Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-376

Az országgyűlés képviselőházának 376. Ián állanak. Egyedei lehetnek kiváló emberek, amint hogy vannak is, egyedei lehetnek humánusan megértők, amint hogy vannak is, de közösségükből nagyon sokszor mintha hiányoznának e tulajdonságok és hiányoznak akkor, amikor egy másik népközösséggel állnak szemben és amikor a talmudi elvek lesznek úrrá rajtuk. Én a Talmudot eredetiben nem ismerem, de közkézen forognak magyarnyelvű fordításai, amelyekben azt olvasom, hogy »a vér kiontása, a munkabérek visszatartása egy nem zsidónak egy nem zsidóval szemben, valamint egy nem zsidónak egy zsidóval szemben tilos és egy zsidónak egy nem zsidóval szemben megvan engedve«. Malasits képviselőtársam is hivatkozott Végváry József képviselőtársunk beszédének arra a részére, amelyben a Talmud oktatásával foglalkozott. Ha ezt a kérdést taglaljuk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy ez a zsidókérdés valóban nemcsak gazdasági kérdés, hanem nagyon mély erkölcsi kérdés is, amely tekintetben talán még nagyobb az ellentét a zsidó népközösség és a tőle idegen népközössésrek között. (Malasits Géza: Zsidó népközösség? Csak zsidó vallási közösség van! — vitéz Hertelendy Miklós: Közös vámterület a rebach érdekében!) T. Ház! Ahogyan egyes képviselőtársaim leveleket kapnak a zsidó törvény enyhítése céljából, valószínűleg éppúgy kapnak leveleket képviselőtársaim a r zsidókérdés más megvilágítása céljából is. Én is kaptam egypár ilyen levelet. Az egyikben ezt olvasom (olvassa): »A Talmud olyan rettenetes, bűnre ösztökélő, parancsoló, a rablógyilkos regényeket túlszárnyaló mű, amelyet, hogy eddig az államok be nem szűntettek, a tanítását és kötelező végrehajtását pedig büntetés terhe alatt be nem tiltották, ezért a politikusok lesznek felelősek«. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Buchinger Manó: Na, itt az új javaslat! — Malasits Géza: Aki ezt írta, az sohasem olvasta a Talmudot!) Malasits képviselőtársam hivatkozott az Egan-féle kirendeltségre. Véletlenül én is kaptam levelet egy olyan embertől, aki annakidején az Egan-féle kirendeltségnél működött. Egy egyszerűbb ember, azt írja a levelében (olvassa): »Ennél a szervezetnél 14 évig ettem a kenyeret, igen sok zsidóval kicseréltem nézetemet. Kit és kiket gyűlöl a Talmud-zsidó a legjobban? Egyöntetűen az volt a felelet: minden gójt, de a gójok között azt és annak az ivadékát harmad- és negyedíziglen, aki zsidó volt ós gój lett.« Itt azután elmesél egy esetet, hogy az egyik keresztény rokonleány egy zsidóhoz ment férjhez, (Zaj a szélsőbaloldalon.} azután elmesél más eseteket is, amikor olyanoknak, akik elhagyták a zsidó vallást, a »tíz zsidó egy Isten« elve alapján a zsidó közösség elzárta a boldogulásuk útját (Buchinger Manó: Halljuk azt, hogy hogyan ment férjhez az a leány! Az érdekes!) és ezekre az emberekre, akik elhagyták az ősi hitet, azt a népközösségi etikai tömböt, kimondották a végítéletet. Itt van egy másik levél, ezt egy kikeresztelkedett zsidó írta nekem (olvassa): »Tisztában vagyok azzal, hogy ez a törvény feltétlenül és múlhatatlanul szükséges. A helyes az lett volna, ha évekkel ezelőtt csinálták volna meg. De — és ez a »de« elsősorban is azokra - vonatkozik, mint jómagam is, aki az első elemi óta távol élek tőlük, különösen eltávolodva akkor, amikor leérettségiztem és utána nyomban, amikor a törvény szerint lehetett, áttértem az evangélikus vallásra. Ez természetes is ülése 1939 március 3-án, pénteken. 143 volt...« stb. keresztény lányt vett el. Előmenetele ma teljesen bizonytalan, a zsidóság kizárta magából és valószínűleg a keresztény társadalom kötelessége lesz, hogy sorsáról gondoskodjék. (Vázsonyi János: Ebben a törvényjavaslatban fordítva van! — Buchinger Manó: Ez mind a Talmudban áll?) Ezekre voltam bátor rámutatni rövid beszédemben. Nem tudom mással befejezni, mint azzal, — ismétlem —- hogy ez talán nem is gazdasági kérdés, (Esztergályos János: Miért siet a befejezéssel? Halljuk! — Derültség.) hanem elsősorban is erkölcsi kérdés. (Propper Sándor: Szórakoztasson még egy kicsit! — Buchinger Manó: Mondjon még valamit a Talmudról!) Azt is megmondhatnám, hogy nem is annyira faji kérdés, mert sokkal súlyosabb az az erkölcsi különbség, amely e két népközösség között fennáll. Erre igenis, provideál intézkedik a javaslat, amikor a kereszténység és a kikeresztelkedett zsidók számára az előnyöket és a kivételeket statuálja. Azt hiszem, hogy e tekintetben ez a javaslat sokkal humánusabb, mint például a Talmudnak itt felolvasott része. Mivel szeretet van ebben a javaslatban, de nemcsak szeretet, hanem krisztusi megbocsátás is, azért a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps jobbfelől. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Fábián Béla! Elnök: Fábián Béla képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt beszédeim mottójára rátérnék, foglalkozzam előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédével, mégpedig azzal a szeretettel, amely őt mint volt hadifogolytársamat megilleti- Együtt voltunk Kelet-Szibériában a kabarovszki hadifogolytáborban. Meg vagyok győződve arról, hogy igen t. képviselőtársamnak a harctéren is és a hadifogságban is az ő zsidó bajtársaival 'igen jó tapasztalatai voltak. Meg vagyok győződve arról, hogy igen t képviselőtársam zsidó baj társai a harctéren is, a hadifogságban is ugyanúgy szenvedtek. mint t. képviselőtársam. De meg vagyok arról is győződve, hogy ha Magyarországon más irányzat lenne, amely filoszemita lenne s azt hirdetné, hogy a zsidók és a keresztények között, ember és ember között különbséget tenni bűn, akkor igen t. [képviselőtársam, mint jó kormánypárti képviselő, azt az álláspontot is meg tudná indokolni. (Propper Sándor: Szóval, hódol a divatnak! — Csizmadia András: Ne haragudjanak érte! — vitéz Hertelendy Miklós: Ez nem bajtársi szeretet-) Felszólalt t. képviselőtársaim beszédük elején 'mottót választottak. A kereszténypárt igen t- szónoka agy tézissel kezdte _ beszédét és ez a tézis, amelyet beszédében indokolni akart, az volt, hogy van zsidókérdés. Méltóztassanak megengedni, hogy én ás egy tézissel kezdjem beszédemet, az én beszédemnek tézise az, hogy van Isten. Az én tézisem az, hogy egy az Isten, egy az igazság és egy az erkölcs. Mai felszólalásomban bizonyítani azt akarom, amit tulajdonképpen istenhívő emberek előtt bizonyítanom nem kellene, hogy egy az Isten, egy az erkölcs és egy az igazság. Amikor én ezt teszem és amikor ennek jegyében fogok foglalkozni egyrészt a tör-