Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-391

Az országgyűlés képviselőházának 391. Rassay Károly: Befejezem mondatomat. Tollát azok az urak, akik lelkiismeretiurdalas nélkül 150.000 ember kenyere és exisztenciája felett döntöttek, áldozatául dobták oda a keresztény gondolatnak, amikor saját földjükről volt szó, nem voltak hajlandók áldozatot hozni. (ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Ivády Béla: Ez nem volt lojális nyilatkozat, ez iliojális nyilatkozat volt, képviselő úr!) Elnök: Szólásra következik! Gaal Olivér jegyző: Gróf Apponyi György! (Folytonos zaj. — Rassay Károly: Ezért nincs földreformtárgyalás! — Rupert Rezső: Szórólszóra így van! Az egész zsidótörvénynek ez a forrása! — Rassay Károly: Ezért kellett előbb zsidótörvény és azután íőiuii-bioi m Farkas István: Haszonból, jövedelemből dolgoznak! — Ivády Béla: Ennyi jóhiszeműséget elvártunk volna Rassay képviselőtársamtól. — Rassay Károly: En meg a törvény szerkesztőitől többet! — Folytonos zaj. — Vitéz Árpád: Ez a kiabálás igazolja a törvényt! — Buehinger Manó: A zseb, nem a vallás! — Farkas István (a jobboldal felé): Szégyeljék magukat!) Elnök: Csendet kérek! Kérem gróf Apponyi képviselő urat, szíveskedjék beszédét megkezdeni. Gr. Apponyi György: T. Ház! A 2. §-höz fűzött felsőházi módosítást a magam részéről elfogadom, bár azt nagyon szűkkeblűnek, nagyon hiányosnak és az egész kérdés lényegén nem sokat változtatónak tartom. De elfogadom azért, mert mégis bizonyos kis enyhítést tartalmaz és bizonyos szempontokat, amelyeket ebben a Házban is felhoztak a javaslat vitájánál, honorál ez a módosítás. Visszatérek azonban arra, amit a Ház plénumában a 2. § részletes vitájában mondottam, hogy tudniillik abszolút helytelennek, igazságtalannak és még ennek a törvényjavaslatnak a szellemével is összeegyeztethetetlennek tartom, tudniillik a törvényjavaslat szellemének azzal a megnyilatkozásával sem egyezik, hogy a javaslat iparkodik az igazságtalanságon belül legalább a jogegyenlőség látszatát felkelteni. Mert míg az 1. §-ban statuált kivételeknél felsorolja, hogy a törvény rendelekezései kikre nem alkalmazhatók, addig a 2. §-nál — és ezen a felsőház sem változtatót — csak azt mondja, hogy akkor nem alkalmazhatók, amennyiben a jelen törvény máskép nem intézkedik, (Antal István államtitkár közbeszól.) vagyis megmarad az a legkiáltóbb igazságtalanság, igenis, államtitkár úr, (Antal István államtitkár: Idézik a törvényt és nincs benne, amit idéznek!) hogy éppen a frontharcosság és egyéb érdemek címén kivettek nem lehetnek továbbra sem állami tisztviselők, (Rupert Rezső: Ez a »nesze semmi, fogd meg jól« elve!) nem lehetnek lapszerkesztők és a többi jobb foglalkozási ágak nagy kategóriáiból ki vannak zárva. Hivatkozás történt itt a tűzharcostörvényre. Éppen Rassay Károly t. képviselőtársam hivatkozott a tűzharcostörvényre, az 1938 : IV. tc.-re, amikor igen helyesen a tűzharcostörvénnyel ellentétben állónak nevezte ezt a javaslatot. A Házban és a bizottságban is elhangzottak olyan felszólalások, továbbá a felsőházban is, — ahol azt hiszem, az előadó úr mondotta ezt — hogy a tűzharcosság, vagyis az, hogy valaki abban a korban lévén és katonai szolgálatra alkalmas lévén, kint volt a fronton és ott becsületesen- teljesítette a köteleségét, nem külön érdem és nem érdekese 1939 április 21-én, pénteken. 613 mel külön honorálást. Ez a megállapítás, mint magam is háborút járt ember, magamra nézve es másokra nézve is elfogadom, ez valóban nem külön érdem, hanem a kötelességnek becsülettel való teljesítése, amit minden polgárától joggal elvárhat az ország. Eb'ben nincs véleménykülönbség. Itt azonban nem arról van szó és meddő volna arról vitatkozni, hogy X. szerint külön honorálandó érdem az, hogy valaki a fronton volt, Y. szerint pedig nem az. Nincs itt helye különböző interpretációknak akkor, amikor egy tételes törvény rendelkezik a tűzharcosokról és kategorice megállapítja, hogy melyek azok az előnyök, amelyeket egyébként, egyenlő feltételek fennállása mellett, az országban a tűzharcos részére biztosítani kell; úgyhogy igenis, én merem állítani, hogy ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedve részben hatálytalanítani fogja a tűzharcostörvényt, amelynek — hogy egyebet ne mondjak — a 6. §-a azt mondja, hogy az 1931:111. te. 5. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hatóságoknál, testületeknél, intézeteknél, üzemeknél való bármily alkalmazás, úgyszintén királyi közjegyzői, bírósági végrehajtói kinevezés szempontjából a tűzharcosokat ogyenlő feltételek esetében előnyben kell részesíteni és így tovább. A törvény azután mindenütt felsorolja a tűzharcosok előnyeit és az elv mindenütt az, hogy egyébként egyenlő kvalifikációk, egyenlő feltételek fennforgása mellett — ami természetes és méltányos is — a tűzharcos előnyben részítendő. Természetesen azt fogják mondani: igen, de attól kezdve, hogy ez a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, az a tény, hogy valaki zsidó, már azt jelenti, hogy az illető nem rendekezik egyenlő feltételekkel. Magyarországon 1848 és 1867 óta — azután még később is történtek kisebb javítások — általában megvolt a jogegyenlőség az állampolgárok között és az egyenlő feltételek között nem szerepelt az, hogy kinek mi a vallása, vagy — ha úgy tetszik — mi a faja, most pedig szerepelni fog. Itt azonban azt kell kérdeznem, t. Ház, és főképpen hadviselt képviselőtársaim lelkiismeretéhez intézem azt a kérdést, (Fábián Béla: Úgy van! Helyes!) hogy mi nyom itt többet a latban: az-e, hogy valaki azzal a hátránnyal rendelkezik, hogy zsidó vagy zsidónak tekintendő keresztény, avagy az, hogy azzal az előnnyel rendelkezik, hogy — egyik képviselőtársunk szóhasználata szerint — a háborúban kutyakötelességét becsülettel teljesítette? Én a magam részéről tudom, hogy melyik momentumot tekintem fontosabbnak. A t. többség szavazata már eldöntötte, hogy az érdemmel, a rátermettséggel vagy a becsületes kötelességteljesítéssel szemben olyan hibát tekintenek fontosabb tényezőnek, amelyről az illető maga nem tehet, mert bele született. Mondom, annak ellenére, hogy elfogadom a módosítást és elismerem a felsőház érdemét, hogy legalább ezen a kis szűk kereten belül még egy kissé Üiumánosabbá és igazságosabbá tette ezt a javaslatot, roppant elégtelennek tartom még ebben a formájában is és különösen ezt a 2. %-t, amint az általános vitában is elmondottam, nem tartom összeegyeztethetőnek a magyar becsületességgel, a magyar katonás szellemnek (Bródy Ernő: Ügy van! — Zsitvay Tibor: A bajtársi érzéssel!) a bajtársi érzéssel és azzal a magyar tradícióval, hogy a magyar mindig harcos nemzet volt. A magyar elsősorban mindig azt beesülte meg, aki jó ka91*