Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
Az országgyűlés képviselőházának 381. aki azt a nagyon érdekes mondást kockáztatta meg, — ma bizonyára zsidóbérencnek neveznék — hogy nem kell elzárkózni a külföldiek elől, ellenkezőleg, a külföldi szakértő, jómódú, indusztriára kapható zsidót be kell hozni az országba. Ezt mondotta gróf Teleki József koronaőr. (Müller Antal: Ma nem mondaná!) De akkor mondotta! Az összes érvek, uraim, amelyeket a vitában felhoznak, már száz évvel ezelőtt le voltak tárgyalva, de nem a Müllerek részéről, hanem a Telekiek, a Dessewffyek, az Eötvösök, az igazi halhatatlan nagy magyarok részéről. (Müller Antal: Ma meggondolná!) Végig mehetnék, az egészen és ha méltóztatnék képviselőtársamnak a fáradságot venni és lemenni a képviselőház könyvtárszobájába és fellapozná az 1839-40 évi országgyűlés alsóházi és felsőházi vitáit, igazat adna abban, hogy ezt a kérdést akkor minden vonatkozásában teljesen letárgyalták. De engedelmet kérek, sén még régibb időre tudnék visszamenni, csak nem akarom idézetekkel tölteni a magam idejét. Felolvashatnám Berzeviczy Gergelynek, Széchenyi elődjének nyilatkozatát a zsidóságról, az ő közgazdaságtanából, amelyet 1792-ben, a XVIII. században írt, tehát 150 évvel ezelőtt és akkor méltóztatnának látni, hogy mindazok az összehordott dolgok, amelyeket a zsidókkal szemben felhoznak, idejüket multák, elavultak. Berzeviczy Gergely már megcáfolta Müller igen t. képviselőtársam érveit. Méltóztassék megengedni, hogy egy lépéssel tovább menjek, mert lemaradok. Elérkeztünk 1849-hez, amikor Kossuth Lajos volt a kormányzó, Szemere Bertalan pedig a miniszterelnök és belügyminiszter. 1849. július 28-án Szemere Bertalan beterjesztette a zsidók emancipációjára vonatkozó törvényjavaslatot, amely a zsidóknak teljes jogegyenlőséget biztosított. Azt azonban már nem tagadhatom meg magamtól, hogy fel ne olvassam ennek a beszédnek egy passzusát. Szemere Bertalan ebben a beszédében többek között azt mondotta, hogy (olvassa): „Én Magyarországot most úgy képzelem, hogy ennek különböző népei össze vágynak gyűlve egy lakomázó asztal körül. Az asztalra el vannak rakva a népek vagyona, élete, békéje, szabadsága, becsülete, dicsősége, szerencséje, reménye a jövőnek, áldása a maradónak. Magyarország minden népei az «asztal körül vannak s védelmezik <az utolsó csepp vérig, a halálig. Oldalt áll azonban egy néposztáy, amely szintén védelmére kelt a kincsekkel meglett asztalnak, pedig az ő szabadsága mines az asztalon, az ő 'becsülete nincs iaz asztalon, az ő jogai -nincsenek azon jogok között, amelyeknek védeimében résztvesz. Ezek az asztalon nincsenek biztosítva, tehát, úgy látszik, idegen jogot, becsületet, szabadságot védelmez, ontván azonban vérét a többivel egyenlŐeo. Ezen néposztály a zsidó néposztály. Uraim, a zsidó nép szinte ott van a csatatéren és vérét ontja egy oly hazáiért, amelynek ő még neun kijelentett polgára. Ha ő vagyonát, életét örömest feláldozza azon szabadságért, amelyet csak reményei, azon jogokért, amelyeket még nem bír, mit bírnak a többiek, azt Ihiszem, az igazság kívánja, hogy míg egyrészről az ellenség imég nagyobb számokkal, terhekkel tetézi, imiint a többi népet, eljött az idő, hogy a nemzetgyűlés azon szent ' elvi kijelentéseket tovább ne halassza, miszerint a zsidók is a hazának polgárai, jogban, kötelességben a többiekkel egyenülése 1939 március 13-án, hétfőn. 339 KSK;,? 2 * mondotta tehát Szemere Bertalan 1849 Dulms 28-an. Azután jött Deák Ferenc .munkája, aki a nemzetet kibékítette az uralkodóval. Amikor 1866iban szóba került az emancipáció kérdése, Deák Ferenc nyilatkozott és tacitusi egyszerűseggel es rövidséggel megmondotta, hogy miről van szó. Nem jutalomról, hanem igazságról. Azt mondotta Deák Ferenc, hogy (olvassa): »Említve volt az emancipáció kérdése. Azt gondolom, legegyszerűbb módja az emancipációnak az lesz, ha mindenütt, hol a törvény eddig különbséget tett a vallások között, azon törvények illető pontjainál kimondjuk, hogy »minden valláskülönbség mélkül, ideértve az izraelitákat is«, amit sokkal célszerűbbnek tartok, mintha erről az eszméről, emancipáció, különös törvényt alkotnánk. Elfogadott szó ugyan, de szégyeinítő a világra, mintha mi rabszolgákat tartottunk volna, mely őket megillette j volna joggal azon az alapon s imidőn mi ezt meg fogjuk nekik adni, sem rokon-, sem ellenszenv nem vezet bennünket, hanem tisztán és egyedül az igazság.« Ezt mondotta Deák Ferenc. Hogy Deák Ferenc milyen komolyan vette a zsidók egyenjogúsítását, méltóztassanak megengedni, hogy errevonatkozólag röviden csak egy epizódot mondjak el. 1868-ban, kiírták a képviselőválasztásokat és iákkor Budapesten a Lipótvárosban, két deákpárti jelölt lépett fel: Falk Miksa és Wahrmann Mór. Akkor a választás egyik intézőije, Tenzer Pál, levelet intézett Deák Ferenchez, amelyben felkérte, hogy döntsön afelől, hogy a két jelölt közül ki legyen a Deák-párt hivatalos jelöltje. Erre Deák Ferenc válaszolt neki és azt írta (olvassa): »Hogy a zsidó egyenjogúsítás tényleg életbelépjen, nagyon fontosnak tartom, hogy zsidó képviselőt válasszanak. A két felhozott személy mindegyike kitűnő ember: az egyik Walhrmiann Mór, aki a kereskedői világ egyik kitűnősége, a másik Falk Miksa, aki kiváló publicista és nemzetgazda. Mind á kettő kitűnő ember, de hogy már a Lipótváros melyiket választja, abba én nem szólok bele.« Mégis megtörtént az, hogy erre Falk Miksa visszalépett és Wahrmann Mórt egyhangúlag választották meg képviselőnek. Igen t. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy most áttérjek egy sokat tárgyalt kérdésre, a bevándorlás kérdésére. Egy nagyon érdekes adatot találtam. Nem akarok ugyan a statisztikában elmélyedni, de mégis meg kell említenem, hogy Buday László egyetemi tanár, a Statisztikai Hivatal igazgatója, nagyon érdekes felfedezést tesz, amikor azt mondja (Olvassa): »Azt az általánosan elterjedt nézetet, hogy a zsidóság főkép bevándorlás útján gyarapszik, népszámlálási és népmozgalmi adataink összevetése egyáltalán nem igazolja, sőt 1885 óta azt látjuk, hogy az izraeliták kivándorlási vesztesége állandóan nagyobb, mint a többi felekezeté.» Azt mondja továbbá (Olvassa): »Galíciai bevándorlás folytán növekedett meg jelentékenyen a külföldiek száma Szepes-vármegy ében, hol a lakosság 5 százaléka idegen, Sárosban és Zemplénben, de mindkét megyében és a szomszéd Ungban is erősen növekedett. Már az előző népszámlálás alkalmával rámutattunk arra, ( hogy ez a galiciai bevándorlás főkép mezőgazdasági jellegű és az amerikai kivándorlás által
