Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
286 Az országgyűlés képviselőházának 3S0. dóság bűne. Erről a kérdésről általában hallgattak, ezt percízen még nem fogalmazta itt meg senki. Bűne talán a magyar zsidóságnak, hogy megteremtette itt a nagyipart! Bűne az, hogy olyan kereskedelmet teremtett Magyarországon, amely agrárállamban szinte szokatlan? Bűne az, hogy száz- és százezer magyar embernek adott kenyeret és ezzel megmentette őket a kivándorlástól, amire őket a nagybirtok ítélte? Ami igaz, az igaz. Ha zsidó vállalkozó szellem nem lett volna Magyarországon, akkor talán még most is Rákosmezeje lenne Budapest környékén (Haám Artúr: Ezt magad sem hiszed el!) és elmondhatnék azt, amiről apánk nagy búsan szólt, hogy itt hajdan szebb élet volt. (Haám Artúr: Nem lehet ilyen beszédet hallgatni! Mit fog erre a falu mondani?) Majd megmondja a falu. De azt nem kérdezi meg a városi képviselő úr. (Haám Artúr: Sohsem voltam városi képviselő! — Haám Artúr kimegy a teremből. — Fábián Béla: Gyere vissza, minden meg van bocsátva!) Nagyon sajnálom, hogy bizonyos elemek a vörös posztótól riadoznak és ilyen módszerrel menekülnek előle, engem azonban nem rettent vissza a terrornak ilyen megnyilatkozása, a magam véleményét igenis elmondom. Igenis állítom, hogy a magyar zsidóságnak érdeme a magyar nagyipar és nagykereskedelem megteremtése és állítom azt, hogy ha a magyar zsidóság nem csinálta volna meg, a keresztények sem csinálták volna meg. Kérdem, ki akadályozta meg a mi nagybirtokosainkat például abban, hogy mezőgazdasági ipart teremtsenek? Ki akadályozta volna meg itt ebben az országban az ezerhoídas társadalmat abban, hogy amikor eladogatta őseitől örökölt birtokait, azon a pénzen ipartelepeket állítson fel, hogy a föld és munka nélkül maradt mezőgazdasági munkást legalálbb a gyáriparban foglalkoztassa? (Egy hang a középen: Teljesen igaza van!) Ezt nem lehet hangulatos szavakkal és nyilas közbeszólásokkal megcáfolni, mert ha a nyilaspártnak imént kivonult t. tagja ennyire nem belátó és az igazsággal ennyire nem számol, akkor az ő véleményét tárgyilagosnak elfogadni nem lehet. (Mózes Sándor: Ö kivonult, de maga bevonult a zsidó igazgatóságba! — Derültség a jobboldalon.) T. képviselőtársam, nagyon örülök, hogy megkockáztatta ezt a közbeszólást, számítottam rá. (Egy hang a balközépen: Ügyvéd!) Ügyvéd? El sem tudom képzelni, hogy e nélkül a közbeszólás nélkül hogyan mondhattam volna ez ezt a beszédet. Ha t. képviselőtársam azt álltja, hogy én bármilyen igazgatóságba vonultam be, azaz, hogy igazgatósági tagságot szereztem, akkor nem mond igazat. En hivatalnoka vagyok egy vállalatnak, igazgatója vagyok annak a vállalatnak és az van olyan becsületes foglalkozás, mint a magyar parasztság gúnyájának lehúzása olyan perek vitelében, amelyeknek elvállalásiában nem válogatósak. Nem lehet délelőtt zsidót védeni jó pénzért, délután pedig lázítani a zsidók ellen. (Mózes Sándor: Én lemondtam a gyakorló ügyvédségről!) Kérdem, melyik tisztességesebb kenyérkereseti forrás, az-e, amikor valaki reggeltől estig tartó munkával keresi meg a kenyerét ... (Mózes Sándor közbeszól. — Buchinger Manó: Még hozzá Mózesnek hívják. — Derültség.) Ezért már gyanúba is keverték, hogy ősei talán mózeshitűek voltak, de engedtessék meg nekem, hogy én ne menjek olyan messze őseinek a nyomozása tekintetében. (Mózes Sándor: Maga beszél pénzért! — Zaj.) Nekem illése 1939 máí'cius 10-én, pénteken. azonban sokkal gyanúsabb az olyan képviselő, akinek nincsen polgári foglalkozása, csak tisztán a politikából él. Aki lemond az ügyvédségről és azt nem folytatja, az nekem mindig gyanúsabb, mint az, aki polgári foglalkozást folytat s becsületesen dolgozik azért, hogy a maga és családja számára a kenyeret mégkeresse. Csak ez a válaszom. (Zaj. — Mózes Sándor közbeszól.) Most r pedig méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek ennek a törvényjavaslatnak a faluval kapcsolatos vonatkozásaira. Ez az a rész, mely engem főképpen érdekel, ez az a dolog, amiért itt felszólalok, mert ebben a tekintetben talán újat is mondhatok. Az én kerületemnek 30 községe van. (Gr. Sigray Antal: Csak? Boldog ember!) Nem a legnagyobb kerület, de nem is a legkisebb. Én ebben a kerületben sohasem szítottam az antiszemitizmust, de mindezideig nem is tapasztaltam antiszemitahangulatot. Most az utóbbi időben azonban mégis akadt több olyan községem, amelyben a nemzeti egység pártjának vezetői határozottan a mellé az álláspont mellé állottak, amely ebben a kérdésben a szélsőséget jelenti. Kerületemnek különösen ez a része, de a többi is megköveteli tőlem, hogy a most folyó végrendelkezésnél és osztozkodásnál, amikor a város a nagy és telhetetlen zsidó-zsákot < tartja, legalább a kis paraszt-zsákkal én is jelentkezzem itt. Ami ugyanis nekünk, falusi embereknek, a zsidó bolt eddigi likvidációjából jutott, az nem más, mint ijedelem és fájdalom. A város kapja ennek a törvényjavaslatnak a révén majd a százezer tisztviselői állást, a kereskedelmi alkalmazottak — városiak lévén — szintén álláshoz jutnak. Azok kapták az átképző tanfolyamokat, rengeteg sine curat és igazgatósági tagságot, amint a képviselőtársam mondotta, fognak szerezni a városi atyafiak. (Mózes Sándor: Az előbb beismerte, hogy igazgató!) Egy ügyvédnek illenék tudni disztingválni, hogy mi az igazgató és mi az igazgatósági tagság, a képviselő úr adja vissza a^z oklevelét, ha 'nem tudja megkülönböztetni. (Jenes András: Nem ügyvéd már! — Zaj. — Elnök csenget.) Akkor azért nem^ tudja,^ mert lemondott az ügyvédségről. (Mózes Sándor: Az előbb azt mondotta, hogy igazgató, ne tagadja! — Derültség. — Rassay Károly: Gyerünk tovább!) Ellenhen minket falusiakat az a veszély fenyeget, hogy a falu visszakapja a városból kiküldött kiközösített zsidókat, mert gyakran hallottam már azt a megjegyzést, _ itt is és másutt is, hogy ha a zsidók elvesztik állásaikat az iparvállalatoknál és más vállalatoknál, menjenek kapálni. Kapálni pedig az aszfalton nem lehet, tehát nyilvánvaló, hogy a falura küldik őket. Addig is azonban, amíg a falura visszaérkezik a szomszédi fia, előlegül megkapta a falu a kétségbeejtő állatárakat, megkapta az állatösszevásárlásnak és a terményvásárlásnak egy olyan rendszerét, amely a falut máris nagy nyomorral fenyegeti. Helyeslem az egykéz politikáját a külkereskedelmi forgalomban, (Egy hang a baloldalon: Még ott sem helyes!), abban a tekintetbéli, hogy egy szerv bonyolítsa le kapcsolatainkat a külföldi államokkal, de helytelenítem a belső forgalomban az összevásárlás körül, mert ennek csak a termelő gazdaközönség és a kisgazdaosztály issza meg a levét. Az egykéz íbeváihat &gy állammal szemhen, ellenben ahol 3—4000 község van, mint ebben az or-