Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

158 Az országgyűlés képviselőházának 376 állam, akár a törvényhatóság, akár a község tölt be. Nem beszélek az altruista intézetekről, a szövetkezetekről és arról, a száz meg száz mindenféle olyan alakulatról, amely mind a kereszténység jegyében jött létre. Ezek zsidó­kat nem fognak alkalmazni, az bizonyos. A zsidókat tehát kizárólag csak ott lehet elhelyezni, ahol erre mód és lehetőség nyílik. Most már kérdem a nemzet egyetemes szem­pontja érdekében, vájjon érdek-e az, hogy ha már egyszer itt van az a zsidóság, — méltóz­tassanak disztingválni: ha májr egyszer itt van, tehát nem mondom, hogy örüljön neki bárki is, de itt van egy tény, amellyel le kell számolni, és kitenni nem tudjuk őket» tehát kénytelenek vagyunk velük együtt élni — ak­kor nem az-e a kényszerűség, hogy keressük a lehetőséget, keressük az, alkalmat ahhoz, hogy ez a közös együttélés olyan legyen, amely a nemzet egyetemes érdekének megfeleli Tiszta dolog, hogy ezeket a lehetőségeket nekünk meg kell keresnünk. Nem tartom ugyanis komoly­nak azokat a kijelentéseket, amelyeket egyes képviselőtársaim, azt hiszem, inkább heccelő­désképp mondanak, hogy egyszerűen vándo­roljanak ki. Hát nem tudnak kimenni! Sőt az egészben az a tragikomikus, hogy éppen az olyan zsidók, akik veszedelmesek, fognak fel­tétlenül ittmaradni, akiknek semmiféle hasz­nát a nemzet nem vette, aki nem is törődik ezzel a zsidótörvénnyel, aki egyenesen kineveti az asszimilált zsidót és szemébe mosolyog, aki azt mondja, hogy: látod, kár volt asszimilá­lódnod, mert íbiszen végeredményben ugyan­olyan helyzetbe és ugyanolyan sorsba kerülsz, mint én, aki nem vagyok hajlandó asszimilá­lódni és aki nem is fogok asszimilálódni s aki a nemzet testében mint különálló ék fogok itt­maradni és ha tudnak, szabaduljanak meg tő­lem, azonban nem tudnak. T. Ház! Ezt a kérdést másként kellett volna megoldani. Semmiesetre sem úgy, mint azt konkrét esetből tudom, hogy egyik-másik képviselőtársam még tavaly is Galiciából be­jött zsidóknak állampolgárságot járt ki. (Ras­say Károly: Az ilyen képviselőket kell kiván­doroltatni!) Azzal az indokolással tette ezt, hogy az illető munkaalkalmat jelent, mert olyan vállalkozást fog alapítani, amelyből ki­folyólag többen fognak kenyérhez jutni. Ilyen indokot azonban lelhet találni. Nem volt tehát helyes eljárás, hogy közben engedtük ezeknek a keletről bejött zsidóknak a bevándorlását, nyakra-főre adtuk nekik az állampolgári jogo­kat. Ezt kellett volna mindenekelőtt megszün­tetni. Tökéletesen igaza van Eckhardt Tibor pártvezéremnek, hogy a legelső és a legsürgő­sebb teendő az, hogy a bevándorlást méltóztas­sék megakadályozni. Viszont az ittlevő zsidó­ságunkat, amelyet nagyrészben asszimiláltalak lehet tekinteni, valamiképp el kell helyeznünk, valamiképp kenyérkereseti lehetőségeikről gondoskodnunk kell, mert teljesen kizártnak tartom, hogy bármilyen felelős kormányférfiú azt a feleletet adhassa, hogy pusztuljanak éhen az utcán. Ez nem lehetséges, valamiképp ezek­ről gondoskodni kell. Ha ebben a törvényben azt mondjuk, hogy nem adunk nekik iparűzési jogosítványt, nem engedjük erre meg arra a pályára, tisztelettel kérdezem: mit csináljanak'? Azt mondta egyik képviselőtársam, hogy menjenek kubikosnak. Könyű ezt mondani. Tessék csak visszaemlé­kezni, hogy napokkal ezelőtt volt valami ku­iilése 1939 mareius 3-án, péntekén, bikos-kongresszus Szentesen. Ott a kubikosok elzengték fájdalmaikat, hogy a kubikosok közt túltermelés van, kenyér nélkül állnak és nem tudnak megélni. Hát azt tetszik hinni, hogy egypár százezer zsidót rá lehet zúdítani a ku­bikosokra?' Mit fognak szólni erre azok a sze­gény kubikosok? Éppen ők érdemlik ezt, akik olyan nehéz munkával keresik a kenyerüket? Ök szívják fel a más pályán elhelyezhetetlen zsidóságot? Azt mondta egyik t. képviselőtár­sam, hogy menjenek bányamunkásnak. Tessék csak a bányáknál érdeklődni, hogy hány bá­nyászt vesznek fel. Csodálkozva fogják hallani, hogy nincs hely, nem vesznek fel bányászt, el­lenkezőleg, sok helyen elengedik a bányászo­kat, mert a bányák kezdik üzemüket leépítgetni. Ilyen tanácsokat könnyű kiröpíteni. (Gr. Fes­tetics Domonkos: Azt mondja tehát, hogy a zsidóknak bankvezéreknek kell maradniok?) Elnök: Kérem Festetics gróf képviselő urat, szíveskedjék az ilyen hosszú közbeszólá­soktól tartózkodni. (Gr. Festetics Domonkos közbeszól) Kérem Festetics gróf képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. Dulin Jenő: Ne essék tévedés köztünk, is­mételten hangsúlyozom azt, amit beszédem elején mondani bátor voltam, hogy mi ma­gunk is azon az állásponton vagyunk, — ezt méltóztatnak mindig szándékosan elfelejteni — hogy a zsidóság gazdasági szupremáciáját, vasrv más vonatkozásban elért túltengését oko­san vissza kell szorítani. Elvi szempontból kötünk különbség nincs. Ne méltóztassék közbevetett kérdéssel úgy tüntetni fel a dol­got, mintha azt akarnám mondani, hogy he­lyesleni azt a gazdiasági túltengést, vagy egyéb egyensúlyhiányt, amelyen ez a törvényjavas­lat javítani szeretne, de rosszul. Én sem tar­tom azt helyesnek. Ezen változtatni kell, de nem egészen ezen a módon, mint ahogyan ez a törvényjavaslat azt tenni akarja. Ez egy olyan operáció, ahol nemcsak a sebet vágjuk ki. hanem rámegy maga a beteg is. Mindig tudni kell, hogy az operálókéssel hova és med­dig váfgunk. Ha rosszul és tovább vágunk, mint ahogyan kell, az operációból semmi ha­szon nincs. Én pedig úgy hiszem és úgy gondo­lom, hogy ez a törvényjavaslat operációnak készült. Annak a bizonyos szupremáciának a kioperálása céljából készült, méltóztassék te­hát csak a szupremáciát kioperálni. Ha a szupremáciát kioperáljuk, nem. lesz semmi baj. Én meg vagyok győződve arról, hogy a haza­fias zsidóság imaga is teljesen átérti, hogy áldozatokat kell hoznia és tudomásul fogja venni, hogy olyan törvényeket kell hoznunk, amelyek mellett helyreáll az a bizonyos tár­sadalmi egyensúly, amelyet már az 1938: XV. törvénycikk is keresett. Rá kell azonban mutatnom a törvényja­vaslat egy lehetetlen hibájára, még pedig köz­jogi vonatkozásban. Alaptétel az,, hogy a jog­rend alapja a jogrendben való bizalom. Ha én az állaim törvényeiben nem bízhatom, akkor minden felborul. Itt van egy törvény, amely­ben az egész bizalom kilenc hónapig tartha­tott. Bocsánatot kérek, az a törvény azt mondta, hogy aki 1919-ig keresztelkedett ki, az keresztény. Amikor ez a törvény jogerőre emelkedett, az állampolgárok joigosan hihették azt. különösen a miniszterelnök úr, az állam­titkár úr és az igazságügyiminiszter úr kije­lentései alapján, hogy ez a kérdés rendezve van. Nem a mostaniakra gondolok. (Tasnádi

Next

/
Oldalképek
Tartalom