Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

324 Az országgyűlés képviselőházának 380. gazdasági munkások dolgoznak, igen nagy­számú ember, ellátatlanul fog maradni, mert természetes az, hogy a földbirtokreform folya­mán földhöz juttatandók elsősorban és majd­nem kizárólag a saját és családtagjaik kéziéivel fogják megművelni a makik juttatott földet. Százezrekre megy az a tömeg, amely így állás­talanná, kenyérnélkülivé fog válni. Ezeknek túlnyomó résziét pedig éppen az iparnak és a kereskedelemnek, szóval nem a földmívelésnek kellene felszívnia. De hogyan szívja fel a gaz­dasági élet ezeket, amikor az ipari termelés még mai térfogatával szemben is veszélyesen összezsugorodik, és ha ez a törvény életbelép, olyan további zavarok fognak támadni, ame­lyek még inkább siettetni fogják; az ilyen irányú visszafejlődést. A földbirtokreformmal kapcsolatban súlyos kérdés az anyagi kérdés is. A földbirtokreform­keresztülviteléhez igen sok pénzre van szükség és megint szükség van olyan kiegyensúlyozott és nagy számokat felmutató költségvetésre, amely költségvetés egyensúlyának szükségkép meg kell inognia abban a pillanatban, amikor itt lényeges adóbevételi források fognak a gaz­dasági válság következtében csökkenni, illetve részben teljesen elapadni. Most legyen szabad rátérnem clTTcl cl har­madik irányra, amelyben ugyanezt a fogalom­zavart látom. Az »új rendszer bevonulása«, »a profitéhség letörése«: gyönyörű Jelszavak, ame­lyeket az utóbbi hónapokban mind szélesebb és szélesebb körben hallunk propagálni. Ha komo­lyan és tárgyilagosan akarunk a gazdasági kérdések mélyébe nézni, akkor meg (kell álla­pítanunk, hogy a világon tulajdonképpen csak két gazdasági rendszer van. Az egyik a kapi­talista gazdasági rendszer, a másik a kollektív gazdasági rendszer, vagy mondjuk röviden: a kommunizmus. (Malasits Géza: A kettő között még sok minden van!) A kapitalista gazdasági rend azon épül fel, hogy abban a magántőke vesz részt a termelés­ben, amely magántőkének az eredménye, a haszon vagy profit. Profitéhségről attól a pil­lanattól kezdve lelhet beszélni, amikor annak mérve túlmegy azon a mértéken, amelyet a termelés zavartalan fenntartásának a szem­pontjai szükségessé tesznek. Nem hiszem, hogy felelőssége tudatában lehetne valaki is, jóhi­szemű és tárgyilagosságra törekvő ember, aki ne mondaná azt, hogy az ország kormányzatá­nak és .az ország törvényhozásának feladata az, őrködni afelett, hogy ez az úgynevezett profit­éhség, amely a kapitalisztikus világrendet, — ezt őszintén meg kell mondani — jellemzi, ne menjen túl azon a határon, amely az előbb említett szempontból indokolt. De ebből a szem­pontból mindegy az, ihogy az a bizonyos ter­melőeszköz, — gyár vagy akármi más — kinek a kezében van. Megmondom őszintén azt is, hogy amikor a sokat vitatott és sokat támadott kartelek körében körülnézek, hát bizony, fel­fogásbeli differenciát keresztény vállalat és a nem keresztény vállalat között nem látok. Lá­tok differenciát, amely megvan a gazdasági élet^minden terén a tisztességes és nem tisz­tességes vállalat, a tisztességes és nem tisztes­séges ember között, de bárkinek kezében is legyen a termelőeszköz, az nem jelent rendszer­változást, anert 'épp úgy a kapitalista világ­rend alapján fog iállani és épp úgy kötelessége lesz a kormánynak azon őrködni, ihogy túlzá­sok semilyen irányban ne történjenek. Így ülése 1939 március 10-én, pénteken. tehát nem új rendszerről van szó, hanem sze­rintem ezen a ponton a kulturális és a gazda­sági élet vezetőrétegeiben végbemenő helycse­réről, amely helycserére vonatkozó igyekezetet emberi szempontból tarthatom érthetőnek, de nem tarthatom ezt a törekvést semmiesetre sem közhasznú vagy pláne nemzetfenntartó követelménynek, amelynek teljesítéséért ilyen végzetes kockázatoknak a nemzetet kitenni nem szabad. Itt érkezem el a fogalomzavaroknak ah­hoz az utolsó kategóriájához, amelyet fel aka­rok említeni. Alapvető tévedésnek tartom azt, — és ezt nyíltan ki is kell mondanom — hogy a falu és a falu népe ezt a törvényt elemi vagy bármi erővel akarja, kívánja. Itt ismé­telten elhangzottak a Házban és a Házon kí­vül is olyan beállítások és olyan megjegyzé­sek, hogy ez a mozgalom olyan elemi erővel tör fel a magyar népből, hogy érvényesülését megakadályozni nem lehet. (Farkas István: A magyar népben ilyen mozgalom nincs!) A ma­gyar nép ennek a kérdésnek ilyen módon való tárgyalását épp úgy, mint különben nagy­részt általában a politikát úri huncutságnak tartja és bizony, nem kis részben, igaza is van. (Farkas István: Ez nagy huncutság!) Le­het, hogy holnap egyes lapok kétségbe fogják vonni arra vonatkozó kompetenciámat, hogy a falu ügyeivel foglalkozzam. Éppen ezért már most megmondom, hogy mindazt, amit a fa­luról mondok, személyes tapasztalat és szemé­lyes tanulmányok alapján mondom. Állandóan és nagy szeretettel foglalkozom ezzel a kér­déssel, mert arról azután sziklaszilárdan meg vagyok győződve, hogy a magyar nép, a falu népe az, amelynek vállain ennek az ország­nak sorsa nyugszik és a magyar nép az, ame­lyet abba a helyzetbe kell hozni és abban a helyzetben kell tartani, hogy boldogulni tud­jon és hogy a saját ügyeibe sajátmaga is bele­szóljon és ne olyan dolgokat és olyan irány­ban tárgyaljunk, ami suib titulo a falunak elemi erővel feltörő kívánsága, de amely kér­déseik a falunak — őszintén és 'meggyőződé­sem szerint merem mondani — teljesen ide­genek. Nem akarok e javaslattal kapcsolatban al­kotmányjogi aggodalmakkal foglalkozni, (Farkas István: Pedig azok is fontosak!) sem azokkal a rendkívül súlyos aggodalmakkal, amelyek a jogegyenlőségen eső csorbát illetik azáltal, hogy e javaslat százezrekre menő em­bereket taszít ki. Azért nem akarok ezzel foglalkozni, mert nálam sokkal illusztrisabb szónokok igen meggyőzően, igen bőven és igen kimerítően fejtegették ezt a témát. Őszintén megmondom azt is, még a látszatát is kerülni akarom annak, mintha engem ennél a felszóla­lásomnál vagy ennek az egész kérdésnek meg­ítélésénél bármiféle partikuláris érdek vezet­ne. Nem vagyok hajlandó más érdeket el­ismerni sem ennek a javaslatnak, sem semi­lyen más törvényjavaslat tárgyalásánál, mint az egyetemes nemzeti érdeket. Ez az az érdek, amelynek szolgálatában mindenkinek, aki jó hiszemű, állania kell. Lehetséges az, hogy a meggyőződések a követendő útra vonatkozó­lag eltérők, de nem ismerek el kérdést és kü­lönösen nem egy ilyen súlyosan és életbevá­góan fontos kérdést, ahol szó lehetne arról, hogy más szemüvegen, mint az egyetemes nemzeti érdek szemüvegén keresztül foglal­kozzunk vele. (Dulin Jenő: Ez az egyetlen szemüveg, amely nem csal!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom