Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-391
Az országgyűlés képviselőházának 391. ülése 1939 április 21-én, pénteken. sagbeli gyermekekről lesz is szó, akiknek egyik szülője zsidó maradt, a törvény szövege szerint ezeket is keresztényeknek kell tekinteni, ha legalább egyik oldalon őskeresztények a nagyszülők, mert ebben a minőségükben is mindenképpen nemcsak mint nagyszülőknek, hanem mint szülőknek is ivadékuk az unoka és a többi lemenő. Hogy ez így van, következik abból, hogy a javaslat szövege nem »gyermeket« említ, ami magyarul egyedül jelenti a közvetlen elsőfokú egyenes vérszerinti leszármazót, tehát a speciest, hanem ivadékot említ, amely már gyűjtő neve az összes leszármazóknak. Ahol a javaslat csak az elsőfokú leszármazót akarja érteni, ott ezt világosan meg is mondja, mint a 2. §-ban, amikor mindenkor a mentesítettről és gyermekeiről szól, a további leszármazókat pedig, akiket kifejezetten ivadéknak nevez, kizárja. Ha fejtegetésemmel szemben azt mondaná az igazságügyminiszter úr, hogy az »ivadék« szó alatt csak gyermeket akart érteni, ez a magyarázat nem ér semmit, mert néhai jeles Wlassics Gyula szerint a törvény, sokszor okosabb, mint a szerkesztője. Ezért, ha valamely törvényhelyből magyarul tudás szerint más értelmet lehet kiolvasni, mint szerkesztője gondolta, r akkor ez az irányadó, mert lehet, sőt valószínű, hogy a törvényhozók magyarul tudó része saját helyes magyar nyelvtudása alapján éppen azért szavazta meg az illető szöveget, mert annak jelentése helyes grammatika szerint más, mint a törvény szerkesztője akarta. Hiszem is, hogy például a felsőház is éppez azért szavazta meg az új szöveget, mert ahban minden vegyesházasságból származó. úgynevezett félvér megmentését látta. Ezért én tulajdonképpen csak nagyolbb szabatosság kedvéért indítványozom a régi szöveg fenntartását. A jelenlegi szöveg elfogadása esetén is azonban azt remélem, hogy mint minden más vitás esetre szólóan is, az kerül maid be a végrehajtási utasításba ennél a rendelkezésnél is. hogy vitás esetben mindenkit nem zsidónak kell tekinteni. Különben vájjon tudja-e az igazságügyminiszter úr, hogy értelmezésem el nem fogadása esetén mit jelent a mai szöveg keresztényelle nes szempontból 1 ? Azt és csak azt, hogyha valaki például nemzsidó szülőktől származik és áttért vagy áttér is a zsidó vallásra s azután is mindenkorra a zsidó felekezet tagja marad, mégis végérvényesen nemzsidónak számít s ha keresztény féllel házasodik és ebből a házasságból ivadékok származnak, ezek is — habár reverzális alapján vagy szülőjük neme szerint zsidóvallásúak lettek vagy lesznek — valamennyien nemzsidók maradnak, hiszen zsidóvallású szülőjük nemcsak ivadéka nemzsidó szülőknek, hanem egyenesen édesgyermekük. Ez helyes, de akkor miért lesz örökre zsidó a vegyes házasságból kereszténynek született és kereszténynek maradt gyermek s ennek minden ivadéka csak azért, mert egyik szülője zsidó hitéről nem tért át 1939 január l-ig, esetleg — mint már említettem — csak azért, mert idő előtt elhalt, vagy mert 1939 január 1. után már hiábavaló minden áttérés — az anyaszentegyház tanításának nagyoibb dicsőségére? Egyebek mellett tehát az ész ellen' való lázadás is lenne, ha az igazságügyminiszter úr másként gondolná el a tárgyalt szöveg értelmét, mint a fentebbiekben kifejtettem. Az egyéb módosításokat elfogadom. Elfogadom mindenekelőtt a 48-as leszármazásúak mentesítését, akik sokkal régebben itt vannak, mint azok, akik most ellene fellépnek a törvényhozásban és ellenzik mentesítésüket, sőt indítványozom s kérem a miniszter urat, tegye magáévá javaslatomat, hogy aki 20 év óta keresztény, akármikor keresztelkedett vagy keresztelkedik is meg, szintén kereszténynek számítson. A felsőházi módosítással szemben semmiesetre sem tehetem magamévá azt az anyagias álláspontot, amellyel az együttes bizottságban Jurcsek Béla képviselő 1 úr és itt az előadó úr is ezzel a szakasszal kapcsolatban érvelt, hogy a módosítás folytán sok zsidó birtok szabadul, mert ilyen Szempont hangoztatása jogi és erkölcsi szempontból is egyformán visszatetsző. Ha már birtokelvételekről van szó, tessék minden nagyobb birtokkal szemben arányosan követelni & szerves földbirtokreformot, mert a 3 millió földmíves szegény szociális felemelésére csak étvágycsillapítónak sem volna elég a körülbelül 420.000 holdnyi zsidóbirtok. Ugyanígy elutasítom magamtól és restellem Kolosváry-Borcsa Mihály képviselő úr bizottsági érvelését, aki azért kifogásolta a felsőházi módosítást, mert —- úgymond — akadályozza a zsidóságnak a magyar népcsoporttól való minél nagyobb és mielőbbi disszimálását. Igen, így mondta: magyar népcsoport. (Ügy van! Ügy vanî a szélsőbaloldalon.) Kell-e az ő érvelésénél meggyőzőbb argumentum azok igaza mellett, akik viszont a magyar nemzet testébe tartozó és tartozni akaró, hazahű zsidóság védelmében szót emelnek mindazok ellen, akik ezt a sokat szenvedett kis országot minél több népcsoportra akarják bontani? A szakasz utolsó bekezdését is elfogadom, mert az az álláspontom, hogy egy jogfosztó, kegyetlen törvényjavaslattal szemben r semmiféle enyhítést nem szabad visszautasítani, ha csak keveseknek használ is. Ezek a kevesek éppen olyanok lehetnek, akik akár nagy tudásuk, esetleg világszerte szerzett érdemeik, akár nagy hazafias szolgálataik folytán olyan reprezentáló tényezők lehetnek, akik felé minden demagógia ellenére is elismeréssel fordul a keresztény magyarság millióinak rokonszenve is s az ő megítélésükön keresztül is könnyebben tisztul a láthatár, amelyet a haszonvágy vagy elfogultság vérben forgó szeme előtt a demagógia köde egyelőre elsötétít. Addig is kevesebb lesz a szakadt szál, kevésbbé tátongó a keresztény magyarság és a magyar zsidóság szerves kapcsolatának széttépése, hogy kisebb legyen annak esélye is, hogy a magyar nemzetet mindinkább kisebb és minél élesebb demarkációjú népcsoporttá zsugoríthassák öszsze. De ha elfogadom is a módosítást, fenntartom vele szemben a bizottságban tett azt az indítványomat, hogy a közérdekű mentesítések joga és pedig számbeli korlátozás nélkül az államfőt illesse, mert közjogunk rendje, hogy praerogatívákat csak ő adományozhasson, természetesen miniszteri ellenjegyzés mellett. Egyébként a felsőháznak ezt a módosítását nem tartom olyan természetűnek, hogy elvetése nagyon fájhasson az embernek, amikor viszont száz- és százezrek anyagi és erkölcsi exisztenciáját mészárolja le a javaslat. Ez ellen kellett volna a felsőház védelme, tekintélyének latbavetése, önmaga létjogának igazolása. Egyébként magam is vallom, hogy ezúttal a helyes közvéleményt, az igaz magyar szellemet, a nemes úri gondolkodást igenis a felsőház képviselte bármilyen szűkmarkúak is a módosításai, azért mégis felemelő tudat, hogy
