Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-375

114 Az országgyűlés képviselőházának 375. a sorsát, hogy ezt a kérdést nem fogjuk nyugvópontra hozni, hanem ez a továbbücitálásnak és a további nyugtalanságnak lesz a magja- Visszaemlékezem arra az időre, amikor á bizottságban, majd itt a plenáris tárgyaláson is Darányi Kálmán volt miniszterelnök úr hevesen tiltakozott az ellen, hogy erre az ő javaslatára rálicitáljanak. (Antal István: A plénumban már nem ő képviselte a javaslatot!) A plénum tárgyalásán itt a Házban ő képviselte. (Fábián Béla: A felsőházban képviselte Imrédy!) Ugylátszik,, a képviselő úr akkor nagyon el volt foglalva, hogy erre nem emlékszik, de mi emlékezünk erre. A volt miniszterelnök úr, Darányi Kálmán megállapította, hogy az a javaslat, amelyet ő beterjesztett, elment az észszerűis'ég végső határáig. Níem tehetek róla, logikusan csak az következik ebből, amit különben teljes mértékben átérzek, hogy ez a javaslat túlment az észszerűség határán. Darányi Kálmán volt miniszterelnök úr tiltakozott az ellen is, hogy az ő javaslata a jogegyenlőség nagy elvét megsértette volna. Akkor még nagyon érzékeny volt a t. kormány és a t. túloldal, hogy szükségét vélte e beállítás ellen tiltakozni. Tiltakozott az ellen is, mintha az I. számú törvényjavaslat megbontaná a nemzet közjogi egységét és hivatkozott arra, hogy közjogi tekintetben semmi korlátozást nem tartalmaz a zsidóvallású magyar állampolgárokkal szembem Azóta már ez a javaslat, amely elment m eszszerűség határán túlra, a közjogi egyseget is megbontotta, amint erre t. képviselőtársaim rámutattak. De talán legérdekesebb ennek az első javaslatnak tárgyalásából az a visszaemlékezés, amikor Darányi Kálmán akkori miniszterelnök a bizottsági tárgyalás során kijelentette, hogryaz a beállítás, amelyet most Müller képviselőtársam is előadott, hogy itt négy-ötszörös előnyt biztosítanak a zsidóságnak a kereseti pályákon való elhelyezkedés terén, nem jóhiszemű. Ezt a kijelentést tette a volt miniszterelnök ur és kimutatta, hogy amíg a törvény bizonyos területeken korlátoz, ugyanakkor más területeken a zsidóság de facto ki van zárva a kereseti lehetőségek megszerzéséből. s Ez a törvényjavaslat leszállította a húsz százalékot, — hogy mennyire, nem tudom — {Felkiáltások jobbfelől: 12-re! 15-re!) úgy mondják, 15 százalékra. Ha megnézem a törvényjavaslatot és belemélyedek ennek a javaslatnak egyes rendelkezéseibe, akkor meg kell állapítanom, hogy éppen olyan joggal lehet állítani, hogy leszállította 12%-ra, 9%-ra vagy 6%-ra, úgy amint az egyes kategóriáknál jóiiak látta. De tovább megyek: még jobban leszállította, mert míg az első törvényjavaslat csak a tíz szellemi munkással dolgozó vállalatoknál rögzítette meg az 1938 márciusi állapotot, ez a törvényjavaslat lerögzítette a zsidók és keresztények arányát az összes vállalkozások terén. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy azoknál a vállalatoknál, ahol a zsidóság a múltban nem tudott kereseti lehetőséget kapni, ettől a jövőre nézve nemcsak de facto, hanem e törvényjavaslat alapján de jure is el lesz zárva! • De ha Darányi Kálmán volt miniszterelnök úrral kénytelen voltam foglalkozni, akkor nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a mélyen tisztelt miniszterelnök úrnak közvetlen elődje ennek a kabinetnek tagja volt, tehát politikai és morális felelőssége igenis volt az akkori kijelentésekért és mi nem látunk az ülése 1939 március 2-án, csütörtökön. akkori közgazdasági miniszter úrnál, majd a későbbi miniszterelnök úrnál semmiféle olyan momentumot, hogy tiltakozott volna a miniszterelnök úr és az egész kormány állásfoglalásával és kifejezett megállapításaival szemben. (Rupert Rezső: Akkor még csak ante-semita volt, csak később lett antiszemita. (Derültséf; balfelől.) Emlékezünk arra, hogy Imrédy volt miniszterelnök úr a képviselőház bizottsági tárgyalása során beszédet mondott, amelyben megnyugtatni igyekezett az aggódó közvéleményt, hogy ennek a javaslatnak káros gazdasági konzekvenciái nem lesznek. Tovább ment: hangoztatta már mint közgazdasági miniszter is azt az óriási érdeket, amely ahhoz fűződik, hogy ezt a javaslatot gyorsan letárgyalják és levegyék a közélet napirendjéről. Majd mint miniszterelnök a felsőház bizottságában ugyanezen az alapon ajánlotta és kérte az ott megnyilvánult aggodalmakkal szemben a javaslat eredeti elfogadását. Azt mondotta az akkori miniszterelnök úr (olvassa): »Előttünk van egy társadalompolitikai kérdés, amelyet minél előbb és minél gyorsabban kell megoldani, hogy ez a mérgező anyag a közvéleményből kikerüljön és a kérdés nyugvópontra jusson.« Ez háromnegyed évvel ezelőtt történt. Ugyanebben a bizottsági ülésben kérte, hogy azokra az érdekekre tekintettel, amelyek ahhoz fűződnek, hogy ez a kérdés minél előbb megoldódjék, az eredeti formában fogadja el a bizottság a javaslatot. Ilyen előzmények után lett törvénnyé az 1988:XV. te. Megkezdődött a végrehajtása. A törvény rendelkezései értelmében a végrehajtás kezdő időpontja tulajdonképpen 1938 december 31 volt és 1939 február 15-ig kellett a vállalatoknak bejelenteniük a tett intézkedéseket, amelyeket az ellenőrző kormánybiztos elrendelt. Milyen alapon lehet tehát azt állítani, hogy ez a törvény a végrehajtás során nem volt kielégítő, nem volt megnyugtató, nem volt eléggé átfogó, hiszen csak most fog kiderülni, hogy ez a törvény, az 1938 :XV. te. tulajdonképpen elérte-e célját. Hogy elérte a célját? Erre csak egy példát, bizonyítékot hozok fel. Méltóztassék figyelemmel kísérni a napilapok hirdetési rovatait. Ezekben a hirdetési rovatokban a keresztény alkalmazottak iránt olyan mértékben nyilvánul meg a kereslet, hogy ma már ott tartanak, hogy a cipészüzletek például a kifutó tanonc keresésénél is követelik, hogy az őskeresztény legyen és ezt igazolja. (Úgy van! balfelől. — Drobni Lajos: És hogy beszéljen három nyelven!) T, képviselőtársam, az, hogy beszéljen idegen nyelvet, egészen természetes dolog, végre is a kereskedelem — különösen a mai viszonyok között — a nyelvtudást nem nélkülözheti. (Rupert Rezső: Csak a képviselők nélkülözhetik!) Nyilvánvaló dolog, hogy ha a munkavállalók iránt a kereslet ilyen mértékben nyilvánul meg, ezzel még nem mesterségesen állítanak fel akadályokat, hanem természetszerűen megkívánják azt, ami az üzletvitel normális menetéhez szükséges. T. Ház! Ezek után, az elhangzott miniszterelnöki kijelentésekkel szemben, mégis azt kell kérdeznem, ki dobta bele ezt a mérgező anyagot újra a közvéleménybe? Ki változtatta meg azt az álláspontját, hogy ez a kérdés veszélyezteti az ország érdekeit, hogy ezen a téren köznyugalmat és békességet kell teremteni? Hiszen ez az álláspontváltoztatás nem olyan régi. Kaposvárott 1938 szeptember