Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

300 Az országgyűlés képviselőházának 3é felfogásától? Ott a kereskedőnek és az iparosnak megvan ugyanaz a tekintélye, mint, mondájuk, nálunk a tisztviselőnek. Ott nem néznek le 'valakit azért, mert csizmadia, ha mindjárt doktorátusa is van, mint nálunk. Tekintélyt kell tehát adnunk az iparnak, a kereskedelemnek, még pedig olyat, amilyent fontosságánál fogva meg is 'érdemel. (Helyeslés a balközépen.) Tekintélyt adhatunk az iparnak és a kereskedelemnek, ha az e pályákra való lépést magasabb képzettséghez kötjük és ha olyan szociális elbánásban részesítjük, mint amilyet a kereskedők, iparosok már régóta várnak, sürgetnek. Ilyen szociális intézkedésnek tartom az aggkori biztosítást s ezt nemcsak az iparra és kereskedelemre vonatkoztatva értem, hanem az összes szabadpályán lévő állampolgárokra is, a mezőgazdákra is. Méltóztassanak, t. képviselőtársaim, visszaemlékezni arra, hogy törvényhozói működésük alatt hány gazda- vagy iparosifjú jelentkezett Önöknél, hogy a postánál, a vasútnál, a rendőrségnél stb. juttassák állásba. Miért? Nem azért, mert ezeken a pályákon kevesebb fizikai erőt kell kifejteni, hanem azért, mert ha kisgazdák, iparosok, kereskedők lesznek, akkor addig, amíg munkabírók, megélhetnek. De mi történik velük öreg napjaikban? Hiszen nem biztos, hogy csekély jövedelmükből annyi vagyont tudjanak maguknak gyűjteni, hogy abból megélhessenek? Ez a gondolat, mint egy rossz mementó kíséri végig egész életükben a szabad pályán lévő embereket, aminek azután nemcsak morális, hanem gazdasági kihatását is érezzük. Morális hatása van magára a családi életre. A fiatal földmíves, aki atyja birtokán dolgozik, ismételten kéri atyját, hogy Írasson birtokából az ő nevére is valamit, mert e nélkül még a bíróválasztásnál sincs szava s ezért a falu polgárai előtt tekintélye. Az öreg gazda makacs; amíg él, nem ad ki a kezéből egy talpalatnyi földet sem. Erre megkezdődik a családi perpatvar, a szitkozódás, a káromkodás ás végül előkerül a vasvilla. Gazdasági hatása pedig abban nyilvánul, hogy a szabad pályán levő ember a fogához veri a garast, nem él kultúremberhez méltó életet, hanem igyekszik takarékoskodni, hogy valamit összegyüjthessen, nehogy öreg napjaira kikerüljön koldusnak az utcasarokra. Ha azonban annak a gazdának, iparosnak, szóval szabad pályán lévő embernek meglenne az aggkori biztosítása, akkor nem lenne családi veszekedés, mert a megöregedett szabad pályán lévő ember átadná ingatlanát, műhelyét, üzletét (gyermekeinek, Jhiszen ő már gondtalanul megélhetne nyugdíjából is. De emberibb életmódot is folytathatna, rendesebb ruhában járhatna, elmehetne néhanapján színházba, moziba, előfizethetne újságra, olvashatna könyveket, tehát nemcsak kultúremberi életet élhetne, hanem juttathatna keresetéből a tudománynak, a műviészetnek, az iparnak is, ha agg koráról gondoskodás történnék. Annak a kormánynak, amely a szabad pályán léyő állampolgárok aggkori biztosítását meg fogja valósítani, emlékét ezek a polgárok örök időn át áldani fogják. (vitéz Bánsághy György: A pártkasszába is adnak!) Pedig ennek a kívánságnak a teljesítése nem tartozik a lehetetlenségek közé, mert hiszen a szabad pályán élő polgárok nem nemzeti ajándékképpen, hanem a maguk filléreinek hozzáadásával akarják ezt megvalósítani adó ?. ülése 1939 március 10-én, pénteken. vagy külön biztosítási díj felszámításával. A magam részéről nem hiszem, hogy ne lehetne ezt megvalósítani, sőt az a véleményem, hogy ez magának az államnak is nagy hasznot jelentene. Ha minden biztosítótársaságnak sarokpalotái vannak, akkor a biztosítás nem lehet rossz üzlet, (vitéz Bánsághy György: Nem bizony! Ez abszolút igazság!) Az ipar és a kereskedelem megkedveltetése érdekében szükségesnek tartanám, ha azt egyenrangúvá tennék a földmíveléssel. Nem akarok itt másra rámutatni, csak a gazdavédelemre. A gazda védettség 83.000 gazdát mentett meg a végpusztulástól. Rendben van, jogos volt én is megszavaztam, de kérdem: nem lett volna-e jogos éppenúgy húszezer iparost is védelemben részesíteni, mégpedig azokat, akiket a gazdák anyagi leromlása hozott nehéz helyzetbe? Szerintem az iparosság kívánságát nem lett volna nehéz teljesíteni. Az iparosság megelégedett volna azzal, ha mérsékelt kamatlábat állapítottak volna meg az ilyen adósságoknál és ha a kamatfizetésnek pontosan eleget tenne, akkor a tartozásokat felmondani, peresíteni, horribilis perköltségeket okozni, végrehajtást, árverést, vagyonzárlatot elrendelni nem lehetett volna. A magyar iparosság pedig ezt a csekély kedvezményt megérdemelte volna, már csak azért is, mert a hazának egyik legmegbízhatóbb, leghűségesebb hazafias polgárait foglalja magában. Az ipar és kereskedelem megkedveltetése érdekében szükséges volna még a megfelelő kölcsönnel való ellátás is. Ipari kölcsön és pedig úgynevezett kis- és középipari kölcsön van. A kisipari kölcsön jó, ezt még azok is megkaphatják, akiknek erre ingatlanfedezetük nincsen. A középipari kölcsönt azonban rosszul konstruálták meg, ezt a kölcsönt ugyanis csak azok vehetik igénybe, akiknek nemcsak az ingatlan fedezetük van meg, hanem igazolni tudják azt is, hogy üzemük rentábilis, ami annyit jelent, hogy mondjuk, egy iparos akinek 100.000 pengőnyi vagyona van, nem kaphat 10.000 pengős kölcsönt akkor, ha iparvállalata a megelőző évben nem zárult haszonnal. Helytelen ez az elbírálás, mert hiszen a legtöbb esetben éppen azért kér az iparos kölcsönt, hogy vállalatát ipari tőke hiányában rentábilissá tehesse. (Ügy van! Ügy van!) E téren sürgős intézkedésre volna szükség. A magyar kereskedelem érdekében meg kellene szüntetni a tisztességtelen versenyt, még pedig olyan formán, hogy a gyáros vagy a nagykereskedő ne adhassa áruját egyik kereskedőnek vagy iparosnak olcsóbban, mint a másiknak. Hogy ezt érthetővé tegyem, erre vonatkozólag egy példát hozok fel, aminek megtörténtét Huszovszky Lajos t. képviselőtársam igazolhatja. Egy keresztény kereskedő tisztességtelen verseny címén pert indított egy zsidó kereskedő ellen azért, mert egy bizonyos árut olyan áron hozott forgalomba, ) amilyen áron ő maga vette. Nem akarom I hosszas elbeszéléssel untatni a t. Házat, csak j azt mondom még el, hogy a kereskedő a pert | elvesztette azért, mert az a zsidó kereskedő j igazolta, hogy ő olcsóbban kapta az árut a t zsidó nagykereskedőnél, mint amennyiért a keresztény kereskedő kapta, így tehát a tisztességtelen verseny fogalma rá nem vonatkozott. Erre, az ilyen esetekre szeretném a tisztességtelen verseny fogalmát kiterjeszteni. T. Ház! A keresztény kereskedelem felépítésében nagy és~ fontos szerep juthatna a