Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-372
Az országgyűlés képviselőházának 372. ülése 1939 február 24-én, pénteken. 13 Bégét, s mennyire nincs jelentősége annak sem, hogy ki mikor keresztelkedett meg. A bizottság egyik katolikus paptagja, éppen Makray ' Lajos t képviselőtársam, ad absurdum kimutatta a bizottságban, ami egyetlen, igazi keresztény előtt sem lehet vitás, hogy a javaslat keresztény-zsidó fogalma nonszensz és illetéktelen beavatkozás a katolikus vallás dogmáiba és általában a keresztény vallások teológiájába, valamint az egyházak hitéleti szuverenitásába, tehát éppen keresztény alapon nem fogadható el, de ugyanezen alapon nem fogadható el egyéb embersujtó vonatkozásaiban sem, mert fellázadás a keresztény jóság és az isteni igazság ellen. A francia forradalomban és gyakran máskor is — mint ez a javaslat is teszi — sokszor és sokan hivatkoztak kegyetlen cselekedeteik igazolásául a kereszténységre. A véreskezű, a véresindulatú Marat előtt mindig fel volt nyitva az Evangélium. Ezekre, az ilyen keresztényekre mondja Lamartine, hogy amikor rosszat forraltak és rosszat cselekedtek a jóság és az emberszeretet vallása nevében s azt kellett volna hirdetniök, akkor inkább megtagadták Isten létezését. Akármilyen bünmegvallás volna ez, ezt kellene tenniök e javaslat pártolóinak is, jnert akkor legalább a z őszinteség hiányával nem volnának vádolhatók. Mondják ugyan, hogy a vallási szabadságot nem érinti az ő törvényük, ez azonban csak éppen olyan igaz, mint amilyen igaz volt az, amikor az első javaslat tárgyalásánál azt hirdették, hogy a közjogot nem érinti. Most már levetették az álarcot, most már legalább ebben a törvényjavaslatban a közjogot is kifejezetten elkonfiskálják a zsidóktól. Hogy nem érinti a vallást, a vallászabadságotl Hát nézzük meg ezt a magyar alkotmány szempontjából. A miniszterelnök úr a felsőházban azt mondotta, hogy a magyar alkotmány a nép lelkületének a döntvénytára. Hát mi van ebben a döntvénytárban ? Mégis csak rendes, normális idők jártak 1848-ban, 1867-ben és 1895-ben. Akkor csakugyan a nép, a félre nem vezeteti, a józan nép lelkülete hozta a döntvényeket. 1895-ben, amikor pedig szintén hír; dették, hogy van zsidókérdés, — hiszen régi idők óta, különösen Tiszaeszlár óta egyéb sem hangzik ebben az országban azok részéről, akiknek szüksége van erre, mint az, hogy van zsidókérdés, (Fábián Béla: Csak a háború alatt nem kiabálták ezt!) — mondom, mégis abban* a korszakban a magyar nép lelkülete hozott egy döntvényt, az 1895 : XLIII. tc.-ket, amelynek első szakasza így hangzik (olvassa): »Mindenki szabadon vallhat és követhet „bármely hitet vagy vallást, azt az ország törvényeinek, valamint a közerkölcsiség kíyánal; mainak korlátai között külsőkép is kifejezheti és gyakorolhatja.« 2. §-ában pedig ezt mondja ez a törvény (olvassa): »A polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független.« Ha nem így tartotta volna a magyar nép, a magyar törvényihozás, hogy .a vallásszabadság kérdése s egyúttal az, hogy az egyes vallások követői teljes polgári szabadságjogaikban megmaradjanak, — tehát él et jogaikban, kereseti jogaikban is — akkor nem mondotta volna ki ezt éppen a vallásszabadságról szóló törvényben. (Vázsonyi János: Akkor még az elmebaj nem volt meg a politikában!) Né méltóztassék tehát ezzel a szofizmával dolgozni és ezzel áltatni a közvéleményt. Ne áltassák most a jóhiszeműeket sem ezzel, mert hiszen a rosszhiszeműek tudják, hogy miről van szó. Mert ebben egy csepp igazság nincs- Igenis, hogy ha valamely vallás követőire nézve megszüntetik a magyar alkotmányban írt jogot, akkor e vallás követőinek nincs vallási szabadságuk, mert hiszen tönkretenni egy vallásihoz tartozók fizikai létét, ez egyúttal támadás a vallás ellen is, különösen pedig támadás, erkölcstelen támadás, az egyenjogúságnak valóságos megtagadása, ha olyan törvényeket, olyan rendszabályokat hoznak az illető vallás híveivel szemben, amelyeik azokat szívük mélyén megsértik, amelyek azokat emberi méltóságukban megbolygatják, megalázzák. T. Ház! Semmi egyéh ez az egész javaslat, cmint igen primitív, gyűlölködő, értelmetlen antiszemitizmus, kegyetlen kortesfogás, amely a maihoz hasonló nyomorúságos időkben mindig alkalmas a félrevezetett, ha végül csalódásra is ébredő keresztény tömegek megmozdítására, figyelmüknek a fontos reformokról való elterelésére, vagy leiküknek, erejüknek politikai célokra való kibérelésére azok javára, akiknek hatalmi érdeke, vagy egyéb Önző érdeke ezt így kívánja. Ez a javaslat is érzi ezt a szofizmát. Érzi, hogy mennyire nem keresztényi, mennyire embertelen cselekedetet végez, ezért felveszi a szerkezetébe kisegítő kritériumként a faj jelszavát és ezzel igyekszik kiküszöbölni az ellenmondást, hogy a kereszténység nevében a keresztényellenességet kodifikálja. Ez ' az álláspont sem. őszinte, sőt: ez is egy vakmerő ellenmondás. Hiszen ha faji alapra helyezkedik és valamilyen elrontott eùgenetizmus álláspontjára, akkor is a maga fennen hirdetett keresztény erkölcsének ellenére cselekszik, mert krisztusi paran.cs.ba ütközik az is, hogy (más fajokat üldözzünk, más fajok él et jogai ellen törjünk. E mellett nem is tudja az ember, hogy miféle fajt véd ez a törvényjavaslat. Mert az lehet, hogy valahol egy nép a maga zárt leszármazását akarja megvédelmezni, tehát még valahogyan érthető lenne az, hogy a magyar nép magát turánivá nyilvánítván, külön népcsoporttá alakul és azt mondja, hogy a turáni fajt védi, de egyszerre egy másik fajt, az árjafajt is védi. Hát ezt képtelenség, ez ellenmondás, mert hiszen a másik faj védelmével és erősítésével voltaképpen a saját fajának az antagonizanusát segíti elő. Hogy mennyire érdeke ez a kétarcú faj védelem a magyar népnek, erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy amint az előadó úr is idézett, én is idézhessek. Hogy ezzel a fajvédelemmel miféle sors vár a magyar fajra, a turáni fajra, az úgynevezett tősgyökeres magyarságra, a törzsökös magyarság: fajára, ezt.a problémát imiég1910-íben feldolgozta Bérezik Árpád, laki már 1910-lbein egyik kis könyvéibenfoglalkoiziílk a nagy német terjeszkedés egyik főhiajreosániaík, Lagardenak egy munkájával. Ebből a munkából idézi a következőket (olvassa): »Minden szláv gyűlöl minket tiszta szívből leginkább a csehek, de legjobban a magyarok gyűlölnek. Mindezek azért gyűlölnek, mert.tudják, hogy a mi életünk az ő halálukat jelenti, mert tudják, hogy nélkülünk szellemileg nem létezhetnek és ennek ellenére sem akarják felsőbbségünket elismerni. Magyarok, csehek, felesleges terhei