Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-377
176 Az országgyűlés képviselőházának 377 mint a zsidó (kapitalizmus urai, a zsidó tőke urai, szerepelnek — a kapzsisága, mohósága és elibizakodottsáíga, mert ezek, amikor az (államnak régebben nehezebb volt az anyagi helyzete, s emiatt segítségüket időnkint kénytelen volt igénybevenni, ezzel a segítségnyújtással visszaéltek és majdnem azt mondhatnám, zabolátlanul használták ki a magyar nemzeti közösséget, A törvényjavaslatot tehát elsősorban abból a szempontból nézem, vájjon orvosolja-e ezeket a hibákat, eliminálja-e ezeket a körülményeket és ad-e a jövőt illetőleg garanciát, hogy ezek az állapotok megszűnjenek. Az 1914. év óta történt bevándorlásokat illetőleg a törvény ad felhatalmazást a belügyminiszternek, ezt a felhatalmazást azonban csak feltételesen adja meg, bizonyos engedményeket, t. i. a belügyminiszter az 1914 óta szerzett 'állampolgárságokat, abban az esetben hatálytalanítja, ha az illetőnek életviszonyai ezt szükségessé teszik. Előrebocsátom, hogy a honosítást és visszahonosítást ebből a szempontból különválasztom, mert a visszahonosítás többnyire olyan zsidókat érint, akik a megszállott területen hazafiasán viselkedtek és onnan kiutasították őket, akik tehát kénytelenek voltak ide jönni Csonka-Magyar or szagba és kénytelenek voltak kérni visszahonosításukat. Ha ezeknek visszahonosítása most a törvénnyel kapcsolatban hatálytalaníttatik, kénytelenek lennének visszamenni az elszakított területre, amit azt hiszem, nem érdemelnének meg teljesen. Én tehát a fősúlyt arra helyezem, hogy a galíciaiak honosításának kérdése legyen elintézve, de ne feltételesen, hanem feltétel nélkül. A feltételes elintézésnek ugyanis nagy hátránya az lesz, hogy ez ismét gazdag kereseti forrása lesz az ügyvédeknek és egyéb ki járóknak, akik jó pénzért mindenesetre meg fogják találni az argumentumokat ahhoz, hogy az ittmaradás lehetséges legyen. Ennek következménye az lenne, hogy a gazdag zsidó ittmaradhatna az országban és a szegény zsidót küldenék Iki az országból. De volna ennek még egy másik hátránya is, az, .hogy a tisztviselők folyton ki lennének téve gyanúsításoknak és esetleg kísértéseknek. Ezért, nézetem szerint, egy mód van a kérdés megoldására, éspedig az, hogy mindazok a galíciaiak, akik 1914 óta az országba bejöttek, menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. (Derültség a középen.) Okvetlenül szükségesnek tartom azonban, hogy a jövő bevándorlásokat és a jövő beszivárgásokat illetőleg a törvényben sokkal szigorúbb határozmány lépjen életbe. Éppen ezért kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt megfontolás tárgyává tenni és méltóztassék olyan javaslattal jönni, hogy a törvény ilyen szempontból még kiegészíttessék. Ami a második kérdést, a zsidó tőke urainak a jövőben való magatartását illeti, kérem a miniszter urat, hogy a 19. § megfelelő kiegészítését tegye mérlegelés tárgyává. Mert nem elegendő, ha megállapítom és meghatározom, hogy melyik vállalat, üzlet vagy bank zsidó, de nincs nekem semmiféle szankcióra jogom azzal az intézménnyel szemben akkor, ha ő az üzleti kérdések elbírálásánál különbséget tesz keresztény és zsidó között és a keresztényt nyomja és a zsidót továbbra is előnyben részesíti. A törvénynek ez a szakasza azt mondja, hogy a végrehajtás a miniszternek hatáskörébe '. ülése 1939 március 7-én, kedden. utaltatik. Itt kérném a miniszter urat, méltóztassék ennék a szakasznak a végrehajtásánál különösen arra figyelni, hogy a jövőben a zsidó tőkének urai a kis, kezdő keresztény vállalatokat ne nyomják el, hanem azokat éppúgy támogassák, mint a zsidó vállalatokat, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a hitel időtartamával vagy pedig a kamattal, amelyet a hitelért nyújtani kell, egy üzletet fel lehet lendíteni, meg lehet segíteni, de tönkre is lehet tenni. Az én megítélésem szerint a törvény tulajdonképpen ezt a két kategóriát, amelyet említettem, a bevándorolt galíciai zsidókat és a gazdag zsidókat nem érinti és nem fogja meg ott, ahol szükséges, annyira, mint amilyen erősen ránehezedik a zsidó középosztályra. A törvénynek egyik nehéz kérdése, hogy hol határozzam meg, hol húzzam meg a vonalat, hogy ki a zsidó és ki a nem zsidó. Egyszer már legyünk tisztában azzal, hogy bárhol húzzuk meg a vonalat, mindenkor lesznek olyanok, akik szenvednek ez által, akiket ártatlanul érintenek. Igazságos vonalat ennek a két kategóriának megkülönböztetésére nem lehet húzni. En ebből a szempontból e kérdésben a magam részéről a katolikus vallásnak és a keresztény pártnak a felfogásához csatlakozom s teljes mértékben magamévá teszem Makray Lajos igen t. képviselőtársam indítványát. Ugyancsak magamévá teszem a Dulin képviselőtársam felszólalásában említetteket az olimpiai bajnokokat illetőleg és erre vonatkozólag bátorkodom egy határozati javaslatot is benyújtani, amely szerint (olvassa): »Mondja ki a Ház, hogy a zsidó olimpiai bajnokok — hálás elismerésül azért, mert az olimpiai versenyeken ugyanolyan hévvel és akarással küzdöttek, mint többi magyar társuk, hogy hazájuknak elismerést és dicsőséget szereztek és mert messze idegenben az ő győzelmeik nyomán is felcsendült a magyar imádság és felszökött az árbocra a szent magyar lobogó, — a 702. számú törvényjavaslat hatálya alól kivonatnak és ezért utasítja a minisztert, hogy megfelelő szakaszt iktasson be a törvénybe.« Külön és behatóan óhajtok foglalkozni, t. Ház, a zsidó frontharcosok, a zsidó rokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és ellenforradalmárok ügyével. (Fábián Béla: Helyes!) Elvileg az volna az egyedüli helyes álláspont, ha minden zsidó frontharcos, aki magát a Károlycsapatkeresztre érdemessé tette, e törvény hatálya alól kivonatnék. Ez logikus következménye volna az 1917 : VIII. te. 1. §-ában mondottaknak, mert hiszen ez a törvény azt mondja, hogy mindazok, akik »a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességüket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére voltak érdemesek«. Mégis elfogadom és helyeslem a törvénynek azt a rendelkezését, hogy a Károly-csapatkereszten felül egy további minősítést is kíván, még pedig sebesülést vagy hadifogságot és legalább egy kitüntetést ; vagy arany vitézségi érmet; vagy, hogy vitézségért más kitüntetésben legalább két ízben részesült; vagy Vaskorona-r endet, Lipót-rendet, vagy ennél magasabb kitüntetést kapott. Itt azonban a miniszter úr figyelmét fel kell hívnom két körülményre. Az egyik az, hogy a háborúban, — ha nem is sokan — voltak orvosok és gazdászati tisztek is, akik nem