Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

344 Az országgyűlés képviselőházának 881. a jelenlegi többségnek egyik volt kereskedelemügyi minisztere foglalt helyet a kormány padján. Sándor Pál interpellált .a zsák-kartel ügyében 1933 december 13-án, s erre Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter ezt válaszolta (olvassa): »Kérem, ez nem kartelkérdás, ez árkérdés. — Rassay Károly: Ez játék a •szavakkal! — Ez nem játék a szavakkal. A kartelt ismeri a törvény...« Stb. Nem lehet tehát a zsidóság bűnéül felróni a kartelt, amikor egy ilyen illusztris, a kereskedelmi testület élén álló vezérférfiú, mint Sándor Pál, állandóan és következetesen interpellálta ja kormányt, idehozta a kartelek hibáit és bűneit. Tehát még az sem áll, hogy a kartelekkel a szegény .szerencsétlen zsidóság valami érzelmi szolidaritásban lett volná. (Fábián Béla: Ugyanúgy szenved alatta, mint a többi! Ki volt a kartelbizottság elnöke? Ilyenkor nem tud itt lenni!). Méltóztassék most megengedni, hogy a javaslatnak néhány szakaszához szóljak hozzá. Nem tudok végigmenni az egészen, de ahová nyúlok, ott aniindenütt csak bajt látok. Elnök: A képviselő úr 'beszédideje lejárt. Bródy Ernő: Szaibad egy félórai meghoszszabbítást kérnem ? (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a kért félórai meghosszabbítást megadni? (Igen.) A Ház a kért meghosszabbítást megadja. Bródy Ernő: Itt van elsősorban a javaslat 2. §-a, amely a tűzharcosokra vonatkozik. Már előttem szólott Cseh-Szombatthy igen t. képviselőtársam kifejtette, hogy az elfogadhatatlan. En is^ azt mondom, hogy elfogadhatatlan. A törvény szerint tűzharcos az, aki 12 hétig az első vonalban volt. Tűzharcos az, aki családját, hivatását otthagyta, s eleget tett hazafias kötelességének. Szerinteni ezért nem jár külön dicséret, nem jár kitüntetés, ez kötelesság, de ezért ,a, kötelességteljesítésért az illető nem kiközösítést és nem kirúgást érde• mel. Kaptáim egy levelet, amelyben valaki ezt írja (olvassa): »Bevallom, az önérdek vezet: apám, apósom sorsa. Két ilyen szeglet él mellettem. Azokról, akik a világháborúban önként ajánlották fel vérüket, megfeledkezett mindenki. Apám 1916-han 53 éves korában önként jelentkezett katonának. Károly-osapatkeresztje és bronz vitézségi érme van, azonban egy hallatlan könnyelműséget követett el: megsebesülni könnyelműen elmulasztotta. Vájjon az önként jelentkezés katonának, a későbbi önként jelentkezés a frontra nem elég bizonyítéka annak, hogy valaki magyarnak tudta 'magát?« Most ez a javaslat kizárja ezeket és kegyetlen a hősi halált halt árvájával, a hadiárvával szemben. Önök folyton a népi poitikáról beszélnek. Ez a népi politika, hogy a hadiárvát kirúgják a bajtársak közösségéből? A javaslat 2. §-ának 7. pontja kiveszi a törvény hatálya alól a titkos tanácsosokat és az aktív egyetemi tanárokat. Ezek a titkos tanácsosok és egyetemi tanárok előttünk ismeretesek személy szerint is, mind kiváló emberek, akik azonban már a társadalmi és a vagyoni életnek legmagasabb csúcsát érték el. Ezeket kell védelmezni? (Rupert Rezső: Hogy lehessen belőlük kereskedősegéd!) A titkos tanácsosokat és az aktív egyetemi tanárokat kell védeni, akik munkájuk, szorgalmuk, társadalmi elhelyezkedésük alapján a legmagassabbra emelkedtek és a hadiárvákat ki kell közösíteni? Ez ülése 1989 március 13-án, hétfőn. a keresztmetszete az önök javaslatának, itt bújik ki az a népi demagógia, amely csak maszlagkent adja be a népnek a nép védelmét, (Rassay Károly: Igaz!) ellenben a titkos tanácsosokat védelmezi; a legelőkelőbb, a legmagasabb urakat védi, ellenben a hadiárvát letiporja és letapossa. (Apponyi György gróf: Miniszteri demagógia!) Erre nincs mentség, ezt nem lehet így hagyni. Az, amit elkövetnek önök a frontharcosokkal szemben, ízléstelen, vérforraló. Az ilyen igazságtalanság alkalmas arra, hogy megbomlassza az agyakat. Aki t tel jesítette kötelességét, aki itthagyta családját és elment a háborúba, azt önök most kirúgják és kirekesztik az emberi sorsközösségből? (Rassay Károly a jobboldal felé: Helyes ez? Védik ezt? Ez lehetetlen!) Nem hiszem, hogy akadjon a mélyen t. túlsó táborban olyan hadviselt ember, vagy olyan érző szívű ember, aki ezt jóváhagyná. A titkos tanácsosok kimaradhatnak és a hadiárvák, a hadifoglyok jöjjenek be a helyükre. Ne támasszanak mindenféle nehézségeket, mindenféle új kikötéseket, ne követeljenek megsebesülést vagy érmeket. Engedelmet kérek, ez nem magyar tempó, ez nem magyar úri felfogás, ez nem Magyarországra való, ez máshova való, nem ide, ezt nem szoktuk meg, ehhez nem vagyunk hozzászokva, ezt kikérjük magunknak. Azt hiszem, szabad így beszélnem? {Rassay Károly: Hogyne!) Szabad felháborodnom ezen, igen t. Képviselőház, lelkületemnél fogva, élettapasztalataimnál fogva. A miniszter úr efölött egyszerűen átment. (Rupert Rezső: Elsiklott!) Nagyon kérném, tessék a frontharcosoknak ezt megadni. Itt van előttem egy memorandum, egy emlékirat, amelyet hadifoglyok küldtek és amely ezt mondja (olvassa): »A hadifogságban való magatartásért nem kórt s nem várt elismerést senki, aki magyar. A magyar és zsidó katonának közös volt a sorsa. Mi azt kérjük, hogy azt a.bajtársi egységet, amely a harctéren és a hadifogságban megvolt közöttünk, ne hagyják megbomlani: hadifogolytól, ha igazoltnak találtatott, ne kérjenek ezer más igazolást, hiszen előteremtésük úgyszólván lehetetlen«. — Aláírta a_ keresztény társadalom minden rétegéből való ember: művezető, fodrászsegéd, székesfővárosi tisztviselő, árvaszéki elnök, nyugalmazott bányász, nyugalmazott polgármester^ kereskedő, kézbesítő, nyugalmazott városi ügyész, ferences zárdafőnök, ácsmester, pincér, magyar királyi közigazgatási bíró, gróf Széchenyi Bálint és jön utána egy vitéz Szabó Sándor nevű nyugállományú altábornagy, Zárka Gyula vaskereskedő és végül Szabó Lajos nyugalmazott tiszthelyettes. (Rupert Rezső: Csupa keresztény!) Tehát a magyar keresztény társadalom minden rétege, minden foglalkozási osztálya, párt- és felekezeti különbség nélkül kéri, hogy a hadifoglyokkal ne így bánjanak, mint ez a javaslat. Most méltóztassék megengedni, igen t. Képviselőház, hogy átlépjek egy másik térre és kimutassam azt, hogy a javaslat közjogi szakasza lehetetlenné teszi a zsidóknak a választójogiban való részvételét. (Farkas István: Ez a legnagyobb szégyenfoltja!) Nem tudom, melyik a nagyobb, de ez mindenesetre benne van. A mélyen t, kormány lehetetlen feltételeket fűz a zsidiójavaslathoz. Azt mondja, hogy a zsidó választónak meg kell szereznie a maga és a szülei születési bizonyítványát, továbbá igazolnia kell azt, hogy 1867 óta állandóan itt lakott. (Zaj a szelsőbaloldalon.) Ezt hitelt ér-