Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

2^8 Az országgyűlés képviseiöházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. rét sós könnyek között egye, aki a magyar politikának eddig csak a napos oldalán ült, aki a magyar politikai életnek valóságos »Sonntagskind«-je, valóságos szerencsefia. Amikor ezeket megállapítom, azt kell mondanom, hogy ha a jöyo történetírója valamelyes általános értékítéletet akar majd megállapítani erről a törvényjavaslatról, ennek tárgyalásáról és megszavazásáról, akkor azt mondhatja, hogy ez a javaslat és ennek egész tárgyalása körülbelül annyi kultúrát, annyi civilázációs elemet, annyi igazságot, annyi értelmességet képviselt, mint amennyi volt azokban a bizonyos középkori állatpörökben, ahol jobb vádlott híján valamilyen szerencsétlen állatot, tehenet, disznót, lovat vagy valami hasonló szegény párát vettek elő, azt ítélték el és arra fogtak rá körülbelül annyit, amennyit ebben a javaslatban fognak rá a magyar társadalomnak arra a szerencsétlen rétegére, amely ellen ezt a javaslatot készítik. Ennek a javaslatnak előterjesztésében, képviseletében valószínűleg egy külön fejezet jut majd a mostani igazságügy miniszter úrnak, (Farkas István: Annak igen! Szégyen-gyalázat, hogy az igazságügyminiszter képviseli ezt a törvényjavaslatot!) akinek egész fellépése e körül a törvényjavaslat körül meglehetősen problematikus és akiről körülbelül az az érzése az embernek, hogy azért jutott ahhoz a szerephez, hogy ezt a javaslatot itt képviselje, mert kitűnő elődeinek hosszú sokában talán nem akadt olyan, aki erre a szerepre hajlandó lett volna vállalkozni. Azonkívül éppen az igazságügyminiszter úr már az első számú zsidójavaslat tárgyalásánál egyike volt azoknak, akik azt mondották, hogy licitálásnak azonban azután helye nincsen, (Farkas István: De panasznak se legyen helye!) most pedig a licitálók között első helyen látjuk őt magát, amiről azt kell mondanom, hogy ez, ha nem is morális, de mindenesetre bizonyos intellektuális összeférhetetlenséget jelent. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon, — Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Sohasem mondtam!) Az igazságügyminiszter úr itt áll hetek és hónapok óta, elzárkózik minden kapacitálási lehetőség elől, sem nem lát, sem nem hall, semilyen argumentum figyelembevételére nem kapható, semilyen engedményt tenni nem hajlandó... (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Nagyon jól tudja, hogy nem igaz az, amit a t. képviselő úr mond! Valótlan!) Ha valamelyes változtatásokról lehet szó, azok csak rontanak magán a törvényjavaslaton, (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Csináljuk vissza?) azok csak azt az embertelen és lelketlen szigort súlyosbítják, fokozzák, amely már az első számú javaslatban is volt. (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Csináljuk visszaf — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csinálja vissza! — Farkas István: Szegy élni fogja valamikor!) Hklldttuk az igazságügy miniszter úrnak a vitáibain elhangzott (beszédét, az azonham sok vitára alig- ad alkalmat. Olyasmit hallottunk a miniszter úrtól, hogy nincsen szó ebben a törvényjaviaíslathan esirasejitekről, vérről és ezekhez hasonló dolgokról. Ha ez így van, akkor azt mondhatom, nagy a javaslat legtöbb sziaikasza, talán maga az egész javaslat is felesleges. . Olyasmit is mondott az igazságügyminiszter úr, hogy annak, akit megkereszteltek, nem járnak különös előnyök, mert lafcert az még nem magyar. (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Ezt sem mondottam!!) De igen. (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Nem mondtam! Valótlan!) De az értelme annak, amit a miniszter úr mondott, hiaitározottan ez. (Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Az ön agyán keresztül!) Ezzel az állításával azonban, azt hiszem, maga az igazságügyminister úr bunkózza agyon täte egész javaslat további jogcímeit is, inert, ha igaz az, amit a miniszlter úr mond, akkor egyszerűen meg debet kérdezni tőle, hogy milyen címen kíván egyáltalában kivételes intézkedéseket elblben az országban ial zsidók ellen. (Farkas István: Arra nem tudna felelni!) T. Ház! Azt mondtam, hogy az egész javaslat körülbelül hasonlít azokra a középkori állatperekre, amelyek 'bizony nem sok kultúrát, nem sok igazságot és nem sok értelmességet tartalmaztak. Ha kissé enyhébben akarnám magáim kifejezni, akkor azt kellene mondanom, hogy nem lesz éppen nagyon dicsőséges iliaipja a magyar törvényhozás történeitéinek az a lap, amelyen erről a javaslatról, erről :al törvényről lesz szó; úgyhogy én ezekután voltaképpen csak arra szorítkozom, hogy megállapítsam) hogy ez a javaslat a maga. alapindokolásálban teljesen téves, hamis és nem helytálló; hogy megállapítsam, hogy egyik legborzalmasabb és legjellemzőbb része az, amely elég demagóg módon külön bűnöket konstruál, amelyek azután lehetővé teszik einnek a társadalmi rétegnek az elítélését, elmaraszltailását; hogy kimutassam egy pár adat állapján, hogy úgy, mint minden törvényjjavaslat, amely a legutóibbi esztendőkben a Ház elé jutott, külön is a munkásosztályt sujtjia' és a munkásosztály érdekei ellen éleződött ki (Propper Sándor: TTgy vaai!); hogy kimutassam, hogy abszurdumokat teremt, amelyek alkalmasak arra, Ihogy a társadalomnak a polgári jogegyenlőségébe, jogrendszerbe vetett hitét megrendítsék és aláássák. A legszörnyűbb ennek az egész törvényjavaslatnak 'BS 'a.t hozzákapcsolódó tárgyalásoknak az a következménye, hogy — mint mondom — külön zsidó bűnöket konstruál és hogy az egész eddigi vitában csak arra igyekeztek at túloldalon, hogy a zsidók bűnözésének ezt a kiélezését egyire-egyre jobiban fokozzák, úgyhogy valóságos történeti vérváddá nagyobbodott mindaz, teimit a zsidók ellen eddig fel tudtak hozni. T. Ház! Példa erre a tegnapi nap, amikor elhangzott Vozáry t. képviselőtársunk felszólalása, amely voltaképpen nem volt egyéb, mint megismétlése ezeknek a vádaknak, talán bizonyos mértékig konkretizálása annak, amit itt Jaross felvidéki miniszter úr ^már régebben megkezdett. Vozáry képviselő úr hivatkozva Széchenyinek arra az ismert mondahogy oly kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kell bocsátani (Vitéz Hertelendy Miklós: Magyarok!), azt mondta, hogy az anyagyilkosnak már nem bocsát meg és nem bocsát meg a nemzetárulást elkövető bűnözőknek sem, természetesen azzal az indokolással, hogy főként a zsidók azok, akiket ezekben a bűnökben el lehet marasztalni és még speciálisabban a felvidéki zsidók magatartása volt az, ami ezt a szigorú ítéletet indokolttá teszi. T. Ház! .Én csak egynéhány rövid meg-