Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

Az országgyűlés képviselőházának 376. Nagy András igazságügy miniszter: Akkor tessék megmondani!) A volt miniszterek és a jelenlegi államtitkár úr (Rassay Károly: Az is ee:v állás! — Derültség.) kijelentései alapján jogosan gondolhatta minden magyar állampolgár, hogy ez a kérdés rendezve van. Jogosan gondolhatta Imrédy volt miniszterelnök úr beszéde, után is, aki kijelentette, hogy ehhez a kérdésihez hozzányúlni tovább nem enged, mert az országban nyugalmat kell teremteni. (Dinnyés Lajos közbeszól.) Elnök: Kérem Dinnyés képviselő urat, szíveskedjék csendben maradni. (Tildy Zoltán: Csak most jött be szegény ember!) Dulin Jenő: Előfordulhatott és bizonyosan elő is fordult, ihogy voltak magyar állampolgárok, akik ebben a magyar törvényben bízva, házasságot kötöttek egy olyan leányzóval, aki 1919. előtt már kikeresztelkedett. (Ugy van! Ugy van! — bal felől.) Ez a hazafi a (magyar törvény áldozata. A magyar törvényben bízva vett el egy kikeresztelkedett lányt, most zsidó gyermekei fognak születni (Rassay Károly : Abszurdum!) és ezen segíteni nem tud. Bocsánatot kérek, ezt a kirívó hibát már mégis csak orvosolni kell valamiképpen. Sok dolog elől elzárkózhatunk elvi szempontból, attól az egy kifogástól azonban, hogy a magyar törvényhozás által alkotott törvény erejével valakit pusztulásba nem lehet dönteni, elzárkózni nem lehet. Ezen segíteni kell és én meg vagyok róla győződve, hogy az, igazságügyminiszter úr, az, igaziság legfőbb őre ezt a lehetetlen igazságtalanságot nem fogja akceptálni, ezen segíteni fog és ha van valaki az országban, — mint ahogy egész biztosan van — aki az 1938 :XV. te. hatása alatt házasságot kötött, akkor méltóztassék kimondani a törvény erejénél fogva, hogy ez a második zsidótörvény arra nem vonatkozik. Ezt megint nem a zsidók érdekében mondottam, hanem a keresztények érdekében, akiket segíteni kell. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy még egy kérdésre mutassak rá, amely megint nem 'Zsidókérdés, hanem kereszténykérdés, mert nem a zsidók érdekében nézem ezt az egész komplexumot, hanem kizárólag a keresztények érdekében. Ez a választójog kérdése. Most már merek az államtitkár úrra hivatkozni, mert egészen határozottan emlékszem rá, hogy amikor az. első zsidótörvényt tárgyaltuk, akkor megnyugtató kijelentéseket tett, azt mondotta, hogy ez az egész rendezés kizárólag gazdasági vonatkozású és az állampolgári jogegyenlőséget nem érinti. (Bródy Ernő: Darányi mondotta!) Azóta pedig belső vonatkozásban nem állt elő olyan rendkívüli változás, amely megindokolná azt (Bródy Ernő: Semmi sem történt!), hogy e tekintetben ilyen váltotozás történjék. Igaz, hogy a bizottságban történt támadások [hatása alatt a miniszter úr igen, helyesen megszüntette azt a lehetetlen elgondolást, hogy a zsidók külön listára szavazzanak, (Rassay Károly: Kinek az ötlete volt ez? Ezt meg kellene örökíteni!), végeredményiben azonban, nekem mint jogász embernek, nem a formával kell törődnöm, hanem a lényeget kell néznem. (Zaj. — Elnök csenget.) Meg kell állapítanom; hogy a dolog lényegében semmi változtatás nem történt. A szavakon történt bizonyos csere, (Ugy van! Ugy van! — balfelől.), mi azonban nem azt kívánjuk, hogy a fogalmazásban történjék változás, a fogalmazás bennünket nem érdekel, a lényegen nem történt semmi változtatás. (Bródy ülése 1939 március 3-án, pénteken, 159 Ernő: A törvény végrehajt'hatalan! Nemcsak állítjuk, de bizonyítjuk is. — Dinnyés Lajos: Az élet is bizonyítani fogja.) Csak arra kell gondolnunk, hogy az ország kétharmadrésze megszállás alatt álil és akkor rögtön látjuk, hogy milyen lehetetlen akadályokba ütközik a javaslat. Nem elég ugyanis, hogy valaki igazolja azt, hogy megszállott területen született, mert ott van a javaslatban az a sajnálatos hozzábiggyesztés, hogy megfelelő módon kell igazolni; annak meghatározása azonban, hogy mi az a megfelelő mód, diszkrécionárius dolog, az igazságügyminiszter személyétől függ. Ha az igazságügy miniszter megfelelő módon kezeli a kérdést és ez csak egy olyan keret lesz, amelyben az igazságosság megfelelően érvényesül, akkor ez szerencse. Jöhetnek azonban kormányok, ame- . lyek majd másként fogják fel ezt a kérdést, jöhet egy olyan igazságügyminiszter, aki ezt a szöveget egészen másféle világnézet szűrőjén keresztiül fogja nézni és az igazolást sobasem fogja megfelelőnek találni. Nem lehet egy magyar törvény szövegébe ilyen lehetetlenséget, ilyen kirívó hibát benne hagyni. Végeredményben a törvényhozónak az a feladata, hogy a törvény szövege világos, egyszerű, félreérthetetlen és főképpen félremagyarázhatatlan legyen. (Bródy Ernő: Éppen ezt nem akarják!) Méltóztassék tehát ezt a szakaszt eltörölni, vagy méltóztassék elégnek venni azt, ha valaki 1867 előtt itt született. Maga a miniszter úr adott erre precedenst, amikor azt mondotta, hogy ha a törvény életbelépése után négy hónapon belül választás lesz, akkor elegendő a vélelem abban a kérdésben, hogy valaki itt született-e, vagy nem. Miért nem elég akkor más esetben is? Végeredményben mégis vélelmet kell alkalmazni, mert, ha nem vélelmet alkalmazunk abban a tekintetben, hogy ki tekintendő kereszténynek, akkor előállhat az a helyzet, hogy kivétel nélkül minden választónak igazolnia kell, hogy keresztény-e vagy zsidó. A választási elnök akármelyik polgárnak azt mondhatja majd, hogy hozza be az öregapja bizonyítványait, mert hátha nem keresztény. (Dinnyés Lajos: A nagymamáét!) Ha ebbe sem méltóztatnak belemenni, akkor itt van egy igen helyes átmeneti javaslat: méltóztassék egyszerűen kimondani két-lhárom szóval, hogy a jogerősen összeállított választói névjegyzékekre ez már nem vonatkozik. Bocsánatot kérek, ez megint csak a jogbizonytalanságnak lehetetlen helyzete. Megállapítanak választói névjegyzéket, az átmegy az öszszes fórumokon, a közigazgatási bíróságon, mindenütt megállapítják a helyességét, lezárják, jogerős és most jövünk az ilyen idedobott törvénnyel s az egész mindjárt összeomlik. A Ház bölcs konsziderációja alá kívánom bocsátani, hogy ez helyes-e vagy nem, eltekintve attól, hogy lehetetlen légkört teremt az országban. (Úgy van! Ügy van! — Zaj a balés a szélsőbaloldalon.) Bocsánatot kérek, ez már kezd mindenkinek az idegeire menni. Ma mindenki a másiknak az öregapját vizsgálja. Megszűnt helyzet, hogy magukat az embereket nézzük. Edidig mindig iigy volt, hogy ha az ember valakivel szemben állt, azt nézte, hogy az az ember tisztessóges-e és aszerint érintkezett vele. Most nem ez a fontos, most az a fontos, hogy mi volt a nagyapja, dédapja, stb. Ezt kezdik keresni. Nincs olyan ember, aki ellen, ha ellensége van, az illető már Ü4*