Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-381

Az országgyűlés képviselőházának 381. demlo módon kell igazolnia. A jelenlegi vá­lasztójogi törvényiben, amely az összes többi lakosra vonatkozik, a domicilium hat év. Most a mélyen t. kormány csinál egy választójogot, amelyben csekély 72 évi domieiliumot kíván. Hogy lehet ezt 72 évre visszamenőleg kérni? Hogy képzeli el ezt az igazságügyminiszter úr, hogyan lehet igazolni ezt a 72 évi domi­eiliumot, nemcsak a papára, hanem a mamára nézve is, esetleg a nagypapára és a nagyma­mára is. Feljebb nem megyek. (Derültség. — Gr. Apponyi György: Most már helyben va­gyunk: a nagymamánál!) Rassay Károly és Gratz Gusztáv igen t. képviselőtársaim már kifejtették, hogy lehe­tetlen ez a feltétel, hogy nem lehetséges ezek­nek az igazolásoknak megszerzése. Hogyan le­het 72 évre visszamenőleg tanukat szerezni? Matuzsálem-korú férfiakat kellene ideállítani, de honnan lehet ezeket kiásni? 1880 óta van csak bejelentési kötelezettség, addig nem is volt, tehát 12 évet csak élő tanukkal lehet iga­zolni. Ki fog ilyen tanukat találni ma 72 év után? Hol lehet azokat előkeríteni? De kérdés az is, hogy a bejelentési kötele­zettség alapján is meg lehet-e állapítani a tiszta valóságot. (Rupert Rezső: Csak Buda­pesten volt bejelentési kötelezettség.) Mélyen t. miniszter úr, nagyon kérem most a figyel­mét. (Rassay Károly: Felesleges.) Azért tették be, hogy ne lehessen igazolni. Meg van ő győ­ződve róla, kár meggyőzni! Tudja nagyon jól! — Rupert Rezső: Nem jóhiszemű dolgok ezek!) 1867-től 1880-ig tehát egyáltalában nem lehet szó igazolásról, csak tanuk által, akik nem keríthetők elő. Most jön az 1880 tói való igazo­lás. Szeretném, ha a t. miniszter úr ezt meg­hallgatná. (Egy hang a baloldalon: Úgy sem hallgatja meg! — Rupert Rezső: Nem érdekli őt! — Fábián Béla: Majd ha nyugdíjba megy.) Gondolkoztam, hogy am tudnám én ellen­őrizni saját adataimat, vájjon, mikor már volt bejelentési kötelezettség, a bejelentő lapok hűen adják-e vissza a helyzetet. Mit csinál­tam? Elmentem a magyar királyi államrend­őrség budapesti főkapitányságának bejelentő hivatalába és elkértem a reám vonatkozó be­jelentési adatokat. Kiderült, hogy 12 évről nem tudnak rólam adatokat. (Fábián Béla: Tizenkét évig tetszhalott!) Tizenkét évig nincs rólam semmiféle adat. Mit méltóztatik kép­zelni, hogy én ezt a tizenkét évet hogyan iga­zoljam? Jogászkoromból semmiféle adat nin­csen rólam. Vissza kellett emlékeznem, hogy hol laktam én itt Budapesten jogászkorom­ban. Egyetlen egy sem áll azok közül a házak közül, amelyekben én laktam, sem a háztulaj­donost, sem a házmestert nem tudom előkerí­teni, senki élő embert nem tudok előterem­teni, akivel igazolhatnám, hogy itt laktam. (Rassay Károly: Ez a keresztény erkölcs!) Es a miniszter úr adós maradt azzal is, mit jelent a »hitelt érdemlő módon«- Nem mondja meg a miniszter úr, hogy mi a »hitelt érdemlő mód«. Mert ilyen tanukat előkeríteni nem lehet és én nem tudom, vájjon a mai magyar alkotmány szerint lehetséges-e bírósági elinté­zést rendelettel statuálni. Az összes többi, inév­jegyzékbe kerülő választó három retortán megy keresztül: a polgármester összeállítja a név­jegyzéket, a központi választmány a »második fórum és azután jön a közigazgatási bíróság. Ki fogja -a zsidóknál megállapítani, hogy a választójoghoz szükséges születési és lakás­kellékek megvannak-e? Lehet más módot ki­ülése 1939 március 13-án, hétfőn. 345 találni, vagy talán iá közigazgatási bíróságot ímellőzníi méltóztatik? A ctnélyen t. miniszter úr ebb eu a tekintetben semmiféle felvilágosítást nem adott nekünk, Nem tudjuk. Igaz tehát Rassay Károlynak az a megállapítása, hogy lehetetlenné akarják tenni a választójog meg­szerzését. Mert így mem vállalkozhatik arra senki. Én 33 évvel ezelőtt kerültem be a kép­viselőházba és nem tudom kimutatni a válasz­tójogomat, mert 10—12 évet elsikkasztanak tőlem. Ebből egészen világosan nyilvánvaló, t. Képviselőház, hogy a miniszter úr csak egy mozdulatot tesz, de nem akarja, hogy a jogo­sultak választójoghoz is jussanak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Ellenkezőleg, azt akarja, 'hogy ne le­gyenek. — Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Tiszta rosszhiszeműség!) T. Képviselőház! Méltóztassék most meg­engedni, hogy röviden még a 17. és 14. §-ról beszéljek. Mi lesz a helyzet ebben a tekintet­hen a jövőben? Iparigazolványt nem kaphat zsidó, tehát nem lehet főnök; aki jelenleg al­kalmazásban van és számfeletti, azt pedig ki­teszik az állásából. Még a család védelmével űzött demagógia sem válik be, mert ha ma­rad egy család, az nem veheti oda a gyerme­keit, nem veheti oda a vőt, a menyet, hogy szerényen családilag intézzék el annak a kis boltnak a dolgát, mert e szerint a törvényja­vaslat szerint 10 alkalmazottból csak kettő lehet zsidó, öt alkalmazottból pedig csak egy, a családtagok telhát ki vannak zárva. Önök kiteszik ezeket a zsidókat a hivatal­ból, a műhelyből, a boltból. Mit fognak ezek csinálni? Mit kezdjenek, hova menjenek? Még az első zsidótörvényjavaslat tárgyalása alkal­mával Biró György igen t. képviselőtársam egy naiv közbeszólást tett, azt mondotta, hogy majd elhelyezik őket. Most már nem is Ígér­nek. A képviselő úr legalább jóhiszeműen azt gondolta, hogy ezeket a kilökötteket valahol majd elhelyezik, (Rupert Rezső: önálló ipar­ban sem helyezkedhetnek el!) de most már ilyent sem mondanak. Mit csináljon az a sze­gény, szerencsétlen ember, főleg ha tekintetbe veszem azt a nagyszerű módosítást, amelyet a miniszter úr elfogadott s amely szerint az állások egyrészét a hivatalosan összeállított névjegyzékből fogják betölteni? Annak a sze­rencsétlen kereskedőnek és iparosnak még arra sem lesz tehát módja, hogy ő maga vá­lassza ki az alkalmazottait, hanem teljes bü­rokratizmussal egy hivatalos névjegyzékből fogják kivenni ezeket. (Fábián Béla: Ki fog­ják nevezni neki! — Rassay Károly: Szarvas­listáról! — Gr. Apponyi György: Szar vas­borjakat fognak kinevezni oda! — Elnök csen­get. — Molnár Imre: Nagyon szellemes! ^ — Rassay Károly: Olyan, mint ez a törvény­javaslat. Erre nem lehet mást mondani! — Esztergályos János (a jobboldal felé): Miért szegy élik a saját szülöttüket?) Elnök: Képviselő úr, méltóztassék a beszé­dét folytatni! Bródy Ernő: Hadd beszéljek még röviden kü­lönösen az utazókról, amely foglalkozás egé­szen különleges foglalkozás. Minthogy ezek a szegény zsidók, — mint mondják — mindany­nyian a napos oldalon élnek, a könnyű kere­seteket választják, méltóztassék elképzelni egy ilyen utazó helyzetét: a reggeltől-estig való keserves kínlódást, a teljes áruismeretet, a vevőkkel való bánásmódot és szombaton* ami-

Next

/
Oldalképek
Tartalom