Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-378
Az országgyűlés képviselőházának 378. ülése 1939 március 8-án t szerdán. 207 Meizler Károly: T. Ház! Egészen rövid lesz az interpellációm. A Felvidék Isten segítségével és a magyar igazság erejénél fogva részben visszatért az országhoz és ma, amikor úgy látjuk, hogy már újabb területeknek a hazához való visszatérésére gondolhatunk, egy pillanatra sem szabad elfeledkeznünk azokról a kiváló, derék hazafiakról, akik annakidején, a szorongattatás szomorú és sötét napjaiban, amikor még nem tudtuk, hogy mi lesz a müncheni döntés eredménye, amikor még nem tudtuk, hogy egy nagy háborúba bonyolódunk-e bele, vagy nem, amikor aggodalom töltötte be az egész országot, önként állottak sorompóba. Ezek a fiatalemberek és idősebbek is, — mert hiszen 16 éves kortól 60 éves korig voltak közöttük — megtalálták a maguk lelkét, megtalálták az igazi magyar lélek kívánságát, ősi parancsát és anélkül, hogy bárki is kényszerítette volna őket, anélkül, hogy bárki is hívta volna őket, — sőt ellenkezőleg, meg kell itt a plénumban állapítanom, hogy a kormány érthető okokból bizony igyekezett viszszatartani ezeket a fiatalembereket attól, hogy szívük sugallatát kövessék — elindultak és eljutottak odáig, ahol fegyverrel tudtak szolgálni a hazának. Én azt mondom, hogy semmiféle dologban sem szabad általánosítani. Lehet, hogy ezek között a lövészek közt is akadtak olyanok, akik arra a szent célra, amelyet szolgálni akartak, nem kellő módon voltak felkészülve és bizonyos hibák történtek közöttük is, nagy többségükben azonban igenis szent cél hevítette ezeket a fiatalembereket. Erre kell most gondolnunk, nem azokra a kis zavaró momentumokra, amelyek ezt a szép és gyönyörű hazafias megmozdulást kísérték. Az én kerületemből 180-an mentek el. közöttük édesöcsém is és így természetes dolog, hogy szívemhez nőtt ez az egész gondolat. Utánuk utaztam, megnéztem, mit csinálnak azon a területen, ahol voltak és megállapítottani azt, hogy már első ténykedésük, első lépésük is hazafias és szent felbuzdulásból eredt. Abban a 13.000 lakosú magyar városban, amely azonban túlságosan zsidóval fertőzött, odáig még nem volt országzászló. Ezek a lövészek orszázzászlót állítottak fel saját munkájukkal és isaját pénzükből annak; a 13.000 lakosú városnak a főterén. Tehát már első lépésük is hazafias, szent tendenciájú,. volt. Meglát ugattam őket szállásuk helyén is, láttam, hogy ott tiszt és legénység együtt van, egy szobában alszik és egyforma élelmezésben részesül, amiilben én a társadalom nélküli jobb jövő, jobb magyar állam és az össaetaTtozandóság képét és szimbólumát láttam. Amikor fegyvert kellett fogni, ezek az emberek az ezeréves magyar határok visszaszerzése érdekében fogtak fegyvert. Azt a katonai szellemet, amelyet ezer éven keresztül megőrzött a magyarság és amely katonai szellemnek úgyszólván örök emléke egész Magyarország, ők ibátor kiállással tovább táplálták és ennek a szellemnek hoztak áldozatot. Egyrészük akkor még .megszállott területre is átment és emlékezetesek azok a hetek, amikor az egész magyarság aggódó fiigyelemmel és féltő gonddal fordult feléjük, akiket annakidején elfogtak; nap-nap után vártuk a rádió sízavát, mert úgy tudtuk 'és úgy értesültünk, hogy a sorsuk teljesen meg is pecsételtetett Ezek felé a fiatalok felé nem szabad ma semmiféle más arcot fordítanunk, csupán a (hálának, a háladatosságnak az arcát. T. Ház! Meg kell még (mondanom azt is, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. hogy az a mozgalom, amelynek ezek a fiatalemberek a harcosai voltak, nem az utolsó ilyen mozgalom. Most visszakerült hozzánk a Felvidék egy része és ezáltal a magyarság lélekszáma 10 millióra szaporodott, de a mi vágyunk ennél sokkal nagyobb, mi még Erdélyt is és a Délvidéket is idetartozandónak tartjuk . Mi tudjuk, hogy erre akatonai erényre a a későbbiek során is szükség lesz. Ezek az emberek polgári foglalkozásukat hagyták ott, ezek az emberek nem törődtek azzal, hogy a gyermekük mit fog majd enni holnap ebédre, hanem magyar szívük 'és lelkük szavát követve, kimentek a végekre. S ezek az emberek, akik a legszegényebb társadalmi osztályból valók, akiknek nincs hitbizományuk, nincs sarokházuk Budapesten, de igenis volt magyar szívük és lelkük, ma nyomorognak, ma rossz sorsban vannak és ezért arra kérem a távollevő honvédelmi miniszter urat, hogy gondoljon reájuk. T. Ház! A sok-sok panaszos levél közül, amely hozzám érkezik, legyen szabad csak egyetlenegyet, azt is csak egyes részleteiben felolvasom. Azt mondja ez a levél (olvassa): »Mélyen t. képviselő urunk! Bocsánatot kérek, hogy pár sorommal zavarni merem, de már tessék elhinni, a legvégső esetben teszem. Férjem mint lövész bevonult múlt év szeptember 22-én, itt (hagyott bennünket, minden gondolkozás nélkül, mert a hazájáról volt szó és itt hagyta a munkát, ami 600 pengő volt. Azt hittem, nem fogom túlélni, amikor ezt visszamondjam, mert ebben a munkában volt minden reményünk, hisz majdcsakhogy dolgozott valamit a mailt nyáron, mert Keszthelyen nem volt építkezés, de lassan belenyugodtunk a sorsba, táplált bennünket az a remény. -.« stb. A továbbiakban ezt írja a levélíró {olvassa): »Férjem novemberben leszerelt, azóta nem dolgozott, mert áesiparos és tél van, nincs munkaalkalom, itt vagyunk négyen, a legnagyobb nyomorúságban szenvedünk, csak legalább gyermekeink ne volnának, hogy ők, az ártatlanok ne nélkülöznének. Már nem tudtunk két hónapja házbért fizetni, most megint itt van elseje, mindent amit el tudtunk adni, eladtunk, még férjem lábáról a téli cipőt is, most a szobából a kályhát szereltem le, hogy eladom, mert nem tudok mihez nyúlni, ebben meg úgysincs mit tüzeljek, de már kétszer üzentem az ócskavasnak, nem jön érte, harmadszor magam elmentem és őszintén megmondtam neki, hogy férjem már egy ihete betegen fekszik és egy aszpirinre sem telik, a többi panaszt lenyeltem, de ő nevetett egyet és nem jött a kályháért, mert zsidó ...« T. Ház! Nem akarom tovább folytatni a levél felolvasását, csak fel akartam vele hívni a figyelmet arra a nyomorúságra, amelyben ezek a szerencsétlen emberek élnek, és arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ezek az emberek is kaphassák meg ugyanazokat az előnyöket, amelyeket eddig a frontharcosok megkaptak; hiszen ezek is frontharcosok voltak, ha rövidebb időn keresztül is és ha más fronton is; ezenkívül kérem, hogy ezek közül azok, akik katonai szolgálatra alkalmasak, vétessenek fel a. honvédség kötelékébe, hiszen a legbuzgóbb és legszebb férfierényt, a legtökéletesebb férfierényt, a bátorság erényét eléggé bebizonyították. Tisztelettel a honvédelmi miniszter úr figyelmébe ajánlom ezeket a dolgokat.
