Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-380
Az országgyűlés képviselőházának 380. szagban, ott nem, egy kézre, lianem sokozer kézre van szükség, amely a terményt és az állatokat összevásárolja. (Mózes Sándor: A zsidó 'bizományosok vásárolják össze az állatokat és szorítják le az árakat!) És nagyon csodálom, hogy amikor a kormányzat törvényjavaslatot hoz ide azért, hogy az ifjúságot megmentse, mindössze azzal az egy ideával áll elől, hogy átképezteti és önállósítási költséggel látja el őket. Kérdem, hogy az átkép j zést és az önállósítási kölcsönt miért nem terjesztik ki a falusi ifjúság számára is, miért kellett csak az értelmiségi munkanélküliséget támogatni ilyen módon? Én mind a kettőt, az átképzést is és az önállósítási kölcsönt is követelem a magyar falu számára. Hány talentumos, jóravaló falusi földmíves fiatalembernek van tehetsége a kereskedelemhez, de nincs tőkéje, amivel üzletet nyithatna. Igenis célravezetőnek tartanám, ha ezek számára éppenúgy, mint az értelmiségiek számára, szintén adnának egy kis vállalkozási kölcsönt. Helyeselném azt is, ha tanfolyamokat tartanának az olyan falusi ifjak részére, akik a kereskedelem és az ipar terén akarnak továbbhaladni, vagy boldogulni, helyesnek tartanám, ha falusi kereskedőket képeznének ki, hogy a Hangya szövetkezeti fiókok ne legyenek kénytelenek távolról, a városokból hozni embereket a falvakba, hanem a falu ifjúsága közül válogathatnának. Hányan vannak, akik nagyszerűen el tudnák vezetni a falu boltját, de az önállósításhoz nincs meg a szükséges tőkéjük. A falusi hadirokkantak, tűzharcosok, vitézek közt hány akadna olyan, aki tudna ilyen falusi boltocskát vezetni. Ajánlom tehát a kormányzat figyelmébe, hogy ha a reformokról nem akar teljesen lemondani, legalább az önállósítási alapot terjessze ki a falu ifjúságára is. (Egy hang a jobboldalon: Az én községemből 3í szövetkezeti boltos van!) De nem az önállósítási alap révén, hanem a saját tehetségükből és szorgalmukból vergődtek fel. Ez nagyon szép példa. Egyébként is a javaslat csupa negatívum, a javaslat mindig csak arról beszél, hogy a zsidónak nem szabad ezt, nem szabad azt. (Rassay Károly: Akkor miért szavazza meg a képviselő úr a javaslatot?) Ezt már megindokoltam! (Mózes Sándor: Nem mer kimenni különben a faluba! — Rassay Károly: Nem lehet azt megindokolni! Vagy-vagy!^ A mi fiaink számára a javaslat semmiféle pozitívumot nem hoz. Én a keresztény tömegek, a ke reszténv ifiúság számára szerkesztett javaslatba feltétlenül belefoglaltam volna olyan paragrafusokat is, amelyek a keresztény ifjúság számára hoztak vona valami pozitívumot. Mi lesz itt, ha a gyárak megszűnnek! A városi munkanélküliség a falvakba fogja majid kergetni a proletárokat. Ezek az emberek azonban a bátyúban nemcsak a megmaradt utolsó darab kenyerüket fogják a falura vinni, hanem viszik a földmérő-szalagot, meg a cöveket is. Ha itt e miatt a törvény miatt a gyárak r leállanak, a munkanélküliség katasztrofális lesz, akkor a zsidókérdés megoldása után a földkérdés megoldása nem történhetik olyan tempóban, mint amilyenre most a kormányzat készül. Ugyanis a zsidó kérdés megoldása a földkérdés megöldiása nélkül érdeke lehet a város kereszténv ifjúságának, de a magyar falu' szempontiából mindez a nullával egyenlő, A : mi zsidókérdésünk, ülése 1939 március 10-én, pénteken. 287 amelyből a törzsökös magyar milliók számára szebb jövőt remélünk, a földkérdés. Ennek megoldása tehát tovább nem 'mellőzhető. Viszont azonban valamire figyelmeztetnem kell a kormányzatot. Választási szelek fujdogálnak. (Mózes Sándor: Magát el fogják fújni, az egész biztos!) Ne búsuljon, mert ón akkor is megélek, t, képviselőtársam, de maga kénytelen lesz megint fiskáliskodni. (Mózes Sándor: Maga igazgató marad akkor is!) Én akkor is. Igaz, hogy Mózes is dadogott, mint a képviselő úr, de az legalább Áront maga mellé vette. {Zaj.) Figyelmeztetem a kormányt, hogy ne hagyja meg a földkérdést választójogi jelszónak. Nem félünk a farkastól és attól sem, hogy a Házat feloszlatják, mert ez tisztázni fogja ebben az országban a helyzetet. Ha ellenben a földkérdést a választásokig nem intézik el, akkor nagy bajok lesznek ebben az országban. Akkor a választások után egy négyszögcentiméternyi föld sem fog maradni a nagybirtokokból, — legalább elméletben —, mert az összes jelöltek csak abban fogják gyakorolni magukat, hogy hogyan oszthassanak földet. (Gr. Festetics Domonkos: Praxisa van Drozdynak, úgylátszik! — Br. Berg Miksa: 1935-ben is osztottak! — vitéz Kenyeres János: Én soha sem osztottam és nem is fogok! — Br. Berg Miksa: De a Dózsi birtokát feloszthatjuk. — Zaj. — Elnök csenget.) Hogy a javaslathoz tudományos argumentumokkal is hozzászóljak, egy egész statisztikát készítettem arról, hogy mit mondanak idevonatkozólag a számok és hogyan áll ez a kérdés a statisztika tükrében. Az idő azonban sajnos annyira előrehaladt, hogy beszédemnek ezt a részét kénytelen vagyok elhagyni. {Halljuk! Halljuk!) Erre talán más alkalommal térek rá. Mégis végösszegekben megemlítem, hogy a körülbelül 50.000 zsidó tisztviselő és 79.000 zsidó kereskedelmi alkalmazott közül 32.000 fogja elveszíteni az állását és amikor megemlítem azt, hogy az összes zsidó értelmiségi és kereskedelmi alkalmazottak közül 106.000, a zsidóság létszámának 25%-a fogja elveszíteni kenyerét, akkor rá kell mutatnom arra, hogy ez a nagyfokú kenyérelvonás nagy hálátlanság, legalább is a frontharcosokkal, hadifoglyokkal, hadirokkantakkal és hadiárvákkal szemben. Az 1917. évi VIII. te. 1. §-a azt mondja, hogy {olvassa): »Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességüket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében.« Amikor a haza veszélyben volt, a zsidók mindig megtették kötelességüket. Az 1848-as időkről nem akarok beszélni, mert keresztény oldalról hivatkoztak már arra. De az is bizonyos, hogy 1914-ben a zsidóság nem szabotálta a háborút, hanem vért, életet és pénzt áldó zott. Az is történelmi tény, hogy a kommünnek voltak zsidó vértanúi is. Hányszor megtömték azonkívül a zsidók a kormányok pártkasszáját! Nem csak a legutóbbi időkre gondolok, hanem a régebbi időkre is. Hányszor megtömték a keresztény sajtó kasszáját! (Zaj. — Rassay Károly: Mi van a szeszkartel 2 milliójával 1 ?) íme a szeszkartel 2 milliója sem száz százalékig keresztény pénz és hogy hol sikkadt el, az is nagy kérdés. (Zaj.) Ha már a 43*
