Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-386

518 Az országgyűlés képviselőházának 386, léka törzsökös magyar legyen. Ezt meg tudnám érteni, mert sajnos, mindenféle idegen elemek szivárognak be a magyar köztisztviselői karba, olyanok is, akikről, sajnos, nem mondhatjuk száz százalékig menő biztonsággal, hogy lelkük mélyéig magyarok, mint ahogy ezt elmondhatjuk azokról, akik — akár keresztények, akár zsidók — a fronton becsülettel megtették kötelességüket. T. Ház! Ezt a szakaszt is, mint a többit, mint <a sokat hangoztatott magyar lelkiséggel ellentétes, igazságtalan, célszerűtlen, méltánytalan és csak a nemzet jó hírnevének ártó fércmunkát visszautasítom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: vitéz Szalay László. vitéz Szalay László: T. Ház! A házszabályok 151. §-a aliapján tisztelettel kérem, hogy méltóztassék a vita bezárása felett határozni. (Helyeslés a jobboldalon. — Farkas István: Félnek az igazságtól! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök; A képviselő úr indítványa házszabályszerű. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e az indítványt elfogadni? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.). Többség. A Ház az imdítványt elfogadta, tehát a vitát bezárom. (Elénk éljenzés a jobboldalon. — Peyer Károly: ö a vezérszónok! — Farkas István: Feldarabolják Magyarországot! — Zaj.) Az államtitkár úr kíván szólni! Antal István államtitkár: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Apponyi György gróf igen t. képviselőtársam a szakaszra általános természetű megjegyzéseket tett. Olyan témákat vetett fel, amelyekre az igazságügyminiszter úr a bizottsági tárgyalás során, valamint itt a plénumban is már nyilatkozott, ezért engedje meg nekem, t. képviselőtársam, hogy az általa felvetett általános kérdésekkel ezúttal ne foglalkozzam. Felszólalásomat kizárólag az előadó úr által előterjesztett módosításra koncentrálom, amely ellenzéki képviselőtársaim részéről rendkívül

1 heves támadásban részesült. (Ruoert Rezső: Méltán!) Tegnap az együttes bizottság ülésén tüzetesen megvilágítottam ennek a módosításnak közérdekű szükségességét. Rámutattam arra. hogy a társadalombiztosító intézeteknél alkalmazott orvosoknak egészen speciális helyzetük van a magyar közszolgálatban. Nevezetesen a fennálló jogi helyzeteknél fogva ők sem nem közalkalmazottak, sem nem magánalkalmazottak, minek következtében ha ez a módosítás nem iktattatnék törvénybe, az a helyzet állna elő, hogy szóbanforgó zsidó orvosok nem kerülnének a törvényjavaslatnak sem a köztisztviselőkre vonatkozó, sem pedig a magántisztviselők jogi viszonyait szabályozó rendelkezései alá. Viszont, nem vokta logikus magatartás részünkről, ha a közszolgálatnak erre a fontos ágára vonatkozólag nem igyekeznénk azokat a princípiumokat szintén keresztülvinni, amely principiumok az egész törvényjavaslat alapját alkotják. Ezzel a. kérdéssel kapcsolatban engedje meg Peyer Károly t. képviselőtársam, hogy igen határozott formában visszautasítsam azt a beállítást, hogy ennek a módosításnak beterjesztése semmi más motívumból nem történt, mint bosszúérzetből. (Peyer Károly; , ülése 1939 március 23-án, csütörtökön. Csakis az! Mi más? — Farkas István: Az egész javaslat csak bosszú! — Ellentmondások jobb felől. — Peyer Károly: Embervadászat! Farkas István: A tehetségtelenek anyagi érdekeinek védőimé! Semmi más ez a javaslat! — Ellenmondások jobb felől. — Kölcsey István: Ilyent ne tessék mondani! — Farkas István: Szegény magyar faj! — Peyer Károly: Az álláshalmozókat tessék elbocsátani! — Kéthly Anna: Nincs is a helyükre más valaki! — Felkiáltások a jobboldalon: Less! Lesz! •— Kéthly Anna: Es addig? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Antal István államtitkár: Igen t. képviselőtársam azt is mondta, hogy bizonyos egyéni momentumok is szerepet játszottak a módosítás beterjesztésénél. (Peyer Károly: Így is van! Konkrét esetek vannak!) Állítólag ki voltak »pécézve« egyesek által egyes orvosi pozíciók és ezeknek az elfoglalásáról van itt voltaképpen szó. Megnyugtatom t. képviselőtársamat, 'hogy a tárgyalás alatt álló módosítás beterjesztése az arra illetékes hivatalos kodifikáló tényezők javaslata alapján történt és ennek beterjesztésénél a mi oldalunkon lévő egyetlen képviselőtársunk sem vádolható azzal, hogy a kérdéses módosítás elfogadásánál őket bármely, a képviselőház előtt most felhozott earyéni szempont vezette volna. (Rupert Rezső: Mindegy, mi vezette! — Zaj.) T. Ház! A társadalombiztosító intézeteknél alkalmazott orvosok olyan impériumot gyakorolnak a munkásság nagy tömegével való érintkezés kapcsán, olyan rendkívüli és mélyreható befolyást tudnak gyakorolni a munkásság életviszonyainak alakulására, hogy mi ezért teljesen logikusnak, sőt elkerülhetetlenül szükségesnek tartottuk a törvényjavaslat kapcsán érvényesített általános irányelveknek — amelyek a zsidóság közéleti és társadalmi visszaszorítását célozzák — az élet, a társadalmi viszonyoknak ebben a szektorában való végrehajtását is. (Farkas István: Fogalma sincs uraságodnak a munkásságról! — Peyer Károly: Minden héten felülvizsgálják!) T. Ház! Peyer Károly igen t. képviselőtársam szólt a szabad orvosválasztás kérdéséről. (Rupert Rezső: Ez az egyetlen helyes dolog!) Bátorkodom megnyugtatni igen t. képviselőtársamat abban a tekintetben, hogy a szabad orvosválasztás kérdését az illetékes^ tényezők behatóan tanulmányozzák, de azt is meg kell jegyeznem, hogy ennek a kérdésnek megoldása mindaddig, míg a törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezése át nem meery az életbe, praktikusan nem vihető keresztül. (Kéthly Anna: Nehogy a ió zsidó orvoshoz menjenek a munkások! — Rupert Rezső: Meg a keresztényhez! — Felkiáltások jobbfelől: Csak zsidó orvosok vannak? — Kéthly Anna: Vannak keresztények is! De ha jó, akkor a zsidót sem kell kirúgni! — Gr. Festetics Domonkos: Maga mehet zsidó orvoshoz, senki sem tiltja meg! — Rupert Rezső: A jó keresztény orvos nem fél a versenytől! — Kéthly Anna: A jó kereszténynek nincs oka félni a versenytől.-— Drobni Lajos: Már védik a keresztényeket is! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Antal István államtitkár: Igen t. képviselőtársam bizonyos statisztikai adatok hiányosságát is szemünkre vetette. Ezzel kapcsolatban bátorkodom megemlíteni, hogy e módosítás szükségességének az elbírálásánál nem a statisztika kérdése a fontos, hanem magának