Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-366

Az országgyűlés képviselőházának lyek roskadoznak alatta, csak hogy ezzel is szolgálja az igazságot. Mélyen t. Ház! A kard szerezte meg a hazát, a kereszt tartotta fenn. Ez nem csak egy gondolat, hanem valóság, az ország ezer évének a történelme. Ha nem lett volna Szent 1st ván államalkotó képessége, ha nem fedezte volna fel a kereszténység óriási államalkotó erejét, a magyarság nem tudott volna itt megmaradni. (Ügy van! Ügy van!) En most arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy amikor erkölcsi szempontból teljesen .megfelelőnek találtuk ezt a törvényjavaslatot, törekedjék arra, hogy azt a valóságban is ennek megfelelően léptettessék életbe, Abban a vallásos és hívő katonában mi sohasem látunk meghunyászkodást és gyávaságot. Egy Szent Istvánról, egy Szent Lászlóról sohasem lehet azt mondani, hogy gyáva ember lett volna. Hunyadi János, aki Istenhívő ember volt, mint eszménykép áll előttünk. Az, hogy Rákóczi Ferenc rózsafüzérrel a kardmarkolatán ment a csatába, semmit sem vont le értékéből, sőt inkább még magasabbra emelte. Poruibszky igen t. képviselőtársam említette, hogy amikor a nemzeti hadsereg bevonult az ő falujába, és az ezredes az Oltáriszentség előtt térdreborult, akkor az egész nép könnyezett a meghatottságtól. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy büszke volt arra, hogy imádkozó katonát lát. Ha ez gyávaság lett volna, akkor mindenki sajnálta volna, de ez 'bátorság, hősiesség volt, ez hozzátartozik a katonai erényekhez. Es mi ilyen szellemet várunk, mert a kereszt és a kard, amelynek sorsa olyan szorosan összefügg, egymástól elválaszthatatlan, és ha én a keresztet a kardtól el akarom választani, ez azt jelenti, hogy mind a kettő elpusz tul. Ennek a kettős szenemnek, amely ezer éven keresztül összefonódott és közösen viselte egymás sorsát, továbbra is együtt kell maradnia, mert csak egy erkölcseiben és hitében mélységes nép tudja kivívni a maga jogos igazságát és csak így fogjuk elérhetni Magyarország feltámadását. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik! Csikvándi Ernő jegyző: Payr Hugó. Elnök: Payr Hugó képviselő urat illeti a szó. Payr Hugó: T. Ház! A törvényjavaslattal szemben táplált alkotmányjogi aggályokat a honvédelmi miniszter úr már a bizottsági tárgyalás során kiküszöbölte, a ház plenáris ülésén pedig az összes szónokok hitet tettek a nemzet áldozatkészsége és a hadsereg iránti szeretet mellett. Ha a miniszter úrnak tegnapi megnyugtató kijelentései után mégis felszólalok, ez kizárólag azért van, mert remélem, hogy fel tudom hívni a miniszter úr szíves figyelmét néhány olyan szigorúan ridegen, vett katonai természetű gondolatra és szempontra, amelyet 'ha a véderőtörvény javaslat megalkotásánál nem is, de a végrehajtási utasítás kidolgozásánál, a törvény életbeléptetésénél talán figyelemre méltathat. összefüggés nélkül, különálló fejezetek formájában leszek bátor ezt a gondolatsorozatot előadni. Mindenekelőtt méltóztasséje-megengcdni, hogy a világháború néhány tanulságára hívjam fel a szíves figyelmet. Ha a világháború elvesztésének lélektani okait keressük, azt hiszem, e téren az igazságot leginkább Hazay Samu báró közelítette meg, akinek az elmé366. ülése 19S9 január 25-én, szerdán. 421 léte szerint a központi hatalmak seregeit mindvégig és mindenütt olyan generálisok vezették, akik taktikai készség és katonai tudás tekintetében messze felülmúlták az antant-generálisokat. A katonák mindig három tényezővel dolgoznak, s ezek a tér, az idő és a fömeg. A katonának mindig az a főfeladata, hogy milyen terepen mennyi idő alatt, hány embert tud eljuttatni az ellenség oldalába, hátába, vagy szembe az ellenséggel. A történelem azonban azt tanítja, hogy az igazán hagy hadvezérek nem a generálisok és katonák, hanem az államférfiak voltak, akik az ő kalkulációikba egy negyedik tényezőt is beiktattak, még pedig azt a tényezőt, hogy milyen erők rejlenek a rendelkezésükre álló tömegek, országok és seregek mélyén. Csak egy pár példát méltóztassék megengedni, hogy felolvassak: Makedóniai Fülöp, Nagy Sándor, Hannibál, Nagy Károly, Julius Caesar, Gusztáv Adolf, Cromwell, Nagy Frigyes és Napoleon, ezek mind nemcsak katonák, tábornokok, de mind államférfiak is voltak. Hogy a világháború példáját említsem, ott volt a háború apja, a háború győztese, Clemenceau, aki egyáltalán) nem volt katona, de aki legjobban testesítette meg azt a gondolatot, hogy egy hadsereg csak eszköz, s annak sikere nem utolsósorban attól függ, hogy vezetőinek vannak-e államférfiúi kvalitásai és hogy vezetői le tudnak-e nyúlni a tömegek lelkének a mélyére, ki tudják-e aknázni a tömegekben rejlő erőket és meg tudnák érezni a kellő pillanatban, hogy a tömegerők húrját meddig lelhet feszíteni. Ilyen vezetőket, ilyen hadvezéreket a világháborúban — sajnos — csak az antant-hatalmak termeltek ki, akiknek a generálisai, mint említettem, katonai tudás tekintetében messze elmaradtak a mieinktől. Szerbiában, Franciaországban és Angliában azonban mindenütt a tömegerőkkel operáltak a vezetők, és ott ilyen módon nem paragrafusokon alapuló hadsereg, hanem valóban egy népi hadsereg alakult ki. En nem akarok ebből következtetéseket levonni, de azt hiszem, ebben a tapasztalati megállapításban igen sokan egyetértenek, hogy a világháborúban minél kevésbibé volt demokratikus egy ország, annál gyorsabban omlott össze. A tapasztalat azt mondja, hogy pontosan olyan sorrendben omlottak össze a háborús államok, amennyire azokkal egyenes arányban állott az autokrata-rendszer. Méltóztassék megnézni, hogy Oroszországot Románia, Bulgária, majd a Monarchia és Németország követte, és nem omlott össze Szerbia, annak ellenére, hogy férfilakosságának 60 százaléka kipusztult, hogy országukat az utolsó négyszögméterig elfoglalták ás hadseregüket a tengeren túl egy szigetre üldözték. En nem akarok e tapasztalati tényből törvényszerűséget levonni, és lehet, hogy a következő háború ennek pont az ellenkezőjét fogja bizonyítani, de mégis érdemes gondolkodni felette azoknak, akik az országlásért, a hadsereg szervezéséért, felállításáért és az ország vezetéséért felelősek. Igaz, hogy a törvényjavaslat indokolása igen gyakran alkalmazza és használja azt iá kifejezést, hogy népi hadsereget kell nekünk is felállítanunk. Ez a célunk, ez a tendencia, ez a szándék, ami igen helyes, a népi hadsereg értelmezésében lehet azonban differencia közöttünk. Általánosságban azt értik a népi hadsereg alatt, amelynek az ország egész lakossága, az ország minden embere részese. Szeretném ezt a felfogást kiegészíteni. Népi hadsereg csak az