Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-375
Az országgyűlés képviselőházának 375. kényszerít, hogy egy más ellenzéki vonalon mozogjak, akkor a kormány részéről a múltban sok szimpátiával kísért mozgalom feloszlatása kapcsán azt kellett volna mondanom a tegnapi komikus jelenetek láttára: »És ezektől reszketett Róma!« (Derültség a baloldalon.) T. Ház! Látjuk, hogy ebből a taktikai elgondolásból kiindulva, a kormány nem elégedett meg a háta mögött ülő párt alkotmányos támogatásával, hanem rálépett ugyanarra az útra, amelyiken a Hungarista-mozgalom volt és belevitte a magyar közéletbe azt a csodabogarat, hogy egy kormányzati pártnak van egy parlamentáris pártja és a mellett mitológiai poiltikai totemizmus alapján új mozgalmat kezdett megszervezni. Ehhez kellett ez az új törvényjavaslat. Az agitációhoz kellett a megfelelő agitációs jelszó. És vájjon hol lehetett volna ezt máshol megtalálni, mint elfeledve a tett kijelentéseket, elfeledve a vállalt kötelességeket; a legszélsőbb antiszemitizmusba és izgatásba belehajszolni az országot. (Buchinger Manó: Ezek a hazafiak, patent hazafiak!) Ezek az agitációk ma is ránehezednek még a magyar közéletre. Ha meghallgatom azokat a beszédeket, amelyek ellenzéki oldalról hangzanak el, ha végighallgatom Makray t. képviselőtársam beszédét, vagy Eckhardt t. képviselőtársamnak beszédét, ezekből látom, hogy a törvényjavaslat alaprendelkezéseivel szemben a legsúlyosabb aggodalmak jelentkeznek bennük, de végső konklúziójuk mégis az, hogy elfogadják a javaslatot. Ezt a szokatlan jelenséget nem tudom mással magyarázni, mint ennek az agitációnak még mindig itt levő, rajtunk terpeszkedő erejével. Hiszen akár Eckhardt, akár Makray t. képviselőtársam felszólalását hallgattam, azokban a törvényjavaslat alapvető rendelkezéseivel szemben a legsúlyosabb erkölcsi, politikai és gazdasági aggodalmak jelentkeztek. Szinte drámai módon adja meg ennek a helyzetnek magyarázatát Eckhardt ' Tibor t. képviselőtársam beszédének befejező része, amelyben felhívást intéz a kormányhoz és a közélethez, hogy most már legyen vége a gyanúsításnak, legyen vége annak, hogy itt mindenkit zsidónak és zsidóbérencnek deklarálnak. Ez mutatja, hogy még mennyire hatása alatt állnak ennek az agitációnak és önök is, t. képviselőtársaim a túloldalon. (Kun Béla: Eckhardt azért fogadta el a javaslatot, mert szerinte is van zsidókérdés. — Felkiáltás a baloldalon: Proletárkérdés is van, kétmillió éhező ember is van! — Halljuk! Halljuk! — Zaj. — Kun Béla: A zsidó nagytőke a kartelizált árakkal nyomorítja őket! — Esztergályos János: Hárommillió nincstelen földmunkás problémája is itt van! — Zaj. — Elnök csenget. — Halljuk! Haljuk!) T. Ház! Én nemcsak az ellenzéki oldalon állapítom meg ennek az agitációnak a meglevő erejét, megállapíthatják azt a t. túloldalon is. Végre is az a húsz év, amelyet a magyar parlamentben eltöltöttem, minden politikai ellentét ellenére is, bizonyos baráti szálakat fejlesztett ki köztünk az együttműködés keretében. Megállapítom, hogy az önök kifogástalan keresztény politikája ellenére a t. túloldal nagy többsége éppen olyan aggodalommal nézi ennek a javaslatnak megszületését, amilyen aggodalommal nézem én. Magánbeszélgetések során t. képviselőtársaim nem is tagadják ezt. (Propper Sándor: A folyosó, az más!) Mi volt itt a dinamikus erő, hogy ezzel a frázissal éljek? A pártfegyelem és ülése 1939 március 2-án, csütörtökön. 117 még valami, az a szerencsétlen helyzet, hogy az országgyűlés életének lejárta egy éven belül esedékes lesz. Ez tette lehetővé, hogy a felülről könnyű lelkiismerettel elindított eme agitációs mozgalom ebben a törvényjavaslatban kifejezésre találjon, megszülessék és hogy azok az aggodalmak, amelyek valamennyiünkben élnek, egy elhatározott, visszautasító gesztussá ne tudjanak kifejlődni. Hogy ez menynyire így áll, arra nézve legyen szabad rámutatnom, hogy a bizottsági tárgyalás során és itt a plenáris tárgyalás során is a leglesujtób'b, a leglehangolóbb látvány az, ahogyan egyes képviselőtársaim, akik családi szálakkal vannak hozzákötve a zsidósághoz, felmenőikben, lemenőikben, hitvestársukban, (Drozdy Győző: Ez a legnagyobb csalás!) hallgatnak és némán asszisztálnak ahhoz •.. (Fábián Béla: Vagy kiabálnak! — Mojzes János: Három felvidéki képviselő is! — Zaj. — Elnök csenget.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rassay Károly: ...hogy a faji teória bekerüljön a magyar Corpus Jurisba (Drozdy Győző: A grófi címet nem iszégyelik, de a dédapát igen!) és^ necsak teoretikusan legyen a zsidóság niegbélyegezve, hanem ez a megbélyegzés érvényesüljön a saját családjukban is azokkal szemben, akik vérségi kötelékkel hozzájuk a legközeleibb vannak fűzve. (Rupert Rezső: Pedig az egyiknek milyen szép leányai vannak, Chajem Schwartz leányai. Három gyönyörű lánya van, fajkeresztezés alapján! — Egy hang jobbfelől: Már megint ki nyomozta kií — Drozdy Győző: Nem is kell nagyon nyomozni, házhoz szállítják! — Zaj. — Elnök csenget.) Elnök: Rupert képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Rassay Károly: önkéntelenül felmerül a kérdés: mit várhatunk, mit remélhetünk ilyen előzmények után és ilyen körülmények között ennek a javaslatnak a plenáris tárgyalásán 1 ? Nem az a reménytelen küzdelem fog-e itt is folytatódni, sokszor megalázó intermezzókkal, amelyet a bizottságban folytattunk le. Ha mégis felszólalok, ennek egyszerű a magyarázata. A jelenlegi t. miniszterének úr bemutatkozó beszédében a maga politikai és tudósi komolyságával azt mondotta, hogy a részletek felett lőhet vitázni. Én ezt az ő szájából komoly kijelentésnek veszem. (Drozdy Győző; •Vitázni lehet!) De többet is mondott: mind itt, mind pedig későbbi beszédeiben visszatért arra, hogy ez a törvényjavaslat isúlyos egyéni és gazdasági következmény ékkel fog járni. En ezekben a kijelentéseikben a felelősségérzettől áthatott politikus vívódását látom, aki segítségül hívja egy eléjiekerült prohléma megoldásánál a többieknek é,s a nemzetnek is a felelősségérzetét. Ez a körülmény kötelességgé teszi, hogy még ebben az utolsó pillanatban is én és barátaim meggyőződésünk mellett síkraszálljunk. Tudnia kell végre mindenkinek, a politikusnak, aki szavazatát adja, vagy a polgárnak, aki lelkesedik ezért a javaslatért, hogy mi lesz ennek a javaslatnak a következménye. Ezzel tisztában kell lenni, mert e nélkül nem vállalhatja senki sem a felelősséget, amely szavazatáért vagy állásfoglalásáért feltétlenül terheli. A magam részéről nem fogpk jogegyenlőségről beszélni, nom fogok a vallásszabadságnak vagy a lélek szabadságának nagy gondolatáról beszélni, nem fogok a tradícióról és az alkotmányossági problémáról lb*
