Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-378

Az országgyűlés képviselőházának 378. (Táfler) Adolf nagybirtokos a tél folyamán közel 500 holdon telepített erdőt és gyümölcsöst, elvonva ezáltal a falu életlehetőségét, hogy a telepítési törvény alól meneküljön? 2. Hajlandó-e a miniszter úr a legszigorúbban intézkedni egyrészt arra nézve, hogy ezek az indokolatlan erdősítések a magyar nép életlehetőségeit ne csorbítsák, másrészt hajlandó-e a miniszter úr intézkedni arra nézve is, hogy a Ház elé terjesztett birtokpolitikai törvényjavaslat tartalmazzon olyan intézkedéseket, amelyek az ilyen gyors és világos célzatú erdősítéseket a birtok igénybevétele szempontjából hatálytalanítsák?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Matolesy Mátyás: T. Ház! Nagy aggodalom tölt el bennünket, hogy a magyar élet két legfontosabb kérdésének, a földkérdésnek és a zsidókérdésnek rendezése nem halad azon a vágányon, amely meggyőződésünk szerint a magyarság jövő életkifejlődését biztosítaná. A legnagyobb meglepetéssel látjuk azt, hogy amikor a zsidó-törvényjavaslat tárgyalásának vége felé értünk, amikor néhány nap letfor; gása alatt ennek a javaslatnak országgyűlési tárgyalása, plénumban való tárgyalása meg; szakadhat, a földkérdés rendezésére vonatkozó törvényjavaslatnak még bizottsági tárgyalása sem kezdődött meg. (Farkas István: Ahhoz nem mernek hozzányúlni!) Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy talán minden más kérdés megoldása könnyebb, mint a földkérdés komoly és végleges rendezése. Ha arra gondolok, hogy a magyar történelem folyamán 40 év leforgása alatt, a századforduló óta a magyar társadalom vezető rétege és az egész ország közvéleménye amellett szólt, hogy a földkérdés radikális komoly megoldását kívánja, mindenesetre rendkívül furcsa és szomorú dolog az, hogy 40 év után is a legnagyobb nehézségek és akadályok gördülnek a földkérdés rendezése elé. Emlékeznünk kell arra, hogy a jelenleg az országgyűlés elé terjesztett javaslatát is bizonyos »karambol« érte a tél folyamán és most a miniszter úrtól szeretnék az egész ország számára megnyugtató választ kapni, hogy ez a törvény

: javaslat nem fog elsikkadni és hogy bizottsági tárgyalása a legrövidebb időn belül megkezdődik, mert enélkül a magyar társadalmat többé megnyugtatni nem lehet, (vitéz Hertelendy Miklós: A pártbizottság elé került már!) Végzetes a magyar történelemnek az elmúlt 40 év alatt lefolyt szakasza. 1900-ban, amikor Darányi Ignác a nagynevű földmívelésügyi miniszter szakértekezletet hívott öszsze a földkérdés rendezésének megvitatására, ennek az értekezletnek^ eredményeképpen kialakult az a közvélemény — immár 40 évvel ezelőtt, — hogy a földkérdést komolyan, radikálisan, elsősorban a magyar fajtának a nemzetiségi vidékeken való megerősítése szempontjából sürgősen meg kell oldani. Ez után az értekezlet után és a közvélemény ilyen kialakulása folyamán Parányi Ignác elkészítette híres els|ő (telepítési törvényjavaslatát. /Három évig készítette és amikor elkészült, akkor »halva született«, mert Darányi Ignácnak le kellett mondania. Nagyon jól tudták ugyanis azt Bécsben, hogy ha ezt a törvényjavaslatot törvényerőre emelik és végrehajtják, ez a nemzetiségekkel szemben a legerősebb fegyver a magyar nép, a magyar fajta kezében. A három évi tervezgetés és készülődés után bekövetkezett bukást olyan korszak követte, amikor a ülése 1939 március 8-án, szerdán. 211 földkérdés rendezéséről hallani sem akartak. Az isteni Gondviselés néhány év múlva 1906ban még egyszer újra a miniszteri székbe ültette Darányi Ignácot a koalíciós kormány megalakulása alkalmával. Darányi Ignác újra hozzáfogott az akkor már még radikálisabb követeléseknek megfelelő új telepítési javaslatának elkészítéséhez, sajnos azonban ezt is pontosan három évig készítette és 1909-ben azután ennek a törvényjavaslatnak még a parlamenti tárgyalásáig sem jutottunk el. A magyar nemzet szörnyű katasztrófájának egyik legfontosabb oka éppen ebben a csődben rejlett. T. Ház! Ha ezt végiggondoljuk, nagyon jól tudnunk kell, hogy ezek a törekvések a háború előtti évtizedekben végső fokon mindig a bécsi politika útvesztőjében futottak mellékvágányra. Megdöbbenve kérdezzük tehát azt, hogy a háború után, amikor szörnyű áldozatok árán végre igaz, hogy rettenetesen megcsonkítva, de mégis független, szabad Magyarországgá lettünk, amikor önrendelkezési jogunkat elértük, mi az oka annak, Ihogy ez a kérdés még ma sincs megoldva és hogy a kérdés a legutóbbi időben is, úgy látszik, mellékvágányra csúszik és még mindig nem került a Házban még bizottsági tárgyalás alá sem. Azért emlegetem fel ezt, mert a magyar közvélemény az elmúlt kormányválságot úgy könyvelte el, mint a földkérdés megbuktatását. Az én kérésem tehát az, hogy teremtsünk tiszta helyzetet ebben a kérdésben. Kérem a földmívelésügyi miniszter urat, aki e kérdés lelkes és komoly hívője és szószólója, tegyen komoly, megnyugtató kijelentéseket az egész ország számára, hogy ezt a kérdést nem lehet elsikkasztani! Ha pedig ő is úgy látja, hogy ez a kérdés valóban mellékvágányra csúszik, akkor az a javaslatom, hogy hódolatteljesen intézzünk kérdést a legfelsőbb hatalomhoz, hogy ebben a dologban tiszta helyzetet teremtsünk: ki ellenzi és ki akadályozza meg még mindig Magyarországon a földkérdés végleges, komoly és radikális rendezését? Mert ami jelenleg Magyarországon van, az a földkérdés megoldása szempontjából semminek tekinthető. E tekintetben a konkrét panaszoknak és sérelmeknek — sajnos — egész seregét tudnám felhozni, én azonban csak néhányat fogok felemlíteni. Néhányat említek azért, hogy a miniszter úr és a Ház előtt dokumentál jam, hogy a földkérdés kezelése jelenleg nem kielégítő és ezért teljesen új helyzetet kell teremtenünk. Legyen szabad meigiemlítemem, hölgy a földkérdésben az egész (magyar társadalmat az elmúlt évek szörnyű tanulsága és a miniszterelnök úr felsiőlházban elmondott beszédének idevonatkozó része egyenesen megdöbbentette és megdöbbentett valamenyiünket, amikor e kérdésről a következőket olvashattuk (olvmsa): »Szükségesnek tartjuk ugyanis, hogy az ország különböző vidékeinek különleges viszonyait tanulmányozzuk abból a célból, hogy a reformot helyesebben hajtsuk végre. Ha mi egy feladatnak nekilátunk, többé-kevésbbé tudjuk, hogy a feladat nagysága milyen időt igényelMinthogy ez többé-íkevésbbé szakmámba vág, az én becslésem és meggyőződésem az, hogy két esztendő túlrövid; legalább három év kell arra, hogy ezt a tanulmányt végrehájtlhassuk.« T. Ház! TJgylátszik, ihogy ez a három év, amely a századforduló óta kísért, ismét visszatért és talán újra a földkérdés komoly megoldásának elsikkadását kívánja jelenteni. En