Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

Az országgyűlés képviselőházának 331. ülése 1939 március 13-án, hétfőn. 383 az ügyvédi, a mérnöki, az orvosi, a sajtó-, a szín- és filmművészeti kamarában a zsidók tagságút általánosságban hat százalékra korlátozza; kizárja a zsidókat az időszaki sajtó szellemi, a színiházak és a filmvállalatok szellemi és művészi irányításából; kizárja őket közhatósági engedélytől függő jogosítványokból; közszállításokban zsidó vállalkozókat fokozatosan hat százalékra szorítja vissza; ipar gyakorlására jogosító iparigazolványok és iparengedélyek kiadását zsidók részére megtiltja mindaddig, amíg a részükre már kiadott jogosítványok száma községenkiin.t a hat százalék alá nem esik; a gazdasági vállalatok és más kereső foglalkozások körében az értelmiségi 'munkakör-, ben foglalkoztatottaik sorában a zsidó alkalmazottak számát általában tizenkét százalékra szállítja le; felhatalmazást ad a minisztériumnak a zsidók kivándorlását előmozdító intézkedésekre; végül hatályos rendelkezések útján gondoskodik a törvény kijátszására irányuló cselekmények megtorlásáról.« T. Képviselőház! Aki ezt végigolvassa ós végiggondolja, annak meg kell állapítania, hogy ilyen jogfosztást az emberiség történetében anég egyetlen állam sem csinált. Magyarország az első, övé lesz a diesőég, hogy ezt a jogfosztást ilyen ^mértékben végrehajtja, amelyet egyetlenegy állam sem csinált és nem hajtott végre semilyen vonatkozásiban, sem forradalom, sem ellenforradalom útján. Miért kell ezt megcsinálni, miért kell ezt végrehajtani, mi haszna lesz ebből a magyar nemzetnek, a magyar közgazdaságnak? A világon semmi, sőt ellenkezőleg, óriási káros hatása lesz, mert már látjuk a gazdasági válságot, látjuk a nagy nyomorúságot Nemcsak zsidók lesznek munka-nélkül, a keresztény munkások nagy tömegei vannak és lesznek mindig nagyobb és nagyobb mértékben munka nélkül és nem tudnak elhelyezkedni. Hogyan tudnának elhelyezkedni, amikor — nagyon helyesen állapították meg egy iparosgyűlésen, amint itt az együk mai lapban látom — olyan bizonytalanná vált a gazdaság életben a termelés fokozása, a termelés fenntartása, hogy újabb befektetések eszközlésére ma senki sem mer gondolni azért, mert senki sem tudja, mi lesz holnap. A külpolitikai viszonyok is bizonytalanná teszik a helyzetet, különösen a pozsonyi események alkalmasak a bizonytalanság felidézésére, de ennek a törvényjavaslatnak a hatása ennél súlyosabb, mélyebben érinti az egész közgazdasági életet és a nép legszélesebb rétegeit, úgyhogy nyilvánvaló dolog, hogy lehetetlen állaootok alakulnak ki. Olyan lehetetlen állapotok, amelyek nagy munkanélküliséget idéznek elő és ez a nagy munkanélküliség: állandó lesz s a néo nagy tömegeit sújtja. Ne felejtsék el azi urak, hogy ha nem is gondolnak erre, de ez lényeges szempont. Most a különböző lapokban olvashatjuk, hogy több adó folyt be Budapesten, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. Igen, de elfelejtik azt, hogy ebben a milliárdos beruházás egy része is hennfoglaltatik. Akik ezt a tételt szétszedték, elemezték és kivették a milliárdos beruházási pótlékot ebből a tételből, azok megállapították, hogy nagyon is leromlottak az adófizetési viszonyok és ha ez az állapot tovább is így tart, akkor nagyon könnyen megtörténhetik, hogy az állam a terhes, nagy bürokráciát nem tudja fenntartani. Ilyen körülmények között gondolnak arra, hogy az ifjúságot úgy helyezzük el, hogy a zsidók helyébe ültetjük. Ezzel nem a zsidókat tesszük tönkre, hanem az üzleteket, a vállalatokat, mert a gazdag zsidók, a kapitalisták úgyis elhelyezkednek, de mit csinál az a sok-sok ezer szegény zsidó ég keresztény tisztviselő és munkás, aki a lezüllött gazdasági viszonyok következtében munkanélkülivé válik? Tehetetlenül itt fog állni, itt fog elpusztulni s az állam terhére lesz; legfeljebb adnak neki majd csendőrt, rendőrt, de munkanélküli segélyt és munkát nem. Ezeket az állapotokat nekünk figyelembe kell vennünk. Én mint meglehetősen idős ember, emlékszem arra, 'hogy 50—55 esztendővel ezelőtt a Dunántúl, Somogyban még szántottak és kapáltak a zsidók. Magam láttam akkor, hogy egy zsidónak ezt mondta Kovács János: Kohn bátyám, nézze, ne szántson maga itt, szántok én maga helyett; vigye, adja el ezt a borjút, maga jobban ért hozzá, mint én. Most pedig azt mondják neki: Kohn, menj el, én majd a helyedre ülök. Te menj el szántani, kapálni, vagy menj el az iparba. Hát a magyar ipari munkást hová teszik? A Renault-gyárban és más külföldi gyárakban, Amerikában, Franciaországban, meg Németországban mi a helyzet? Az én fiam is például munkavezető, műszerész volt 26 éves korában, bár magyar munkás volt. A magyar munkások munkavezetők lesznek ott, mert nagyon megbecsülik őket. Hát innen kizavarjuk ezeket? Egyik volt kisiparos képviselőtársam beszélt erről a kérdésről, elmondta, hogy a kisiparosok ügyét is rendezni kell. Igen, a kisiparosnak, jó munkásnak kell lennie, szakértelmének kell lennie (Vázsonyi János: Munka kell!) és elsősorban munka kell. Munka azonban nincs, mert a kisipart a nagytőke kiszorítja. A gyáripar, a kapitalizmus, a kartel gondoskodik arról, hogy mindenhová elszállítsa termékeit és kiszorítsa a kisipart. így nem lehet a kérdést beállítani, ezt így nem szabad felfogni. De van egy másik szempont is. Nem látják önök, uraim, a németeknél azt, hogy mindent a világon, ahol német van, meg akarnák maguknak'hódítani? Nem látják az olaszoknál, hogy akárhová is mennek az olaszok, mindenhol meg akarják tartani őket a haza számára? A háborúelőtti évtizedekben az volt Magyarországon a jelszó, hogy harmincmillió magyar kell. Rákosi Jenő ennek _ a hirdetésével lett naggyá. Akkor harmincmillió magyarra volt szükség, most pedig sok a magyar? Ma csökkentsük a magyarság számát, lökjük ki a magyarok egy részét azért, mert más vallásúak? Bocsánatot kérek, tisztelt uraim, egészen furcsa, lehetetlen állapot, amikor ma arra az álláspontra helyezkednek a mai államvezetők, a nagy politikusok, hogy sok a magyar s ezért 500.000 vagy' 600.000 embert lökjünk ki, noha jó magyarok. Nem a vallás teszi az embert magyarrá, — s ezt nagyon helyesen mondta az igazságügyminiszter úr — hanem az érzése. Way van! Ügy van! a szelsőbaloldalon.) Ezt el kell fogadnia a miniszter úrnak is, de mindenki másnak is. Én magam, aki 50 esztendeje veszek részt a közéletben, aki gyermekkoromtól jártam a falvakat és a városokat, aki láttam sok mindent és résztvettem nagyon sok 55*