Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

312 Az országgyűlés képviselőházának 380. illése 1939-március 10-én, pénteken. vén y alkotáshoz. Ma odaért, ma a képviselőház előtt van, ma jogi és gazdasági kérdés lett és előbb a jogot, azután pedig a gazdaságot öli meg. Jogi vonatkozásban az igazságügyminiszter úr szembeszállt a javaslat ellenzőinek érveivel és idézeteivel és álláspontjának igazolására ugyancsak a -multat idézte. Az igazságügyminiszter úr idézte Önody Gézát és társait és idézte Simonyi Ivánt. Én az 1882. június 7-i országgyűlési naplóból idézem a képviselőház akkori elnökének, Péchy Tamásnak szavait, aki valószínűleg rokonságban volt a nemrég működött egyesített zsidóbizottság elnökével, Péchy Lászlóval, csak kissé más volt a felfogása. Péchy Tamás, a Ház elnöke, Ónody Géza antiszemita felszólalására, amikor a szónok bestédében a Talmudból idézett és a vérvádat szerepeltette, — mert semmi új, ismétlem — a következőket mondotta elnöki enunciációként (Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Olvassa): »Én a képviselő urak szabad szólási jogát korlátolni nem akarom. A szabad szó uralkodik itt a magyar parlamentben, de éppen mert uralkodik, köteles minden képviselő a parlament iránt tisztelettel viseltetni és csak olyanokat előadni, amelyekből ezen parlamentre árny nem származik. Én meg vagyok győződve, hogy ha a haza ellenségei — pedig ilyen sok van — olvasni fogják azt, hogy ilyen tanok hirdettetnek a magyar parlamentben, ennek az egész ország kárát fogja vallani. Kérem a képviselő urat, szíveskedjék szabad szólási jogát önmaga oda korlátozni, hogy ilyenektől a parlamentet megkímélje.« Ezt mondotta Péchy Tamás Ónody Gézának, aki mint jogforrás, kiválóság és nagyság szerepelt érvként az igazságügyminiszter úr^ idézetei között (Fábián Béla: Simonyi Iván!) Sokan megszívlelhetnék ma is Péchy Tamás házelnöknek ezt az örök időkre érvényes elnöki intelmét. Ha azonban az igazságügyminiszter úr Simonyi Ivánt idézi, én ugyanabból a ciklusból és ugyanannak a vitának keretéből, ha talán egy nem is olyan kiemelkedő nagyságot, mint Simonyi Iván, de mégis a magyar képviselőháznak egy tagját idézem, akinek a nevére fognak annyian emlékezni, mint Simonyi Iván nevére. Jókai Mórt idézem, (Fábián Béla: Zsidóbérenc!) aki 1883 január 23-án képviselőházi beszédében a zsidókérdésről a következőket mondotta (olvassa): »És végül konstatálnom kell azt, hogy ami a magyarországi zsidóságot en masse illeti, annak a haza iránti szeretetét, hogy e hazaszeretet mily fokon áll, arra a két legelientétesebb helyről való bizonyítványra hivatkozhatom. Az egyik a szabadságharc vezetőiének és Magyarország kormán Ttáfövák (Kossuthnak) elismerése, a másik pedig Havnaunak bizonyítványa, M a zsádókat két millió forint hadisarcra ítélte azért, mert a magyar szabadságharchoz kivétel nélkül mindnyájan ragaszkodtak és harcoltak fegyverrel a kezükben.« •. Ha az igazságügyminiszter úr Simonyi Ivánra hivatkozik, én Jókai Mórra hivatkozom, ha az igazságügyminiszter úr Ónody Gézára és társaira hivatkozik, én Péchy Tamásra hivatkozom. Akkor is, mint ma, voltak, akik tagadták az asszimilációt, a vita akkor is folyt, ma is folyik, mert ez az a valami, amit Eötvös Károly úgy nevezett, hogy: A nagy per, amelynek soha sincsen vége. Az asszimiláció tényének tagadásával szemben, az igazságügyminiszter úr indokolásával és a törvényjavaslat indokolásával izemben, engedtessék meg nekem, hogy én ismételten Jókai Mórt idézzem, aki ezek után biztosan ugyancsak zsidóbérenccé lesz és, akit talán indexre fognak tenni. Jókai Mór ugyan ebben a beszé-dében a következőiket mondotta (olvassa): »A magyar nemzet niár két szemita' fajt asszimilált. Hogyha meg nem nevezném őket, talán sokan már nem is emlékesznek rá. Az egyik szemita faj a (kunok, a másik faj az örmények, kik bizonyára szintén szemiták és kiket senki Magyarországon többé meg nem tud különböztetni, melyik a magyar, melyik az örmény.« (Buchinger Manó: Jókai cikkét a Pesti Újság nem közölné! — Fábián Béla: Ne csináljon neki reklámot! — Buchinger Manó: Az ilyen reklámot megérdemli!) Azt imondottam, hogy a hamis vád elérkezett már a törvényalkotásig jogi és gazdasági kérdésekben s megöli a jogot és megöli a gazkét politikust. Ez a két politikus szembenállt zásban Öli meg mind a kettőt. Mert kérdem, hogyan áll a kérdés jogilag

1

? Még egyszer idézem errevonatkozólag Jókai Mórnak ugyanezt a beszédét, aholis ezt mondotta, (olvassa): »Amely nemzet magát, életét máskép biztosítani nem tudja, mint azáltal, hogy egy közöttte élő osztálynak vagy vallásfelekezetnek a politikai, a polgári jogait konfiskálj nemzet meghúzta maga felett a halálharangot.« A7.-t mondhatná valaki, hogy talán azért beszélt Jókai Mór így, mert zsidóktól kapott valami támogatást, mert sok volt a zsidó_ választója. Erre is megfelel beszédében, amikor azt mondja, (olvassa): »Az én választókerületemben nincs zsidó. Az illyefalvi választókerületben egyetlen zsidó választó sincs. Ennek oka az, hogy a székely még egy fokkal takarékosabb,.mint a zsidó, még egy árnyalattal jobb spekuláns és kereskedő, imint a zsidó.« (Buchinger Manó: Törvényt hozni ellenük!) De Jókai költő volt és nem pusztán politikus, engedjék meg tehát t. Ház, hadd idézzek két politikust. Ez a két politikus szembenállt egymással, mert az egyik a'z ellenzék vezére volt, a 48-asok élén állott: Irányi Dániel, a másik pedig a 67-esek élén állott, a nagyhatalmú kormánypárt vezére és az ország miniszterelnöke volt: Tisza Kálmán. E tárgyban mégis tökéletesen egyetértettek és ítéletük egy lenne a jelen törvényjavaslatról is. Irányi Dániel 1883. január 23-iki beszédének befejező szavaiként a Képviselőházban a következőket mondotta (olvassa): »De akár helyeselje a t. Há'z ebbeli nézeteimet, akár nem, egyről bizonyos vagyok: hogy sem most, sem később nem fog a jogfosztás azon terére lépni, melyet a rövidi látás, az elfogultság, a fajgyűlölet ajánl. Tiltja ezt az igazság, tiltja az államveszély, tiltja a nemzeti becsület, amelynek szeplőtlen fenntartása hazafiúi és képviselői kötelességünk.« Irányi Dániel, sajnos, tévedett, ha a mára vonatkoztatjuk szavait, mert tisztalelkű magyar férfiú volt, nem tudta elképzelni azt, ami valóban bekövetkezett: íme. itt van a javaslat. Arra né^ve pedig, hogy milyen ez a javaslat, Tisza Kálmán ítéletét ajánlom a t. Ház figyelmébe, aki 1882. február 18-án szólalt fel | Istóczy Győzőnek és társainak a? ellen a javaslata ellen, melyben az^ 1867:XVII. tc.-nek. az úgvnevezett emancipációs törvénynek a megszüntetésiét követelték. Azt monrIJR Tisza Kálmán miniszterelnök (olvassa): »Az én meggyőződésem aiz, hogy Magyarország egy na-