Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
322 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. milyen legyen a kormány döntése és bármilyen megítélés alá essiék a mi magatartásunk akár jobbról, akár balról, a mi elhatározásunkat ezentúl sem fogja más irányítani, mint a magyar hazához való ragaszkodásunk és akárhogy gyűlölködnek itt ellenünk, a jelent nem tévesztjük össze az örökkévaló nemzettel és hívek fogunk maradni Magyarországhoz akkor is, ha jogaink teljességét el nem nyerjük, nemcsak hívek maradunk hozzá, hanem megteszünk, mindent arra, hogy külföldön a magyarság ügyét előbbre vigyük és magyar aspirációink győzelmét előmozdítsuk.« Méltóztassanak megengedni, hogy még csak egész röviden szóljak néhány szót. Nem szólok külön a kivételek kérdéséről, ímert azon az állásponton vagyok, hogy jogegyenlőséget követelek és nem kivételt kérek. Nem szólok a keresztény-zsidó kérdésről sem, erről az új meghatározásról, erről a magyar specialitásról. Erre nézve felolvashatnám az ebben a tárgyban hozzám intézett legszörnyűbb leveleket, de ezek közül csak egyetlenegyet ragadok ki, amelyben ezt írja az illető (olvassa): »Régi evangélikus családból származom. Apám, nagyapám, dédapám mint lelkészek szolgálták az egyházat. Zsidó férfival kötöttem házasságot a fasori evangélikus templomban. Férjem reverzálist adott s két fiúnk születésükkor megkeresztelve, keresztyén szellemű nevelést kapott. Férjem 1938-ban keresztelkedett meg. Idősebb fiam keresztyén nőt vett feleségül s ezidőszerint ez oknál fogva a zsidótörvényjavaslat nem minősíti zsidónak. Kisebbiik fiam, aki 26 éves s mert nam nős, még 'zsidónak számít, ímert az apja csak 1938-ban keresztelkedett meg. Ekkora igazságtalanság lelkében rendít meg minden szülőt, akit ez a csapás sújt. Hogy lehet zsidónak tekinteni azt, aki születésétől fogva mint keresztyén élt 26 éven át? Ezeket a haza ki akarja közösíteni magából, megvonva tőlük itt az- élet lehetőségét 1 ?!« T. Ház! Számos ilyen tartalmú levelet hozhatnék fel, amelyekben azt írják, hogy kiközösítik őket a magyarságból. Kérdem, hát nem gondolnák arra, hogy hány ezer embert közösítenek ki, keresztényeket, de egyben zsidókat is? Emberséges eljárás ez? À zsidóktól mindent el lehet venni? Egyik képviselőtársam, hirdette itt, hogy kívánná, hogy a házakat is vegyék el, ugyanakkor pedig szembeszáll a kommunizmussal, holott mi más ez, mint felekezeti vagy faji alapon szervezett és szervezendő kommunizmus és bolsevizmus. Nem akarják elismerni a szerzett jogokat sem, mindenkinek az őseit, a fajtáját kutatják. Ugyanakkor hallottam olyan hangot is, amely azt mondta, hogy legyen már vége, hagyjuk abba a faj- és a családfaKufatást. Olyan ez, mint amikor valakinek a nyakára hágnak, letiporják és azután azt mondják, hogy ne verekedjünk tovább. Nem helyezkedhetem minden pofonnal szemben Arany János versének álláspontjára: »Ha egy úri lócsiszárral — Találkoztam s bevert sárral, — Nem pöröltem, — Félreálltam, — letöröltem.« Engedjék meg, hogy mégegyszer a beszivárgásról beszéljek. Kívánatosnak tartanék egy bizonyos beszivárgást, az utolsó pillanatban a jobb lelkiismeret, a testvéri gondolat, nem a Mém., hanem az Isten tízparancsolata szellemének közéletünkbe való beszivárgását szeretném. Szivárogjon be az elvakultakba a tisztánlátás, a gyűlölködőkbe a szív, az elfogultakba a magyar és emberi érzés. Szavaimat Derby gróf, »a nagy Derby lord« szavaival végzem, aki 1869 június 17-én ezeket mondotta a lordok házában (olvassa): »Nem állítom, hogy képes vagyok átlátni azon a fátyolon, amely a jövő eseményeit elfödi a halandók szemei elől; de bármikép végződjék e nagy vita, bármi legyen a Ház mostani tanácskozásának az eredménye, én részemről azt mondom, ha mindjárt most volna is utolszor szerencsém önökhöz szólni, hogy a halálom órájáig megelégedéssel fogok visszagondolni arra, hogy szót emelhettem egy törvényjavaslat ellen, amelynek a politikai esztelenségével szerintem csak az erkölcsi igazságtalansága vetekedik. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Fellner Pál képviselő úr. Fellner Pál: T. Ház! Amidőn bátor vagyok e javaslathoz hozzászólani, lelkiismeretem szavának felelek meg, mert nincs vita abban a tekintetben, hogy ez a törvényjavaslat, amelyet ma itt tárgyalunk, olyan nagyjelentőségű, az egész ország létére nézve olyan kihatású, hogy szerintem mindenkinek, aki a következmények tekintetében akár aggályokat iát, akár pedig más vonatkozásban tartja ezt a törvényjavaslatot olyannak, amely nemzeti érdekeinknek nem felel meg, fel kell emelnie szavát és nem szabad kutatnia azt, hogy népszerű vagy népszerűtlen dolog-e ehhez a törvényjavaslatihoz hozzászólni, hanem lelkiismerete parancsának kell megfelelnie, ha már ideállította a választóinak bizalma. Lelkiismerete parancsának kell megfelelnie abban az irányban, hogy meggyőződését megmondja és aggályait kifejezésre juttassa. T. Ház! En végiighallgattam a törvényjavaslat bizottsági tárgyalását és pjenáps tárgyallásának túlnyomó részét is és őszintén szólva, megijedtem attól a fogalomzavartól, amely a kérdést és annak megoldása körül uralkodik. Azt láttam, hogy a felszólalók túlnyomó része — ki-ki a maga módja szerint — ugyanazt a célt, a nemzet boldogulását és a nemzet ügyének előbb re vitelét akarta szolgálni, mégis az eljárási módok és eszközök tekintetében oly óriási, oly mélyreható volt az a differencia, amely az egyik és a másik oldal fel fogásta között fennállott és fennáll, hogy az embernek gondolkodóba kell esnie^ hogyan lehetséges az, hogy emberek, akik jóhiszeműen és a nemzet érdekében ugyanazt akarják, enynyire alapvetően eltérő utakat tartanaik célraés megoldásra vezetőknek. Ez éppen csak arra az általam előbb említett fogalomzavarra vezethető és vezetendő .szerintem vissza, mint ahogyan én idetartozónak látom azt a jelenséget is, lamellyel a plenáris tárgyalás alatt ismételten találkoztunk, amidőn például Makray Lajos, Eckhardt Tibor, Vozáry Aladár t. képviselőtársaim, de sokan mások is, a javaslatot bíráló, mégpedig nem részleteiben, hanem alapvető intézkedéseiiben és élesen bíráló beszédeket mondtak és a végén a törvényjavaslatot elfogadták. Szerintem csak formailag fogadták el, lényegileg azonban úgy általánosságban, mint részleteiben a törvényjavaslat ellen nyilatkoztaik, csak a célt minősítették helyesnek. Nem hiszem, hogy akár előbb említett képviselőtársaim, akár az ellenzéken felszólalt vagy a kormánypárton ülő t. képviselőtársaim között is nézeteltérés lelhetne e javaslat céljának helyes volta iránt, amely célt én abban i
