csak a zsidókat adták le a sajtó részére. — Zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Amikor az első zsidótörvényjavaslatot benyújtották, az volt a jelszó, hogy a zsidók a gazdasági életben sok fontos poziciót töltenek be, s ezért kell a törvényben meghatározott 20% -ra lenyomni ezt a poziciót. Akkor a kormány részéről elhangzott az a kijelentés, hogy most pedig legyen vége a követelődzésnek, senki ne követeljen többet, elég volt ebből, pontot kell tenni ebben a kérdésben. Nekem és azoknak, akik akkor az első zsidójavaslatot elleneztük, az volt a véleményünk, hogy felesleges ez a rendelkezés, de még feleslegesebb a második számú zsidótörvényjavaslatnak az a rendelkezése, amely 12 százalékban kívánja megállapítani az alkalmazhatók számát. Kérdem, miért volt erre a százalékos redukcióra szükség? Talán megszaporodtak azóta a zsidók, hogy ezt az arányt meg kellett változtatni? Nem szaporodtak meg, sőt ellenkezőleg. A kivándorlás, az elbocsátások folytán kevesebben lettek a zsidó alkalmazottak, csökkent az alkalmazásban levő zsidók száma. Úgyszólván már elérték tehát azt a 20 százalékot, amelyet a törvény kontemplált. De az új törvény új zsidókat kreált, olyanokat, akik eddig nem voltak zsidók, s akik eddig nem tudták, hogy zsidók, — mert például a frontharcosokat kivették volt a törvény rendelkezései alól — azután csináltak a törvényben egy egészen lehetetlen rendelkezést, amelynek folytán ma már senki .sem tudja, -hogy ki zsidó és ki nem zsidó és most már minden családban nagy nyomozás indul meg, hogy nem találnak-e _valahol egy nagymamát, aki tényleg zsidó volt. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Vázsonyi János: Keresd a nagymamát! — Györki Imre: Imrédy is most tudta meg, hogy zsidó!) Elnök: Csendet kérek! (Zaj. — Györki Imre: Heller nagymamát ismerték?) Csendet kérek, képviselő urak a Ibaloldalon. Peyer Károly: A törvény végrehajtásánál egyenesen rákényszerítik az embereket arra, hogy kutatást végezzenek a családokban, nem találnak-e valahol bizonyos vallási eltérést, amely őket utólag fél-, negyed-, vagy nem tudom hányad zsidónak minősíti. (Vázsonyi János: A régi sírkövek sokat fejbevemek!) En nem tudok ezzel a felfogással megibarátkozni. Bár hallom, hogy különböző módosítások vannak erre vonatkozólag, de annyi módosító indítvány hangzott el a közületekben és a sajtó terén, hogy nem tudom, melyik az. a módosító indítvány, amelyet ebben a tekintetben benyújtani szándékoznak. Ha tehát mindegeket a körülményeket figyelembe vesszük, azt látjuk, hogy ma az alkalmazott zsidók száma csökkent, viszont a zsidók összlétszáma ezzel a többlettel emelkedett, amelyet most feltüntettek. Azt kell tehát mondanom, hogy az eddigi állapottal összehasonlítva téves az a megállapítás, miszerint a zsidók aránya a jövőben 12, illetőleg a tűzharcosok bevonásával 15 százalék leihet a kereskedelemben és az iparban, mert ha ezt reálisan átszámítjuk, akkor ez alig tesz ki többet 6—8 százaléknál ezen új átminősítés folytán. Itt tehát megtévesztéssel állunk szemben a százalék tekintetében, mert ez lényegesen kevesebb annál a 20 százaléknál, amely eredetileg meg volt állapítva, csak körülbelül a felének, vagy a felénél kevesebbnek felel meg. Keresem és kutatom, mi volt az az ok, amely a kormányt arra késztette, hogy benyújtsa ezt a törvényjavaslatot, mik voltak a kényszerítő okok. Külföldi nyomás? Ezt tagadják, a leghatározottabban azt mondják, hogy nem, külföldi nyomás nem volt. Elfogadom a magyarázatot, hogy nem volt külföldi nyomás. (Rupert Rezső: Annál nagyobb ibűn!) Tehát belföldi nyomás volt az, amely a kormányt arra késztette, hogy ezt a törvényjavaslatot előterjessze? Hol nyilvánult meg ez a nyomás? (Zaj a s»élsőbaloldalon.) Elnök: Kérem a baloldalon ülő képviselő urakat, ne méltóztassanak saját szónokukat zavarni. (Esztergályos János és Malasits Géza: Egy szót sem szóltunk!) Azok a képviselő urak, akik nem szóltak közbe, ne vegyék magukra a figyelmeztetést, a többiek pedig tudják, hogy rájuk vonatkozik. Méltóztassék folytatni. Peyer Károly: Ez a nyomás belpolitikailag sehol sem nyilvánult meg. Megnyilvánult azonban az uszítás a sajtóban (Fábián Béla: A kormánysajtólban!), amely a kormány támoga-
