Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-353

32 Az országgyűlés képviselőházának 3$Á haladéktalanul kivizsgálni, a brutalitások ér­telmi szerzőit példásan megbüntetni és oda­hatni, hogy hasonló brutalitások a jövőben elő ne fordulhassanak?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat il­leti a szó. Hubay Kálmán: T. Ház! Az ebben a kér­désben elhangzott két interpelláció már feles­legesen kavart igen sok vihart a Házban. Sze­retnék erről a témáról egészen nyugodtan, tár­gyilagosan beszélni és szeretném, ha ugyanezt a nyugodtságot és tárgyilagosságot kapnám meg az igen t. túloldal részéről is, mert ezt a témát megítélésem szerint nem lehet sem szen­vedélyeskedésekbe, sem személyeskedésekbe fullasztani, hiszen végeredményben ezeknek a tüntetéseknek 41 könnyű, 12 súlyos, 3 rendkí­vül súlyos sebesültjük és egy halottjuk van. (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisz­ter^ Halottjuk?) Egy halottjuk, akinek halál­eseti körülményei még ma sem tisztázódtak teljes mértékben és megnyugtatóan, mert még mindig nem nyomoztak kellőképpen azok után a mellékkörülmények után, amelyek ezt a ha­lálesetet, ennek a szerencsétlen magyarnak a halálát kísérték. (Rupert Rezső: Hány rendőr sebesült meg!) Hangsúlyozom, ihogy tárgyilagosan és na­gyon ; nyugodtan szeretnék erről a témáról be­szélni. Amikor hallottuk, de láttuk is azt, hogy a nem a miniszterelnök úr által rendezett, de mindenesetre a miniszterelnök úr érdekében rendezett tüntetések egy héten keresztül nyu­godtan folyhattak a főváros utcáin, amikor magam voltam tanuja annak, hogy a Ferenc József-téren a tüntetőket rendőrkordon mellett kísérték, zárt rendekben, felvonul ásszerűen, amikor tanúi voltujik annak, — én a magam részéről kormánylapokban olvastam — hogy a tüntetők spontán felháborodása bizonyos zsidó üzletek ablakait betörte, (Malasits Géza: Támogatták a cseh üvegipart!) akkor minden­esetre szóvá kell tenni azt a kétféle mértéket amely a kormányzat részéről jelentkezett. (Zaj. — Peyer Károly: Keresztény üzletek ab­lakait is betörték! — Elnök csenget.) Kétféle mértéket alkalmaztak, mert egy fegyelmezett, ugyancsak politikai meggyőző dést megvallani akaró felvonulásnál szuronyos rendőröket és gépfegyvereket vonultattak fel. (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisz­ter: Miket?) Igen, belügyminiszter úr, gép­fegyvereket. Egy kis szürke balilla futott és cirkált a tüntetés alatt a Nagykörúton végig, amelynek a, tetején álcázott gépfegyver volt. (vitéz KereSztes-Fischer Ferenc belügyminisz­ter: Álcázott?) Álcázott, mert még* ott talán a /belügyminiszter úr rendőrségének politikai főnöke sem tart, hogy tankokat vigyen ki a bu­dapesti utcára. (Zaj. — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Még megeshet!) Egyelőre azok még a Mosonyi-uteai rendőr­laktanyában vannak. T. Ház! A magyar nemzeti szocialista párt, hungarista mozgalom teljes mértékben alkotmányos alapon állván, (Buchinger Manó: Leszakad a plafon!) abban a tévhitben volt, hogy a kormánypárti tüntetők számára enge­délyezett módszereket a magyar alkotmány a szélsőjobboldali pártoknak is megengedi és éppen ezért, amikor láttuk azt, hogy 250—300 ember egy héten keresztül tüntethet a minisz­terelnök úr mellett és a miniszterelnök poli­tikája mellett, már csak a paritás kedvéért is kénytelenek voltunk megmutatni azt, hogy a mesterségesen csinált Ihangulattal szemben I . ülése 19S8 december lU-in, szerdán. más politikai tömegek is vannak ebben az or­szágban: fegyelmezett politikai tömegek, (vitéz Benárd Ágost: Fegyelmezettek? Az ablakbe­törés fegyelmezettség?) Amikor a miniszterel­nök politikája mellett megjelent az utcán 250 ember, akkor a hungarista mozgalom mellett is megjelent az utcán tízezer ember, már csak azért is, hogy az országos hangulat arányát kellőkép bemutassák, (vitéz Benárd Ágost: Nevetséges! Ezt maga sem hiszi! Az egész or­szág megmozdult a kormány mellett. Minden moziban éljenezték Imrédyt! Maga sem hiszi, amit mond!) Ne tessék a Felvidék mellett je­lentkező magyar nemzeti hangulatot szemé­lyekhez, kormánypárti személyekhez kötni. (vitéz Benárd Ágost: Sajátmaga is elis­merte, hogy éljenezték Imrédyt!) Én nem is­merhettem el, mert én másfél év óta nem vol­tam moziban. (Egy hang jobb felől; Pedig an­nak is van kulturális hatása! — vitéz Keresz­tes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Inkább odamenne! — Rátz Kálmán: Mi volt a Vadász­kürtben? — Derültség és zaj.) T. Ház! Kénytelen vagyok szóvátenni azt, hogy ezek a nemzeti szocialista tömegek telje­sen fegyelmezetten mentek ki az utcára. Nem hiszem, hogy a politikai rendőrség is azt je­lentette volna a belügyminiszter úrnak, hogy akár kézigránátokat, akár revolvereket ta­láltak volna azoknál, akiket a rendőrségen előállítottak, (vitéz Benárd Ágost: Hát még mit nem?) Ezzel szemben, amikor a tömeg valahol megjelent, akkor yontkardú lovasrend­őrök vágtattak fel a járdára s a rendőrök puskatussal és szuronnyal oszlatták a töme­get. (Br. Vay Miklós: És törték be a kirakato­kat puskatussal, úgy-e? — Derültség jobbfelol, — Rupert Rezső: Spontán történt!) Kérem, ne beszéljünk erről, mert akkor én a kormány­párti kirakattörésekről kezdek beszélni! (Fel­kiáltások jobbfelol: Csak tessék! — Fábián Béla: Szegény kirakatok! — Elnök csenget. — Gr. Apponyi György: A kirakatok spontán tör­tek be! — Rupert Rezső: Az ablakok spontán törtek be, saját kezdeményezésükből! — Zaj.) Amikor ezeket a kérdéseket szóváteszem, legelőször is ki kell emelnem azt, hogy ami­kor a rendőrség a rohamot megindította és a roham következtében 56 sebesülés történt, (Molnár Imre: Hány rendőr halt meg?) 21 se­besültet a Rókus-kórházba vittek be és ezek­nek háromnegyed része hátulról volt r meg­szúrva, vagy hátulról volt puskatussal véresre verve, (vitéz Szalay László: Ezért önök felelő­sek!) Felolvasom a sebesüléseket az orvosi megállapítás alapján. (Olvassa): »Bakos Má­tyás 27 éves napszámos, seb a mellkason.« (Derültség jobbfelol.) Ne humorizáljunk, uraim, Bakos Mátyás felett! Meghalt a sze rencsétlen! Ne humorizáljunk felette, képvi­selő urak, mert magyar ember volt, ha nem zeti szocialista volt is! (Rátz Kálmán: Ez nem kukoricaüzlet! — Felkiáltások jobbfelol: Ne vigyék oda! — Nagy zaj. — Elnök csenget. — Tovább olvassa): »Steer József 30 éves nap­számos, szúrt seb az ülőrészeken. Paczolai Gyula műszerész, szúrt seb a mellkason és a felsőkaron. Kurucz Rudolf 22 éves tanuló, zú­zott seb a balbokáján. Túri Béla 24 éves ci­pész, szúrt seb a balcomb hátsó részén. Szabó János 19 éves villanyszerelő, szúrt seb az ülő­részeken. Molnár István 29 éves géplakatos, zúzódások, véraláfutások a háton, Gabriei Árpád 25 éves műszerész, repedt seb a fej hátsó részén.« (Zaj jobbfelol.) Kérem, én ennyi magyar seben nem nevetnék! (Juresek Béla: c >

Next

/
Oldalképek
Tartalom